–

Mindig ez van. Nagymama bemegy a fürdőbe a piros hajcsatomért, és amikor kijön, már nem találja a telóját. Állandóan keresgéli, és mivel nekem nincs mobilom, meg se lehet csörgetni. Azt mondja, egy tízévesnek nem kell, nem fogja még azt is fizetni. Máskor elég gyorsan meg szoktuk találni, mert vagy a konyhapultra teszi, vagy a kanapéra. Most viszont csak járunk körbe-körbe, kirázzuk a párducos plédet, megemeljük a díszpárnákat, de nincs sehol. Gondolkozik, hova tehette. Leült az előbb pisálni, mutatja, és akkor még a kezében volt. Bemegyek én is, körbenézek, hátha lerakta a mosógépre, de nem látom sehol. Végül, amikor a követ is végignézem, észreveszem, hogy beleesett a mosószeres dobozba. Biztos leugrott a gépről a centrifugálásnál. Nagymama megdicsér, hogy ügyes lány vagyok, és megtörölgeti a mosóporos mobilt a ruhájában.

A piros csattal hátra fogom a hajamat. Mindig így kell, ha lemegyünk Gazsi bácsiékhoz, hogy látsszon a szép kis pofám. Nagymama szokta így mondani.

Már késésben vagyunk, mert egy csomó idő elment a keresgéléssel. Mindegy, sóhajt a nagymama, Gazsi bácsinak nem megy el a vonata.

Csütörtökönként járunk a földszintre, a hetes lépcsőházba. Itt van a szomszédban. Utána mindig bevásárolunk, most például veszünk majd a Lidliben igazi Nutellát. A Ferrero sokkal jobb, mint a Piros, amit a CBA-ban veszünk, de nagymama spórol a pénzzel. Anyu nem mindig tud utalni, csak ha van rendszeres munkája Németországban. Már évek óta ott dolgozik, csak karácsonyra jön haza, évente egyszer. Csomagot viszont szokott küldeni az ismerőseivel, meg néha futárral is. Nagymama nem örül a ruháknak, amiket kapok. Mindig azt kéri a telefonban anyutól, hogy inkább pénzt küldjön, ruhát bármikor tud venni a kínaiban. Apu nem küld pénzt, mert a börtönben nem tud dolgozni. Még sokáig ott lesz, de megígérte nekem, hogy ha kijön, szétveri a geci, rohadt pofáját mindenkinek, aki engemet bántani merészel. Csináltunk egy listát, hogy kiket kell majd agyonvágni. Cintia is rajta van, mert ellopta a szempillaspirálomat, meg a Tünde néni is, aki miatt el kellett jönnünk az előző iskolából. Rászállt nagymamára, és már majdnem arról is szó volt, hogy el kell innen költöznünk, de akkor a nagymama talált egy másik iskolát a Gerti néni segítségével, aki a Gazsi bácsinak a felesége. Gerti néni régen a menzán dolgozott, de már nem, mert nyugdíjas és a Gazsi bácsit ápolja.

Péntekenként egy taxis bácsihoz szoktunk menni, aki elvisz egyet autózni a kiserdőbe. A szerda eddig üres volt, de most már nem, most már Zoli bácsié, akinek van felesége és gyerekei is, csak nem itt laknak, hanem messze, egy másik városban.

Nagymamát mindenki szereti a házban. Ha beszáll valaki velünk a liftbe, mindig megjegyzik, hogy milyen szép szőke kis tündér vagyok és mekkorát nőttem. A postán is ismerik őt, ott szokta felvenni a Western Union utalást, meg befizetni a csekkeket. Egy időben volt egy postás bácsi is, akihez jártunk, de már nem megyünk többet, mert a nagymama szerint szarrágó ganéj és nem akar rendesen fizetni. 

Gerti néni meg van róla győződve, hogy a Gazsi bácsi meg fog gyógyulni, és nem az orvosok fogják őt visszahozni az életbe, hanem az angyalpuszi, amit én adok. Amíg bent vagyok Gazsi bácsival, addig leül a nagymamával beszélgetni és átadja neki az újságokat, amiket ő már elolvasott. Gazsi bácsi egy gumilepedős ágyon fekszik és olyan, mintha mindig aludna. Gerti néni megmutatta, mit kell csinálnom. Nem jó érzés Gazsi bácsi pisiszagú farkát szopogatni meg huzigálni. Semmi olyan nem történik, ami máskor szokott a taxis bácsival meg a többiekkel, és ami miatt hátra kell fogni a hajam a piros csattal, de mégis nagyon undorító az egész, mert Gazsi bácsi savanyú szagúakat fingik és hörög is, miközben azt se lehet tudni, hogy tényleg ébren van-e. Sárga és hideg a bőre, a szőre meg teljesen kikopott.

Teljesen másra szoktam gondolni közben, amikor csinálom, amit kell. Arra például, hogy lesz majd saját mobilom, meg hogy apu mindenkit leöl majd, akit csak felteszek a listára.

Gerti néni egyébként kedves, csak nem tudom, minek akarja ezt az egészet, mert a Gazsi bácsi úgyis meg fog halni, szerintem félig már meg is van. A taxis bácsi az teljesen más, és az eléggé szokott fájni, de mégis a csütörtök a legrosszabb, nem tudom, hogy miért. 

Nagymama mindig elmondja hazafelé menet, hogy mire tizennyolc leszek, talpig aranyban fog kiházasítani. Hogy veszünk majd karláncot meg vastag aranyláncot is, olyan széleset, amilyen még a Nótár Marinak sincsen, és hogy ne adjam ám olcsón magamat, mert ezt a sok szépséget nagyon ki kell majd érdemelni valakinek.

A Lidliben sokan vannak, minden ki van már díszítve karácsonyra. Én megint mobilt kértem a Jézuskától, de tudom, hogy úgyse fogok kapni, csak ha már ki tudom fizetni magamnak a számlát. Veszünk viszont rendes Nutellát, meg leveles tésztát, és nagymama csinál belőle csokis csigákat. Ez az egyik kedvencem, meg a pizzás. Amíg sül, kiülünk az erkélyre és nagymama elmondja, hogy milyen szerencsénk van, amiért a tizediken lakunk, és a mi fejünk felett már senki se járkál. Itt csak a felhők vannak, mutogat kifelé. Kint cigarettázik az erkélyen, én meg közben a TikTokot nézegetem. Nagymama sokat dohányzik, és tele van a párkányon a kistányér csikkekkel. Azt mondja, becsüljem meg magam, mert Gerti néni segített nekünk az új helyre bejutni, és hogy az a mísz picsa Tünde néni az iskolából mindent tönkre akart tenni, fene a ronda kecskepofáját. A gyerekvédelmis szakember kétszer is járt nálunk, felporszívóztunk meg szellőztettünk, és megmutattam neki, hogy majdnem négyegész az átlagom. 

Én el szoktam mondani a nagymamának, hogy tudok titkot tartani, és soha nem árulkodtam a Tünde néninek. Nagymama ingatja a fejét, nézi a távolban a hosszú, párhuzamos betonépületeket, és nagyokat szív a cigarettából.

Ha kihajolok, az erkély sarkából látom, a Lidli tetejét meg a buszmegállót. Az Ázsia Centerbe egyedül is el tudok menni, de a nagymama nem szereti, ha össze-vissza mászkálok.

Ezek a legjobb pillanatok a napban, amikor délután hazaérünk, és még világos van. Kiülünk az erkélyre és akkor nálam lehet a telefon. Néha szoktam énekelni. Nagymama szerint tisztára Tóth Gabi-s hangom van, csak jobb.  Most nincs kedvem énekelni, műszempillákat nézegetek meg körmöket, de már elgémberedett a kezem. Várjuk, hogy kisüljön a nutellás csiga, aztán majd bemegyünk. Hideg van, szürke az ég. Nagymama azt mondja, hogy havazni fog, meg hogy meg ne fázzak, még csak az hiányozna, van így is elég baja neki. Bemegy, de visszalép az erkélyre, hogy kiürítse azt a sok csikket a kistányérból. Rendet kell tartani, mert azzal kezdődik minden, meg a tanulással, mondja, és csak mosolyog rám.

Tóth Krisztina