wmntorley

– 

Az az igazság, hogy ez egy nagyon hosszú tél volt. Rettentő sokáig kellett bámulnom a kőkeményre fagyott jeget azon a szűk ösvényen, ami a rendes kutyasétáltatásom során az utamba akad. Hosszan kellett a nyakam köré tekerni a gyapjúsálat, a fejembe húzni a kötött sapkát, és nyolcmilliomodszorra is magamra húzni a tollkabátot.

Őszintén? Elfáradtam a végére. Úgy éreztem, a tavasz már soha a büdös életben nem fog eljönni, hogy itt fogunk mindannyian megpunnyadni ebben a büdös, ködös, zúzmarás, latyakos, zsírszalonnás télben.

De akkor... honnan, honnan sem, hirtelen előtoppant a március!

Rögtön felismertem, mert egészen más arcát mutatta, mint amit kénytelen voltam hosszú hónapokig bámulni. Reggel, amikor felkelek, már nincs tök sötét, az Árpád-híd mentén bimbózni kezdett a Hajógyári-szigetről benyúló gesztenyefa, és ma, amikor az irodába beléptem, nemcsak hat üveg pezsgő fogadott, hanem hozzá bónuszként, apró, kedves meglepetésként maga a Nemzetközi Borszakértő, a Masters of Wine első női hallgatója, Herczeg Ágnes teljes valójában! Ráadásul nem is akárhogyan érkezett, hanem egy komplett, bojttal felpimpelt szablyával.

Kiderült, hogy már az idejövetele sem volt eseménytelen, a Keleti Károly utcában ugyanis übernehéz leparkolni. Úgyhogy nem csoda, ha Áginak úgy felcsillant a szeme, amikor kiszúrt egy szabad parkolót, mint mangahősnőnek a pszichedelikus gyümölcsök láttán... kár hogy épp ott slagolt „hejre” pisztolytartásban egy csávó fényes reggel, fél tízkor.

Sebaj, a mi Ágink kipattant alsó madárfogásra markolva a machete-jét, és fokhegyről odabökte: „Tedd el vagy levágom!”

Majd, miközben ördögszekereket sodort tova a Keleti Károly utcában a nyugati szél, és a háttérben felcsendült egy sikító szájharmonika-szóló, felpendült az irodánkba, hogy minket is beavasson a partiprodukciók cirque du soleil-attrakciójába: a szablyával való pezsgőnyitás pasikussoltató műveletébe.

Azt rögtön nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy ezt az attrakciót pergő dobok mellet ugyan simán, de szar pezsgővel lehetetlen előadni. Úgyhogy hagyd az alsópolcos vackot másra, és a methode tradicionnelle-t vidd fel a padlásra. A többinél ugyanis hiába hadonászol Sandokan módjára, legfeljebb egy tigrisbukfencre fogja futni.

Na, de figyelj csak, ha van már egy jó üveg brutod, mondom, hogy kell csinálni a medzsiket!

Ági megmutatta, hogy első körben meg kell keresned az illesztéket a pezsgős üveg nyakán. Ez kábé olyan, mint a régi nejlonharisnyákon a combok hátsó felén felfutó csík, csak itt elöl is van egy. Megvan? Akkor markold meg a szablyát (de ha csak kapa vagy kiskés van otthon, az is megteszi), majd egy határozott mozdulattal rántsd végig a rohadék tél a pezsgősüveg nyakán!

Tádám!!!

Mármint... mondanám büszkén, hogy tádám, de sajni, kiderült, hogy első körben kevésbé vagyok ügyes a nyakak elnyiszálásában, mint amit VIII. Henrik produkált az asszonyaival.

Viszont!

Szerencsére ott volt kéznél Dzsuni, vagyis Lilla, szerkesztőségünk Y generációs tagja, aki először jobbra röhizett szerényen, aztán balra pironkodott marha szolidan, hivatkozott az ő aprócska kezeire, bujkált bele a gallérjába rém visszafogottan, majd megmarkolta a szablyát, és úgy lecsapta a pezsgősüveg nyakát, hogy még a szar is vigyázzba állt bennem.

Úgyhogy – csak egy apró észrevétel – érdemes résen lenni ezekkel a harminchoz közeliekkel, szerintem nem vacakolnak, ha arról van szó.

Innentől viszont számomra már kábé annyira összefolytak az események, mint amennyi pezsgő kifolyt az irodai asztalra. Felvillanó emlékeim között szerepel a Főnéni, aki úgy lengette a kardot, hogy bármikor elmehetne OKJ-s szamurájoktatónak Japánba, a Zsuzsa mindenhová betüremkedő lángoló lobonca, olvasószerkesztőnk Gabi édesen kipirult arca, meg mintha valami pogácsa is lett volna a sztoriban. De azt tényleg nem tudom, hogy írtam meg ezt a cikket... őszintén szólva, fogalmam sincs róla.

Mindegy is, a lényeg, hogy nektek nagyon boldog nőnapot kívánunk, magunknak meg szintúgy szuper második szülinapot, a fülünk érjen bokáig, a pezsgő meg legalább az íróasztalig, és akkor idén már egészen biztosan nem lehet nagy baj.

Fiala Borcsa

A történelmi hűség kedvéért eláruljuk, hogy Borcsa persze nem bírt magával eladdig, amíg le nem nyisszantotta az egyik pezsgősüveg nyakát. Íme, a képi bizonyíték egy nulla művészeti értékkel bíró, ám annál hangulatosabb fotón:

 

Ha lemaradtál volna a videóról, amit erről az alkalomról készítettünk, kattints IDE!