31 képben a WMN 6 éve – Köszönjük, hogy vagytok nekünk!

–

Hat évvel ezelőtt ezen a napon szintén otthonról dolgoztunk, akkor viszont amiatt kényszerültünk erre, mert nem volt még irodánk. Aztán persze lett, és innentől kezdve átadtuk magunkat a közös hedonista élvezeteknek: főztünk, ettünk, ittunk (alkoholtartalmú italokat természetesen szigorúan munkaidőn kívül!), és írtunk.

Tavaly még együtt ünnepelhettünk veletek a szülinapi Hello, WMN!-en, most viszont sajnos csak távolról köszöntjük fel egymást, a magazint és titeket – az elmúlt évek képeivel nosztalgiázva. 

„Itt van pár fotó az őskorból, puszi, Gabianyu”

– írja Gabi finom szarkazmussal. A képek felbontásából is látszik, hogy hat évvel ezelőtt járunk.

Így indult a magazin, a Jurányiban kölcsönkapott irodában találkoztunk akkoriban hetente egyszer. DTK-hoz és Szentesihez csatlakozott Both Gabi, a nagyon belsős „külsős” csapathoz pedig Gyurkó Szilvi, Kormos Anett, Prónay-Zakar Gina, Pásztory Dóri, Rohrböck Kinga. Később Fiala Borcsával és Zákányi Gáspárral vált teljessé az alapcsapat. Még mindenki távmunkában írta a cikkeket – később, amikor lett irodánk, lobbiztunk bőszen a home office-napokért, hát most jól megkaptuk…

Alig telt el fél év a kezdet után, már meg is duplázódott a csapat. Nemsokára a Keleti Károly utcai irodában boldogítottuk egymást, itt ült ki az erkélyre Szentkuti Judit, amikor megérkezett az első munkainterjúra, és várnia kellett kicsit. Már ahogy ott ült, látszott rajta, hogy közénk való. 

Ekkor érkeztem én (Lilla), és a következő látvány fogadott:

Szentesi a földön fekve szelfizik. Vagy csak a földön fekve pötyög, mert épp ilyenje van.

Ezt szeretem Szentesiben a többi közt, hogy mindent meg mer kérdőjelezni. „Mégis miért ne csinálhatnám ezt a munkahelyemen? Mégis miért ne feküdhetnék le az iroda kellős közepére tréninggatyában?” 

Hamarosan január lett, jött Szentesi és DTK szülinapja. Ahogy a képeken is láthatjátok, igyekszünk annyit bulizni, amennyit dolgozunk – az egyensúly jegyében.

Ez a nap mindegyikünk retinájába beégett: DTK-nak rózsaszín szülinapi bulit szerveztünk meglepetésből. (Miért csináltuk ezt vajon?!) Rendeltünk neki rengeteg rózsaszín lufit. (Amúgy nem szereti a rózsaszínt, úgyhogy nyilván ezért…)

Fiala Borcsa egy magenta (!) kezeslábasban fogadta Krisztát. Sajnos nem készült róla kép. 

Kriszta nem a meghatódottságtól sírt. Szerintem.

Egy startup elindításánál mindig első kiló megszerzése a legnehezebb

Itt viszont, bizton állítom, mind ugyanazt éreztük. Egyszerre dobogott Fiala Borcsáért a szívünk, egymásra licitálva kértük meg a kezét, miután elfogyasztottunk több mint két kiló BBQ-csirkeszárnyat, a hozzá való kéksajtmártással és házi ketchuppal. 

A slim fit farmerjainkkal együtt szép lassan az irodát is kinőttük.

Erika Mary Poppinsként toppant be az életünkbe, szedett ráncba minket, és költöztetett át egy új, nagyobb, még szebb, még királyabb helyre. A Nyúl utcába.

Ez az a hely, ahol a varázslat születik, ahogy az MTV Cribsben mondta Snoop Dogg annak idején. 

Közben Zimre Zsuzsa, Kerepeczki Anna, Tóth Flóra, Marossy Kriszta, Gyárfás Dorka, D. Tóth András, Kurucz Adri, Tóth Dominika, Dián Dóri, Török Noya, Takács Andrea, Csepelyi Adri és végül Filákovity Radojka, majd Deli Csenge is csatlakozott a belsős csapathoz. 

Az előbb említett varázslat szó pedig annyira nem túlzás, hogy például volt olyan nap, amikor heten is összeöltözünk (spontán, nem beszéltünk össze!). Ez azóta is megtörténik rendszeresen, csak más színekben.

Itt Tóth Flóra és Fiala Borcsa hangolódott épp össze (nem) véletlenül. Flóra szerkeszti Borcsa gasztrotalkshow-ját, nem véletlen az összhang, itt is épp a menüt tervezve csorog a nyáluk. Ahogy ránézek a képre, hallom Flóra jellegzetesen magas frekvenciájú nevetését (bocs, Flóra!), és magam előtt látom, ahogy hatalmas fülbevalói is himbálóznak közben. Milyen jó lenne most az irodában lenni!

Kurucz Adrira (Madame Fregoli) másképp hat a varázslat. Valahogy mindig festői pillanatokban sikerül őt elkapni. Adri portréiból simán elélne az „Accidentally Look Like Renaissance Painting” mozgalom, ami olyan streetfotókat gyűjt, amelyek reneszánsz festményekre emlékeztetnek. Íme, a mieink:

A képeknek azt a címet adtam magamban „Madame Fregoli érkezése (I.)” és „Madame Fregoli ebédel (olaj, vászon)”.

Lássuk be, azért elég fotogén csapat vagyunk:

Mi lesz ma ebédre? 

Nem számoltam, hányszor hangzott el ez a kérdés az irodában, és hány cikk született ebben a témában. De meggyőződésem, hogy a „Mi lesz ebédre?” illetve a „Mit eszünk? Honnan rendelünk ma?” kérdések hangottak el leggyakrabban eddigi közös életünkben. Régi életünkben két – evéshez köthető – hagyományt vezettünk be: a havi egy „brunch meetinget”, és azt, hogy mindenkinek megünnepeljük a szülinapját. Pezsgővel, tortával! A tortázást végül elhagytuk, olyan sokan lettünk ugyanis, hogy volt olyan hónap, amikor minden hétre jutott legalább egy szülinapos. (És híztunk…) 

Itt épp Noya (Török Noémi) szülinapját üljük. De bármilyen szembejövő ünnepre lecsapunk, amiből kerekedhet egy jó csapatépítő. 

Ha esetleg az a kérdés merülne fel bennetek, mint hogy ki mosogat el, minden tál étel tényleg elfogy-e, nem csupán a képhez álltunk így össze, akkor a válaszaim: 1) mi, de valójában Erika, aki MINDIG átrendezi a mosogatógépet, mert szerinte, idézem, „rosszul pakoljuk be”; 2) igen, maradéktalanul minden elfogy.

És mutatom, milyen, amikor Erika nem „tart minket terrorban”, és elengedi magát.

Nehéz belesűríteni ennyi képbe, mennyi minden történt velünk hat év alatt. A csapat például Bandival is bővült, ahogy már említettem, ő vezeti a videósokat. 

Úgyhogy ilyen megható pillanatok is elcsíphetők nálunk:

Most, hogy mindenki meghatódottan törölgeti a könnyeit, főleg a kollégák, picit felpörgetném a sztorit.

Jöjjenek végre a durvább képek! Mutatjuk például, milyen egy tisztességes kerti parti DTK-nál:

Minden ízében tökéletes alkotást láthatunk, vétek, hogy még nem lett kiállítva a Mai Manó Házban. Bandi férfiasan begyújtja a grillt (noha többször is jeleztük neki, hogy megcsináljuk, hagyja csak, de nem, ragaszkodott a feladathoz). Megküldte rendesen, égjen csak a faszén! DTK felszisszen, Évi fénysebességgel előkapja a telefonját, és már fotóz is.

Ugyanez a helyszín nem egészen fél órával korábban még ennyire idilli volt: a The Beach Boys Kokomo című dalának klipjében éreztük magunkat, fújta a nyári szellő a hajunkat, kulturáltan koktéloztunk, nevetgéltünk.

A vacsora még sehol, ám szépen lassan megérkezik mindenki. Szépen… lassan. Hihetetlen, hogy a bulikban senki sem pontos.

A lejjebbi képen még mindig a tűzesetről folyhatott a beszélgetés, vagy arról, miért kozmált oda a hús.

Sebaj, mi így is megettük. Mindenesetre Csepelyi Adrienn tekintete beszédes. Általában Adrinak hívjuk, de amikor így néz valakire (pláne, ha rám), akkor szívesebben hívom Adrienn-nek, vagy egyetlen levegővel: Csepelyiadriennek. Annyira drámai!

Ez a kép 2019 augusztusában készült, úgyhogy itt még nem sejtettünk, hogy egy kerek év múlva mi lesz (járvány), így aztán boldogan mosolyogtunk a kamerába. Még lenyomtunk egy SzuperWMN-díj-átadó gálát, egy szülinapi Hello, WMN!-t, aztán elkezdtük az otthonról dolgozást. 

Jó lenne itt abba is hagyni a sztorizást, és kifelejteni a Covid évét, amikor már csak képernyőfotókat készítettünk egymásról, és bénábbnál bénább szelfiket magunkról. Úgyhogy tudjátok, mit, így is teszek.

Elköszönök, bízva abban, hogy hamarosan pont ugyanígy fogunk ücsörögni egy kertben, egymáshoz közel, nem törődve a másfél méter távolsággal. Találkozhassunk így hamarosan! 

Csók, 

Szőcs Lilla

Drága külsős szerzőink, munkatársaink, titeket is szeretettel köszöntünk, a WMN sikere a tiétek is!