–

Egy brit csávónak leánybúcsúztatóra ment a nője. Ami, ugye, köztudottan para, hiszen számtalan kockázati tényezőt hordoz magában. Búgatós zene, fifikás koktélok, lányságukat vígan búcsúztató, magukról illuminált állapotban megfeledkező macák siserehada. Tán még táncosfiúk is lesznek. Meg e csorda szélén ólálkodó férfiegyedek, akik kiéhezett farkasként lesik, mikor tudják az egyik eltévelyedett báránykát elszakítani a többitől. Nem csoda, hogy emberünk úgy érezte, meg kell előznie a bajt. És ha már ő személyesen nem lehet ott, hogy vigyázó szemeivel a kedvesét lesse, hát, ráírt a személyzetre a bár Facebook-oldalán. „Hali, a barátnőm ezen a hétvégén nálatok fog leánybúcsúzni. Lenne rá lehetőség, hogy valamelyikőtöknek fizetnék, cserébe gondoskodna róla, hogy ne menjenek mindenféle vadidegen férfiak az asztalukhoz... meg ilyesmik? Ja, és nem szeretném, ha a csajoknak feltűnne, hogy a személyzet egy tagja rajtuk tartja a szemét.”

A bár azonban hallani sem akart a dologról, úgyhogy nyílt levélben reagáltak a megkeresésre:

„Bárkinek, aki azt fontolgatja, hogy mi majd pénzért a párjuk után kémkedünk: mi egy kocsma vagyunk, nem magánnyomozók vagy perverzek.”

Néha belegondolok, hogy milyen csodás lehetett régen az okostelefonok, az internet meg az összes hülye kütyü előtt, amikor az ember ténylegesen eltűnhetett a világ szeme elől, ha úgy akarta. Nem volt gyanús, ha nem veszi fel azonnal a mobilját, ha nem reagál tíz percen belül egy üzenetre, ha nem csekkol be a helyre, ahová azt mondta, hogy menni fog.

De ma már annyira át vagyunk világítva, annyira szem előtt vagyunk a nap minden egyes percében, hogy piszok nehéz észrevétlennek maradni. És ugyanígy átkozottul nagy kihívás nem ellenőrizni a másikat. Mondom, nehéz. De távolról sem lehetetlen. Egyedül rajtad múlik, hogy ellen tudsz-e állni a kísértésnek.

Tudom, kacifántos ügy ez a bizalom. Igazi extrémsport. Csak az igazán bátraknak és merészeknek ajánlott. Mert gyakran ott motoszkál a kisördög a fejedben, hogy „mi van, ha”... Ha más is szemet vet a te kicsi kincsedre. Ha más is meglátja benne azt, amit pedig kizárólag neked tartogatott az univerzum. Vagy ha a te szíved csücske kacsintgat hol erre, hol arra. Csak azt felejtik el sokan, hogy a féltékenység a legritkább esetben szól a másikról. Nyilván van az a felállás, amikor azért vagy féltékeny, mert a párod folyton-folyvást kacérkodik a villanyóra-leolvasótól kezdve a NAV-ellenőrön át mindenkivel. Ez esetben valóban érdemes újragondolni a kapcsolatotokat, hogy ki mit szeretne hosszú távon. Ám az esetek döntő részében azért válik az illetőből zöldszemű szörny, azért rágja a szívét az örök gyanakvás, mert nem bízik önmagában. Egyszerűen nem hiszi el, hogy ez járhat neki, hogy megérdemelheti, és ez az egész létezhet. És onnantól kezdve elindul a lejtőn, attól rettegve, mikor lesz vége, hogy aztán önbeteljesítő jóslattá váljon féltékeny gyanakvása.

Az ilyen lyukas szeretettankba az ember ugyanis hiába szórja bele két marékkal a szerelmét, az mindig kicsorog a réseken.

Én is éltem olyan kapcsolatban, ahol kizárólag azért vetődött rám egyre sűrűbben a gyanakvás mérgező árnyéka, mert én olyan „közvetlen csaj” vagyok, akinek hajlamosak félreérteni a szövegét a férfiak. Na, ja. Tehát nem is vagyok több, mint egy agyatlan báb, akit – mint a céllövöldében – gond nélkül le lehet kapni. Nem pedig egy felnőtt nő, aki képes a saját fejével gondolkodni és ad absurdum még érett döntéseket is hoz. Nos, köszönöm a megtisztelő bizalmat. (Nem.)

Igen, sokszor nem könnyű bízni a másikban. Mert, ugye, a csinos kolléganőt is hogy otthagyta a férje. Meg a szomszéd snájdig srácot a csaja, pedig „milyen jól megvoltak”... kívülről nézve. Nem könnyű, mondom. De hát a szerelem sohasem az. Viszont anélkül, a teljes és száz százalékos bizalom nélkül  egy fabatkát sem ér az egész. Nyugodt lehetsz felőle: ha meg akarnak csalni, úgyis meg fognak. Attól nem ment meg sem a folyamatos ellenőrzés, sem a másik telefonjának titkos lecsekkolgatása, a pincér lefizetése, a barátnő kifaggatása, a sanda tekintetek vagy a vádló kérdések.

Egy szó mint száz, ha valaha megremegne a kezed, hogy elolvasd a másik levelezését, átfusd a hívástörténetét, kutatgasd, miket lájkolt a fészen, vagy neadjisten ráírj a bárra, ahová bulizni készül, akkor ülj gyorsan rá a bizsergő végtagodra, és várd meg, amíg elmúlik az érzés.

Mert inkább tartsd oda százszor is a másik orcádat (jó, nyilván nem ugyanannak a pernahajdernek), inkább hagyd magad átverni százegyszer is, mint hogy örök gyanakvással mérgezd a magad és a másik lelkét. Mert annak, hidd el, egész biztosan nem lesz romantikus naplementés a vége.

 

Fiala Borcsa

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Astarot