Premenstruációs diszfóriás zavar: a PMS súlyos formája, amit továbbra is csend és kétkedés övez

–

A hormonális érzékenység feltörekvő tudománya

Noha a terápiába, önismeretbe járók többségét a reproduktív korú nők alkotják, sajnos a pszichológusok zöme sosem tanult a PMDD-ről. Ezt a hiányt igyekszik kompenzálni az Amerikai Pszichológiai Társaság, amely magazinjának szeptemberi számában címlapon tárgyalja a hormonális érzékenységet, és összefoglalja az azzal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókat. 

A kutatók az 1990-es végén, a 2000-es évek elején kezdtek azokra a nőkre összpontosítani, akik a legsúlyosabb premenstruációs tüneteket mutatták. Megállapították, hogy a premenstruációs diszfóriás zavar, a PMDD a vizsgált személyek egy részhalmazában, az összes menstruáló mintegy három–nyolc százalékában azonosítható. Bár eleinte azt hitték, hormonális egyensúlyhiányról van szó, kiderült, hogy ez nem igaz.

Ha valakinek PMDD-je van, az azt jelenti, hogy fokozottan érzékeny a reproduktív hormonok, az ösztrogén és a progeszteron szintjének ciklussal összefüggő, teljesen természetes változásaira.

Becslések szerint ez a szenzitivitás körülbelül 50 százalékban öröklődik, tehát genetikai tényezők is nagy szerepet játszanak abban, hogy az illető sejtjei túlreagálnak a nemi hormonokra. 

Gyakran összekeverik más zavarokkal

A PMDD felismerése nem könnyű feladat. A DSM-V kézikönyv szerinti hivatalos diagnózishoz a tünetek napi szintű értékelésére van szükség két hónapon keresztül (ezt ma már erre a célra kifejlesztett applikációk is segítik), hogy kirajzolódjon a tünetek periodikussága. A személynek kétféle tünetcsoportban „kell” legalább egy-egy, összesen pedig öt tünetet mutatnia. Az egyik tünetcsoport az érzelmi működésünket érinti, ide tartozik a labilitás (hangulatingadozás, hirtelen szomorúság, az elutasításra való fokozott érzékenység); a jelentős ingerlékenység, düh és konfliktusok; a depresszív hangulat és a reménytelenség; valamint a megnövekedett szorongás és feszültség. 

A másik szimptómacsoportba sorolják a szokásos tevékenységek iránti érdeklődés csökkenését; a koncentrációs nehézségeket; a letargiát, fáradtságot, energiahiányt; az étvágy jelentős változásait; a túlzott aluszékonyságot vagy az álmatlanságot; a túlterheltség és irányíthatatlanság érzését; valamint az olyan fizikai tüneteket, mint például a mell érzékenysége és duzzanata, az ízületi vagy izomfájdalom, a puffadás és a súlygyarapodás. 

További kritérium, hogy a tüneteket az illető a premenstruációs időszakban, tehát a menzesz előtti egy, maximum két hétben tapasztalja meg, viszont a menstruáció lezárultával, vagy legfeljebb az azt követő pár napon belül ezek a tünetek eltűnjenek. A diagnózis akkor adható, ha a szimptómák akadályozzák a személyt a tanulásban, a munkájában, az emberi kapcsolataiban vagy az élete egyéb fontos területein, és nem magyarázhatók más problémákkal, például szerhasználattal. 

Fentiekből látható, hogy a PMDD sok tekintetben hasonlít a hangulatzavarokra, de ebben az esetben nem jellemző, hogy az érintettek tüneteiben jó és rossz napok váltanák egymást, vagy azok súlyossága az évszakokhoz kötődne, hanem a szimptómák kiszámítható módon és szorosan a menstruációs ciklus változásait követik.

A helyes diagnózis felállítása részben azért is fontos, mert a PMDD kezelése gyakran eltér a bipoláris zavar vagy a depresszió gyógyításától, valamint előfordulhat, hogy megugrik a téves (ön)diagnózisok aránya. 

A téma egyik legnevesebb kutatója, Tory Eisenlohr-Moul, a Premenstruációs Rendellenességek Nemzetközi Szövetsége (International Association for Premenstrual Disorders, IAPMD) klinikai tanácsadó testületének elnöke szerint megvan annak a veszélye, hogy a PMS-t és a PMDD-t gyűjtőkategóriaként fogják használni a nők rejtélyesnek tartott tüneteire. „Ez a nők betegségeinek elbagatellizálására irányuló általános tendenciát tükrözi. A premenstruációs problémák kényelmes, bár pontatlan módszerré válhatnak mindenféle egészségi állapot összevonására” – nyilatkozta a BBC-nek. 

Árnyalt gondolkodást igényel

De álljunk csak meg: nem az történik, hogy a PMDD-vel az orvostudomány csak egy újabb diagnózist aggat a nőkre, amellyel irracionálisnak állítja be őket? Nem ahhoz a hippokratészi hagyományhoz térünk vissza ezáltal, amely démonizálta a menstruációs vért, vagy ahhoz a viktoriánus kori nézethez, amely a nők előmenetelének legfőbb akadályát a menstruációban látta, mondván, a nők ilyenkor gyengék, kiszámíthatatlanok, és rosszul működik az agyuk? 

Ahogy az Elinor Cleghorn Szenvedő nők című könyvéből is kiderül (nemrég írtam róla ITT),

a menstruációról való gondolkodást mindig is áthatották a nemi előítéletek, ami azt eredményezte, hogy szinte sosem sikerült differenciáltan látni és a helyén kezelni a kérdést.

A férfiközpontú orvostudomány vagy alulpatologizálta a menstruációt, és olyan tüneteket is természetesnek állított be, amelyek nem voltak azok (az endometriózist ma is nyolc–tizenkét évbe telik diagnosztizálni!), vagy túlpatologizálta, és úgy vélte, a menstruáció alapból túlingerli a petefészket, ezért a nőkre, mint törékeny virágszálakra kell vigyázni, és pihenőkúrára fogni őket – magyarul bezárni őket egy szobába, és távol tartani munkától, lázadástól.  

Ami ezekből a hiedelmekből üvölt, az az, hogy egységes, homogén masszaként kezelik a nőket, a női tapasztalatokat. Pedig a nők, sőt tágabban a menstruáló emberek (hiszen transz férfiak, nonbináris személyek is közéjük tartozhatnak) sokfélék, és attól még, hogy azt mondjuk, hat százalékuk PMDD-vel küzd, az nem jelenti azt, hogy mindenki érzelmileg labilis vagy mentálisan zavart volna, aki menstruál. „A nők nem hisztérikusak, ugyanakkor jelentős számú ember van, aki szenved a ciklusától, és aki sokkal több figyelmet érdemelne, mint amit eddig kapott. Ez a két gondolat egyáltalán nem zárja ki egymást” – hangsúlyozza Kathryn Clancy antropológus. Tory Eisenlohr-Moul szintén úgy gondolja, képesek lehetünk lebontani a PMS-sel kapcsolatos fárasztó vicceket, szexista beszólásokat, és ezzel párhuzamosan elismerni a PMDD súlyosságát, amely állapot 2013-ban heves vitákat követően a DSM-be, majd 2019-ben a BNO-ba (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) is bekerült diagnózisként.

„Nincs szükségünk több sitcom-epizódra a PMS-ről és arra, hogy minden nőnek ez van” – hívja fel a figyelmet a szakember. – „Amire viszont szükségünk van, az az, hogy világosabbá tegyük, hogyan hat a menstruáció különböző emberek testére és agyára”.    

A PMDD súlyos, akár életveszélyes problémákhoz is vezethet

Legalább 15 keresztmetszeti vizsgálat számolt már be arról, hogy a menstruációt megelőző két héten belül magasabb az öngyilkossági gondolatok és kísérletek száma. Ebbe a kutatási irányba illeszkedett Eisenlohr-Moul és kollégái 2022 márciusában publikált tanulmánya, amelyben 599, kifejezetten premenstruációs diszfóriás zavarban szenvedő ember adatait elemezték. A résztvevők átlagban 12 évet vártak, és körülbelül hat egészségügyi szolgáltatót kerestek fel, mire pontos PMDD-diagnózist, és megfelelő kezelést kaptak. Az is jól látható volt, milyen magas arányban fordultak elő körükben, hogy életük során öngyilkossági gondolataik voltak (72 százalék), tervezték (49 százalék), előkészítették (40 százalék) vagy meg is kísérelték az életük kioltását (34 százalék), valamint nem öngyilkossági célból végeztek önsebzést (51százalék). 

Az eredmények ráadásul arra utalnak, hogy a PMDD és az öngyilkosság közötti kapcsolat akkor is fennáll, ha a depressziót, a poszttraumásstressz-zavart vagy más mentális nehézségeket is számításba vesznek. Miért? Mi történik ilyenkor a szervezetünkben? 

Az úgynevezett petefészek-szteroidok, az ösztradiol (E2) és a progeszteron (P4) szintje a menstruáció kezdete körül tetőzik, majd gyors csökkenést mutat. Egy kísérlet alapján úgy tűnik, az E2 és P4 hirtelen megvonása viseli meg azokat, akik hormonális érzékenységgel élnek. Ez az állapot összefügghet a depresszív hangulattal, a reménytelenséggel, az impulzív, meggondolatlan viselkedéssel, azzal, hogy az illető érzékeny az elutasításra, vagy úgy látja, csak terhet jelent mások számára – ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek fokozhatják annak veszélyét, hogy kárt tegyen magában.  

Ugyanakkor egy 2021-es svéd tanulmány kimutatta, hogy

a PMDD-ben szenvedő embereknél – már csak a kialvatlanság, a koncentrációs zavarok miatt is – megnő az esések, az autóbalesetek és a sportsérülések kockázata. De sajnos itt sem áll meg a problémák sora: egyre több kutatás támasztja alá, hogy a premenstruációs diszfóriás zavar a már meglévő pszichés nehézségek tüneteit is felerősítheti. 

A Harvard Medical School adjunktusa, Laura Payne a kollégáival tekintette át a korábbi tanulmányok eredményeit: elemzésükből kiderül, hogy közvetlenül a menstruáció környékén megemelkedik a depresszió, a pszichózis, a mánia és az alkoholfogyasztás szintje is. Korábban, a luteális fázisban pedig – amely a ciklus felénél, a peteérésnél kezdődik, és előkészíti a méhet a lehetséges várandósságra – növekszik a stressz, a szorongás, illetve a falásrohamok előfordulási gyakorisága. Egy borderline-személyiségzavarral diagnosztizált nők körében végzett vizsgálat pedig azt találta, hogy míg a reaktív, frusztrációra adott agresszió inkább a luteális fázisra jellemző, addig a proaktív agresszió, amikor valaki szükségletkielégítésre használja az erőszakot, a follikuláris szakaszban, azaz a vérzés kezdetétől számított hét–tíz napban jelenik meg gyakrabban.     

A pszichológusnak, pszichiáternek is kérdezni kéne a menstruációról

Már csak azért is, mert több állapotnál – köztük az ADHD-nál vagy a PTSD-nél is – kimutatták, hogy a tünetek súlyossága változik a ciklus függvényében. Jenna Rieder és kollégái, a philadelphiai Thomas Jefferson Egyetem munkatársai például azt az eredményt kapták, hogy a ciklus első néhány napjában, amikor az ösztradiol (egy ösztrogénfajta) szintje alacsony, fokozódnak a traumával összefüggő tünetek, míg az ovulációhoz közel, amikor az ösztradiol szintje magasabb, akkor csökkennek.

„Az adataink azt sugallják, hogy a hónap azon napja, amikor megkérünk valakit, hogy önbevallással értékelje a tüneteit, jelentheti a különbséget aközött, hogy megfelel-e a PTSD klinikai kritériumainak, vagy sem”

– mutat rá Rieder. Tehát ha valakinek a szervezetében épp magas az ösztradiol szintje, akkor lehet, hogy nem kap diagnózist, és lemarad olyan juttatásokról, mint amilyen az Egyesült Államokban a veteránok kártérítése. 

A PMDD felismerését az is bonyolítja, hogy épp a fizikai és mentális egészség keresztmetszetében helyezkedik el: így előfordulhat, hogy a nőgyógyász pszichológushoz, a pszichológus meg nőgyógyászhoz küldi a személyt. Valójában, egy 2500 érintett bevonásával készült vizsgálatban azt találták, hogy a PMDD-vel élő amerikaiak szerint a nőgyógyászok tudnak a legtöbbet erről az állapotról, őket követik a pszichiáterek, majd a háziorvosok. A pszichológusok sajnos az utolsó helyen végeztek, viszont a résztvevők úgy vélték, ők voltak azok, akik a leginkább empátiával fordultak feléjük, és érvényesnek tekintették a tapasztalataikat. 

Ettől még fontos, hogy a pszichológusok is képben legyenek, és kalkuláljanak a PMDD-vel, meg összességében a kliensek menstruációs ciklusával. Az Amerikai Pszichológiai Társaság honlapján Rebecca A. Clay meg is fogalmaz ajánlásokat azzal kapcsolatban, mit érdemes kérdezni. Először is jó tisztázni, hogy az illető menstruál-e. Transz férfiak és nembináris emberek például menstruálhatnak, ha nem vesznek részt nemi megerősítő eljárásokban. Arra is lényeges figyelni, hogy a menstruáció megkezdésének átlagos életkora 14-ről 12 évre tolódott, vagy hogy különböző állapotok, súlycsökkenés, extrém stressz miatt a menstruáció kimaradhat. 

Bár a menstruációról beszélgetni egy idegennel sok kliens számára kényelmetlen lehet, érdemes olyan természetességgel kezelni, mint bármelyik másik működési területet, életjelet, hiszen rengeteg értékes információ nyerhető belőle.

Lényeges megtudakolni, hogy a személy mentális egészségét szerinte befolyásolja-e a menstruációs ciklusa, milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban. Feltérképezni, hogy korábban diagnosztizáltak-e nála érzelmi vagy viselkedéses zavarokat, amelyek esetleg összefüggésben lehetnek a PMDD-vel, ő maga tett-e korábban kísérleteket a ciklusával kapcsolatos tünetei enyhítésére, ezek közül mi vált be, és mi volt az, ami nem segített.    

A tudatosság hatalom

A pszichológusok abban is segíthetnek a klienseknek, hogy egyáltalán el tudjanak igazodni PMDD szempontjából a kihívásokkal teli orvosi környezetben. Van, akinek a depresszió és a szorongás kezelésében használt szelektív szerotoninvisszavétel-gátló (SSRI) gyógyszerek, vagy a fogamzásgátló tabletták hoznak enyhülést. Szélsőségesen erős tünetek esetén, és ha a személy nem szeretne várandós lenni, szóba jön a kémiai vagy műtéti úton kiváltott menopauza is. 

De a tapasztalatok szerint sokat segíthet az életmódváltás is, eleve minden technika a rendszeres testmozgástól a relaxációs technikákon át a mindfulnessig, ami kordában tartja a stresszt. Lényeges odafigyelni az egészséges táplálkozásra is: mérsékelni az édességek, a sós rágcsák, a koffein és az alkohol fogyasztását. Nagyobb hangsúlyt helyezni ugyanakkor a triptofánban gazdag alapanyagokra – a halra, a diófélékre, a csirkére, a teljes kiőrlésű gabonafélékre –, amely aminosavat a szervezet a szerotonin előállítására használja.  

Ha nyomon követjük a ciklusunkat, és azonosítjuk az azzal összefüggő pszichés tüneteinket (amennyiben vannak, ne feledjük: sok embernek egyáltalán nincsenek!), akkor

képesek lehetünk hatékonyabban megtervezni az életüket. Megfontolhatják például, hogy a nagy döntések meghozatalát, vagy a bonyolult konfliktusokra irányuló megoldási törekvéseinket mikorra időzítsük.

Az pedig önmagában megnyugtatható lehet, ha jobban értjük, mi játszódik le bennünk, miért olyan intenzívek a menstruáció előtti egy-két hétben az érzelmeink. Ezáltal könnyebben emlékezhetünk arra, hogy az érzelmeink átmenetiek, és meggondolatlan vagy önkárosító tettek helyett mennyire fontos, hogy vigyázzunk magunkra.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Anastasia Usenko

Milanovich Domi