–

Hiába a kert, hiába a gyümölcsös, özvegy Torma Jánosné, született Trombitás Erzsébet, Erzsi mama, évek óta nem tud barackot befőzni, pedig a lánya meg a két unokája imádja a friss lekvárt. Tavaly karácsonykor a zserbóhoz bontotta fel az utolsó üveget, egészen odáig féltve őrizgette a még 2021-ben eltett adagot. Abban az évben tavasszal még meg tudta metszeni, és le tudta permetezni a fákat János, a Jani papa. Azokat a fákat, amelyeket még az apja, idősebb Torma János oltott be. Alma, körte, barack a kertben, szilva a ház előtt három, az udvaron pedig két nagy diófa, árnyékuk alatt akár egész nap kint lehetett lenni az udvaron. 

Abban az évben megúszták a májusi fagyokat, és a jég is elkerülte a környéket. Gazdag termést hoztak a fák, barackból pont huszonkét üveggel tudott eltenni. A gyümölcsöt is még Jani papa szedte le. Hiába mondta neki Erzsébet, hogy hagyja azt az utolsó darabot a fa tetején, Jani papa addig nyújtózkodott, míg meg nem ragadta a túlérett barackot, miközben a létra kibillent alóla, ő pedig hiába próbált megkapaszkodni, a fa vékony ágai nem mentették meg a zuhanástól, sem a combnyaktöréstől, sem a néhány héttel későbbi tüdőembóliától.

Erzsi mama akkor dühében majdnem kivágatta a fát, de aztán csak átkozódni járt ki hozzá, végül pedig sírdogálni, panaszkodni, büszkélkedni, emlékezni, mintha a férje lelke ott maradt volna az ágak között.

A húsz kiló gyümölcsöt gondosan befőzte. Az üvegek gondosan felcímkézve sorakoztak a polcon, hátul az újabbak, előrébb tolva a régebbieket. A friss főzésből még vitt a férjének is az elfekvő osztályra, aki mosolytalanul megdicsérte, de egy kanálnál többet nem evett belőle. 

Özvegy Torma Jánosné, Erzsi mama szerette a rendet, a kiszámíthatóságot és az olasz aranykor filmjeit. Torma Jánosba is azért habarodott bele, mert hasonlított egy kicsit Marcello Mastroiannira. Szerette volna, ha lányai Olaszországban élnek majd. Nevüket is kedvenc színésznőiről kapták: Zsófia és Mónika. Erre az egyikük Miskolcra házasodott, a másik meg Pestre költözött, Soroksárra, ami már inkább vidék, mint város, de ezt soha nem vallotta be a szomszédoknak. 

Ő maga nemhogy nyelvet tanulni, de olvasni és tanulni sem mert nagyon. Annak idején az iskolában a tanító szavai: „Akkora hülye vagy, mint a templom nagykapuja” – egy életre beleégtek a lelkébe. Holott csak diszlexiás volt, ezért vétett folyton hibákat olvasásakor, mint erre utólag később a gyógypedagógus lánya rájött, mikor az esti meséléseknél Erzsi mama rendszeresen összekeverte a d és a b betűket. De mit törődtek még az hatvanas években, egy vidéki iskola összevont osztályában azzal, ha valaki akadozva olvasott? Ha kék-zöld volt az egész teste, mert úgy elverték otthon? Ha cserebogarakkal rakta tele az iskolatáskáját, amelyek aztán elözönlötték az egész osztálytermet?

Ezen az utolsó adag leváron is a B betű hasa balra dudorodott. 2021. 22/1. 

Abban az évben volt utoljára annyi barack, hogy abból a gyerekek is tudtak enni, meg lekvár is lett. Azóta senki nem permetezi a fákat, a vők nem értenek hozzá, mondják, meg egyébként is, legyen minden bio, kérik az unokák. Ültessenek a kertbe sok körömvirágot, mutatják a videót, hogy a lánynak, aki így tett, milyen szép biogazdasága van. Erzsi mama ültetett is, de hát attól még mindent elárasztott a monília meg a tetű. 

Erzsi mamáék utcájában amúgy már senkinek sincs kertje. Vagyis kert az van, de üresen áll. Akkora a szárazság, hogy nem éri meg bajlódni vele. Egy fiatal, Pestről leköltözött pár például néhány évvel ezelőtt az egész keretet befüvesítette, és fügebokrokat ültetett a kert végébe, a támfalak elé. Még Erzsi mamának is adtak tavaly párat az édeskés gyümölcsből. 

Jövő héten jönnek az unokák, lépett a barackfához Erzsi. Császármorzsát kértek, az meg jó baracklekvár nélkül mit sem ér, mondta, miközben a fán beérett néhány kemény, apró gyümölcsöt nyomkodta.

De honnan vegyek én befőzni való barackot? 

Tudta, a falu boltjában, semmit sem talál. Boltnak is csak túlzással lehetett nevezni az inkább gardróbszekrény méretű kis helyiséget. Ha tehette, elkerülte, csak mikor valami alapélelmiszer kifogyott, akkor kereste fel. A bolt nagyjából két polcos szerényből állt. Az egyiken üdítőitalok, flakonos borok, csipsz, nápolyi, csokoládé, zacskós porkávé, zacskó liszt, cukor, száraztészta, szappan sorakozott. Egy kosaras zsúrkocsin pár fonnyadt répa, alma és megbarnult banán. A kis hűtőpultban vákuumcsomagolt szalámik, baromfivirsli, tartós kenyér, néhány margarin. A földön néhány dobozos mosószer, öblítő, szürke flakonos hipó, tartós tej, olaj, wcpapír. A kasszánál csavaros kifli, néhány poros nyalóka. Az egész üzletben átható péksütemény illata szállt, amit a hátsó raktárban lévő kis sütőben készítettek. A bennfentesek pedig tudtak szálra kimért cigarettát is venni. 

Erzsi mama biztosra akart menni, ezért inkább biciklivel áttekert a tíz kilométerre lévő szomszéd községbe, ahol ugyan talált barackot, de mikor meglátta az árát, majd kipottyant a szeme: 3500 forint volt a fonnyadt gyümölcs kilója. Erzsébetet azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja. Másnap bevonatozott a harminc kilométere lévő városba, azaz bevonatozott volna, de sajnos a szomszéd falunál lerobbant a járat. Még szerencse, hogy a szomszéd fügés lány is ott volt vele, aki aztán felhívta a férjét, hogy vigye már őket haza kocsival, mert nem akarnak órákon keresztül a légkondi nélküli vagonban a pótmozdonyra várni. 

Három nappal az unokák érkezése előtt Erzsi mama már ott tartott, hogy szégyenszemre bemegy a városba, és vesz bolti lekvárt,

amikor eszébe jutott, hogy a szomszéd utcában egy barátnőjét kétnaponta viszi a férje vesedialízisre Szegedre. Ő szokott neki időnként bevásárolni, pláne télen, amikor a lányai ritkábban jöttek, és nem tudták bevinni kocsival nagybevásárolni, amiből aztán ő egyedül egy hónapig is elvolt. 

Így lett végül gyümölcs is (kilója 1700-ért), cukor is, dzsemfixáló is. Szerencsére tojása volt bőven, minden más hozzávaló pedig volt a kamrában és a fagyasztóban. Elkészült a lekvár és a császármorzsa is. Jöttek az unokák, „Milyen finom ez, nagyi! A te főztöd semmihez sem hasonlítható” – mondogatták. 

Boldog volt Erzsi mama is, ki is ment vacsora után büszkélkedni a barackfához. Este pedig a lányával sokáig néztek a tévében egy harminc körüli fiút, aki saját kertet művel valahol Ausztráliában.  

Ughy Szabina

A kiemelt kép forrása: Simándi Nóra