A szülő akarja vagy a gyerek?

Sokszor már az óvodában elkezdődik, de jellemzően az iskolába kerüléssel indul el igazán a „ki, milyen edzésre jár” témája a szülők között. Még igazán bele sem rázódnak az iskolába érkezett óvodások az új életbe, de már többféle edzésen vesznek részt. Mire elérkezik a második-harmadik osztály, a legtöbb egyesületnél, klubnál előkerül a leigazolás témája, és nincs könnyű dolga a szülőknek, amikor a helyes utat, arányokat szeretnék megtalálni. „Ha egy edző azt látja, hogy a gyerekben »több van«, ajánlhatja a komolyabb folytatást a szülőnek, és ha a gyerekben is van erre igény, akkor jó, ha ebben a szülő támogatni tudja. Azonban ez nagy áldozatokkal járhat, hiszen egy versenysportolónak napi szinten vannak edzései, és sok múlik a család anyagi helyzetén is. A tagdíjak, az utazási költség, a felszerelés. Mindez olyan összeget jelenthet, ami akadálya lehet annak, hogy egy gyerek versenyszerűen űzzön egy sportot” – mondja Farkas Tibor labdarúgóedző, bíró, aki a saját egyesületét is vezeti, és óvodásoknak, kisiskolásoknak tart edzéseket. Szerinte nagyon fontos, hogy a szülőnek sosem szabad a saját álmát a gyereke által megvalósítani. Meg kell szerettetni a sportot, és ha ez adott, valamint a gyerek még többet akar, akkor a szülőnek a saját lehetőségei szerint támogatnia kell. A döntésnél azt is figyelembe kell venni, hogy még csak nem is a tehetség az első; a gyerekeknél eleinte az akaraterő és az elszántság az, ami igazán számít, kisiskolás korban még nem is dől el, hogy ki az, aki igazán tehetséges.

Piramis, ami nálunk fordított

Az edző megfogalmazása szerint, ha a sport egy piramis, akkor az alja a szabadidősport, a teteje a versenysport. Ami, ha a hazai viszonyokat tekintjük, kissé sánta hasonlatnak tűnik, és ezt támasztja alá Farkas Tibor is. „Itthon a szabadidősportnak sajnos nincs komoly kultúrája, főleg, ha azokat a népeket nézzük, ahol van. A skandináv országokban télen mindenki sílécre pattan, és azzal megy be a munkahelyére vagy az iskolába. A hollandok, ha befagynak a csatornák, korcsolyáznak, egyébként pedig a jól kiépített kerékpárutakat használják. Ha Magyarországon akadnak is esetleg olyan műhelyek, ahol ezt a szemléletet tartják fontosnak, és ez alapján dolgoznak, nagyon kevesen gyakorolják. Tény, hogy ma itthon a versenysportba nagyon sok pénz ömlik, ami az amatőr sportról nem mondható el, pedig ugyanebből a pénzből a szabadidősportban is nagy csodákat lehetne tenni.”

A hazai sportpályákon jellemző jelenet, hogy a szülők és az edzők kidagadt erekkel, vörös fejjel ordítanak, hogy nyerjenek a gyerekek. Pedig a lényeg az lenne, hogy a gyerekek találkozzanak ellenfelekkel, kipróbálják magukat, az edzéseken tanultakat. A bíróként, játékosként és edzőként is tapasztalatokat szerzett Farkas Tibor szerint külföldön egészen sokáig nem tétre, bajnokságra, hanem arra mennek, hogy a hét közben tanultakat hogyan tudják beépíteni a játékba.

Nem a győzelem, hanem a fejlődés a fontos, és az, hogy a gyerekek a friss levegőn legyenek, mozogjanak.

„Mindig arra figyelek, hogy a dicséret, a bátorítás legyen a hangsúlyos, nem a leteremtés, nem a győzelem hajszolása. Itthon, szerintem, a mentalitáson kéne változtatni.” – mondja.

Strapabíró, elnyűhetetlen gyerekek előnyben

A szülők közül sokan nem a sportolás, a mozgás fontosságát tartják szem előtt, hanem azt, hogy az ő gyerekük legyen a legjobb, szerepeljen mindenképp jól, és hozza az eredményeket. Egy budapesti iskola egyik tanárának véleménye szerint a szülők nem akarnak lemaradni a többiektől, így ha valaki egy – a közmegítélés szerint – jobb vagy keményebb edzőhöz, egyesülethez viszi a gyerekét, akkor ők is követik, hiába van esetleg közelebb, vagy akár a suliban ugyanilyen sportra lehetőség. Előfordul, hogy egy gyerek egy nap akár két különböző sportág edzésén is részt vesz, vagy párhuzamosan több sportot űz versenyszerűen. Így a gyerekek csak este hétkor-nyolckor tudnak nekiállni a leckének, utána vacsoráznak, és szabadidő, játék nélkül fekszenek le. Ami egy felnőtt számára is őrületesen megterhelő lehet;

vajon mit szólnánk mi, szülők, ha az egész napos munka után, két edzést lenyomva, még újra le kellene ülni dolgozni, és kikapcsolódás nélkül, evés után egyből lefeküdni... hogy másnap az egész kezdődjön elölről?

Nincs mentális béke mozgás nélkül

A tanácsadó szakpszichológus, Faludi Viktória szerint ma nagyon kevés lehetőség van arra, hogy szabadidősportot végezzen egy gyerek. Ha elkezd sportolni, akkor az edző azt mondja, „nincs olyan, hogy heti kétszer-háromszor veszel részt az edzéseken, tessék lejönni ötször, és versenyezni”. Nincs arra kapacitás, hogy a sportból hobbi, játék legyen. Egyértelmű, hogy egy edzőnek egy olimpikon a szakmai siker, de közben az egészségnevelés része a dolognak elmarad. „Ugyanakkor én mindig elmondom a saját praxisomban, hogy csak olyanokkal foglalkozom komolyan, akik hajlandók mozogni. Mert nincs mentális béke, lelki egészség, fizikai egészség, mozgás nélkül” – mondja Faludi Viktória. A szakember szerint, ha ez a felnőttekre igaz, akkor a gyereknél pedig egyenesen kötelező a mozgás, mert az összes kognitív idegpálya, a koncentráció kialakulása mozgásalapú fejlődés. Nagy baj, ha egy szülő elköveti azt a hibát, hogy nem sportoltatja a gyerekét, nem érzi felelősnek magát azért, hogy megszerettesse vele a mozgást. Sport alatt nem kell mindjárt edzőteremre vagy szervezett edzésekre gondolni. Ha valaki fogja magát, és egy órára kimegy a szabadba sétálni a gyerekével, és ezt rendszeressé teszi, az is sportnak számít.

Nem mindegy, kinek mi való

A megkérdezett szakemberek egyetértenek abban, hogy a heti öt testnevelés nagyszerű lehetőség lehetne arra, hogy mindenki kiválassza azt a mozgásformát, ami neki való. Akár hetente más-más sportágba kóstolhatnának bele a gyerekek, hogy aztán abban a korban, amikor már van értelme, differenciálni lehessen, ki mire alkalmas. De ez nyolc-kilencéves kor alatt nem is lehetséges, ebben az időszakban a gyerekek számára minden mozgás kizárólag játék. Ha így választhatnának a gyerekek, és ezt alátámasztaná a szakemberek véleménye – számos olyan mérés van, amivel meg lehet mutatni, hogy valószínűleg mely sportágakban lehet tehetséges az adott gyerek –, akkor nagyon sok felesleges sérülést és kudarcot el lehetne kerülni.

Kétségtelen előnyök

„Az, hogy egy tehetségesnek mondott gyerek aztán az élsportot választja-e mindig nagy kérdés. Nagyon sok gyerek „átmegy” a kezeim között, és tudni szoktam, hogy a szülőknek való megfelelésből választják-e végül az élsportot vagy nem. Erőltetni azonban sosem lenne szabad ezt. Vannak olyan sportok, amelyek kifejezetten nagy rizikót rejtenek magukban az élsport tekintetében, és ha választani kell, biztos, hogy nem a versenyzést ajánlanám” – mondja Faludi Viktória.

Amit viszont nagyon fontosnak tart kiemelni, hogy a rendszeresen sportoló gyerekek sokkal jobb kognitív képességekkel bírnak, fogékonyabbak az újra, könnyebben tanulnak.

A rendszeres sport akár egyéni, akár csapatsportról van szó, sokkal könnyebbé teszi a különböző élethelyzetekkel, a stresszel való megküzdést.

Tagadhatatlan a közösségfejlesztő hatása, a sportoló gyerekek körében sokkal nagyobb az összetartás, és olyan kapcsolatok alakulnak ki, amilyenek a közösségi médián keresztül nem jöhetnek létre. Mindezek pedig a testen kívül a gyerekek pszichológiai immunrendszerét is erősítik.

Kárpáti Judit