Támogat vagy ellenőriz? Utánajártunk a védőnői szolgálat működésének
A hivatalos ügyek intézése általában nem az erősségem, így eshetett meg, hogy már hat hónapos terhes voltam, amikor először hallottam róla, hogy a terhes kiskönyvemet nem elég minden (második) orvoslátogatásra elszállítani, fel kell keresnem vele a területileg illetékes védőnőt is. Négyszer. Sokkolt ez az információ, főleg a mennyiség. Gyorsan ki is faggattam a terhes és gyerekes barátaimat a témában… és nem igazán lelkesítettek. „Épp takarítok mindenórásan, mert holnap jön környezettanulmányra.” „Most cseszett le, hogy még nem beszél az egyéves gyerekem.” „Tök mást mond a szoptatásról, mint a gyerekorvosunk.” „Kéthetente jön bejelentés nélkül, csak azért, mert egyedül nevelem a kisfiam.” Tényleg ennyire nehéz megtalálni a hangot a védőnőkkel? Tóth Flóra írása.
–
Nem akarom előre lelőni a poént, de az én védőnőmről hamar kiderült, hogy kimondottan jó fej, kellően rugalmas, és a legtöbb dologban teljesen egyetért a gyerekorvosunkkal. Ráadásul rögtön az első találkozásunkkor jelezte, hogy nehogy rendet rakjak legközelebb, mikor jön, mert a lakás állapota a legutolsó, amit néz (azért persze rendet szoktam rakni). De akkor hogy is van ez? Megkérdeztem három védőnőt és Gitidisz Krisztinát, aki szintén védőnő, dúla és laktációs tanácsadó, emellett a Magyar Védőnők Egyesületének titkára.
„Sokan az ellenőrzést látják a segítő szándék helyett”
A védőnői szolgálat prevenciós munkája egyedülálló, a legtöbb országban ugyanis a szülés után néhány hónappal véget ér a családok követése, így az anyukák sokszor egyedül maradnak a kérdéseikkel. Ezt tapasztalta Gitidisz Krisztina is: „Rengeteg olyan anyával vagyunk kapcsolatban, akik külföldre költöztek, és hiányolják azt, hogy egy szakember rendszeresen rájuk nézzen, tanácsot adjon. Sok országban drága az egészségügyi ellátás, ezért ott még nagyobb az anyacsoportok jelentősége. Gyakran összeállnak olyan anyák, akik egy adott problémát tesznek a fókuszba – így alakult a ma már világszerte, így tehát Magyarországon is jól működő szakmai szervezet, a La Leche Liga. Ez nálunk még gyerekcipőben jár, bár már vannak anyacsoportok, de az együttműködés a hivatalos szervezetekkel még nem igazán működik.
Sokan panaszkodnak, hogy mennyire kötött a védőnői rendszer, de ennek oka van: az az alaptézisünk, hogy ez a szolgáltatás mindenkihez eljusson, ebben segít a területi lefedettség.
Így tudunk segíteni a hajléktalan szülőkön, a nehéz helyzetük miatt gyakran költözőkön is, akik gyakran nem jutnak el más szakemberekhez.”
Gyetván Krisztina azt mondja, nagyon fontos, hogy a védőnő ráhangolódjon a körzetébe tartozó családokra, de még így is lehetnek konfliktusok vagy olyan helyzetek, amikor az anyuka zokon veszi a segítő szándékú közeledést: „Nehéz ráhangolódni a várandósokra és a pici babát nevelőkre, hiszen egyfajta módosult tudatállapotban léteznek ebben az időszakban, amikor még az olyan embereket is nehezen viselik el, akik nagyon közel állnak hozzájuk. A kisebbik gyerekem nagyon rossz alvó volt, és amikor jött az anyukám, akivel nagyon jó viszonyban voltunk, rögtön kérdezte, hogy aludt. Minden rossz szándék nélkül. Mégis összeugrott a gyomrom minden alkalommal, hiszen ez már eleve egy problémás helyzet.
Sokszor megesik, hogy egy anyuka hasonlóan éli meg a védőnő látogatását, és csak az ellenőrzést látja benne, nem pedig a segítő szándékot.
Közben az sem mindegy, hogy a védőnő is ember, aki gyakran azért akar akár túlzottan segíteni egy-egy helyzetben, mert lehet, hogy ő maga is traumatizált. Emellett azt gondolom, hogy nekünk, védőnőknek is változtatnunk kell a kommunikációnkon. Nem kinyilatkoztatni kell, hogy »ezt rosszul csinálja az anya«, hanem kérdezni, egyeztetni a gyerekorvossal és megbeszélni a problémákat. Mert nagyon fontos, hogy egy anyában mi csapódik le egy védőnői és egy orvosi tájékoztatás után, és ez nagyban múlik azon, hogy ez a beszélgetés hogyan zajlik.”
„Ha gond adódik, inkább megkérdezik az anyukacsoportban”
Edit egy vidéki város védőnője, aki maga is anya. Azt mesélte, anyaként teljesen tudathasadásos állapotba került, ugyanis mindent elfelejtett, amit szakemberként tudott.
Ennek ellenére nem az interneten kezdett el válaszok után kutatni, hanem a kolléganőit hívta. De szerinte ezzel szinte egyedül van: „Nekem kicsit furcsa, hogy mostanában sok anyuka a szülésig gondolkozik, és tovább nem annyira. Szerintem is fontos, hogyan éljük meg vagy dolgozzuk fel, ha valami nem alakult jól… de azzal is legalább annyira fontos foglalkozni, hogy utána mi lesz. Mostanában az anyák nagyon adnak a többi ember véleményére, sokszor a Facebook-csoportok anyáira hallgatnak, és ezért talán elnyomják magukban az anyai ösztöneiket. Nagy nehézség ilyenkor kicsit visszavezetni őket, hogy magukra meg a gyerekükre figyeljenek. Mert sokszor tényleg az az első dolog, ha valamilyen problémával szembesülnek, hogy kiírják egy anyukacsoportban, és várják a (nem szakértői) tanácsokat. Ezzel kicsit ellentétben áll, hogy ha mégis a védőnőhöz fordulnak, akkor vasárnap este tízkor is képesek felhívni. Ráadásul, ha valami baj van, és segítek, akkor másnap már elfelejtenek jelentkezni, hogy megoldódott-e a gond, pedig én is aggódom ilyenkor.
Az a legjobb része a munkának, amikor jön visszajelzés, hogy érdemben tudtam segíteni.
Például a szoptatásban vagy akár egy ruhabörzével a hátrányosabb helyzetű anyukáknak.
„A nyolcgyerekes családhoz tanulni megyek”
Varga Dóra, budapesti védőnő először gyermekorvosnak készült, de még a felvételik előtt meggondolta magát, és a védőnői szakmát választotta. Úgy indult neki, hogy ő magázódni fog a szülőkkel, ami egy pillanat alatt megdőlt, ugyanis hiába próbálkozott, rögtön letegezte mindenki. Ezt, mondjuk, nem csodálom, Dóra ugyanis nagyon fiatal, mégis hamarosan iskolások lesznek azok a gyerekek, akiket újszülött koruk óta gondoz. „Mielőtt védőnő lettem, nem nagyon tudtam, mit csinál egy védőnő.
Valójában mi az egész családot gondozzuk, ezért nagyon sokrétű a munkánk.
A várandósságtól az iskolába kerülésig végigkísérjük a gyerekek fejlődését. Persze előfordul, hogy kevésbé van szükség ránk: az én körzetemben lakik egy nyolcgyermekes család, ahol az utolsó babánál kapcsolódtam be az életükbe. Ide inkább én jövök tanulni. A munkánk egyik nehézsége az, hogy a különböző protokollokat akkor is be kell tartanunk, ha egy nyolcadik babáról van szó, és az első hat hétben hetente kell kijárni a családhoz. Persze ilyen gyakori látogatás csak az újszülötteknél van. Ettől függetlenül, ahogy a családoknak időnként nyomást jelent, hogy „megint jön a védőnő”, ez visszahat ránk, és mi is érezzük, hogy fölöslegesek vagyunk néha. Közben nagyon sok a munka, akadt olyan évem, amikor 50 újszülöttem volt. És
egyre több az adminisztrációs feladat, ami miatt azt érzem a családoknál, hogy mindig van előttem egy papír, és egyre kevesebb figyelem marad magára a gyerekre.
Miközben óriási a felelősségünk, hiszen az elsők között vagyunk, akik jelezni tudjuk, ha egy baba fejlesztésre szorul. Sok szülőnek szerencsére fontos visszajelzés, amit szakemberként adni tudok arról, hogyan fejlődik a gyerekük. Nagy élmény látni, hogy szépen fejlődnek.”
„Gyakran keresnek nem sürgős dologgal este kilenckor”
Körvélyessy Dóri szintén budapesti védőnő, akinek az édesanyja orvos, ő pedig már az oviban is „vizsgálta” a többi gyereket. „Hamar megtalálom a hangot a gyerekekkel, és ez nagyban megkönnyíti a munkám.
De azért nehézség is akad, mielőtt jöttél, éppen párterápiát tartottam, mert úton van egy nem várt baba, miközben a szülők nincsenek igazán együtt, és most próbáljuk kezelni ezt a helyzetet.
Ez érdekes feladat, van viszont olyan helyzet, amikor én sem tudom, mit lehetne mondani. Néhány napja meghalt egy magzat a 40. héten. Köldözsinórcsomó volt az oka, viszont ebben a helyzetben is meg kell szülni a babát. Az anyuka hihetetlenül erős volt, még aznap beszéltünk, és remélem, hogy tudtunk neki segíteni, jeleztünk, hogy bármivel fordulhat hozzánk. El sem tudom képzelni, ő hogyan élte ezt meg, hiszen engem is nagyon megviselt. A munka másik nehézsége, hogy állandóan készenlétben kell lenni, hiszen bármikor történhet valami. Sokáig tényleg 0-24-ben elérhető voltam, de most már ki tudom kapcsolni a telefont néha. Főleg azért, mert gyakran megesik, hogy nem olyan sürgős dologgal keresnek este kilenckor.
Gyakran kapok visszajelzést arról, hogy a gyerekorvos mást mond, mint én, ebben a helyzetben nem tiszták a kompetenciahatárok.
Jó lenne, ha havonta egyszer össze tudnánk ülni esetmegbeszélést tartani az orvosokkal. Jelenleg azt szoktam javasolni, hogy különböző információk esetén próbáljanak meg az ösztöneikre hallgatni.”
Azt hiszem, ezekből a történetekből egyértelmű, hogy védőnőnek lenni nem csupán annyi, hogy „idejön egy idegen a saját otthonomba, és bele akar szólni a gyereknevelésembe”. Még akkor sem, ha néha tényleg így éljük meg, pont azért, mert ez egy olyan területe az életnek, amiben mindenki kompetensnek érzi magát. De a védőnő tényleg az…
Tóth Flóra
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Westend61