A fent vázolt helyzettel mindenki másképp igyekszik megküzdeni: élénkítő hidegzuhannyal vagy több liternyi kávé ledöntésével, és ha ez segít is valamennyit, az csak átmeneti megoldás. Annak, aki hosszú távon nem tudja kialudni magát, folyamatosan romlik a koncentrációs képessége, csökken a produktivitása, de negatív hatással van az érzelmi kiegyensúlyozottságra is, sőt, egészen súlyos pszichés tüneteket is produkálhat, ráadásul nő a komoly betegségek – mint például az Alzheimer-kór – kialakulásának kockázata.

Tehát ha nem tudjuk kipihenni magunkat, az az életminőségünk komoly romlásához vezet, de a kaliforniai Berkley Egyetem friss kutatása szerint a fáradt ember sokkal kevésbé hajlandó segíteni másoknak.

Alváshiányos ember = aszociális ember

„Kiderült, hogy az alvásvesztés kiváltó oka az aszociális viselkedésnek, ugyanis csökkenti az ember veleszületett vágyát, hogy másokon segítsen” – mondta a The Guardiannek Matthew Walker, a Berkley Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője.

A kutatásban 160 résztvevő töltött ki egy tesztet alvás után, amiben különböző szituációkat vázoltak fel, nekik pedig egy skálán kellett jelölniük, hogy mit tennének adott helyzetben: megállnának segíteni, vagy inkább figyelmen kívül hagynák a kérést. Már ebből is érdekes dolgok derültek ki, ám a kutatók nem hagyatkoztak pusztán az önbevallásos eredményekre, egy kisebb, 24 fős csoporttal egy kísérletet is elvégeztek. Kitöltették ugyanazt a kérdőívet akkor, amikor az alanyok kialudták magukat, és úgy is, hogy 24 óráig voltak ébren, a válaszokat pedig összehasonlították.

Ebből pedig kiderült, hogy 78 százalékkal csökkent az emberek segítésre való hajlandósága, amikor fáradtak voltak.

Hogy ennek az eredménynek az okát megtalálják, agyi képalkotó eljárással további vizsgálatokat végeztek a résztvevőkön. Ezeken a felvételeken egyértelműen látszott, hogy az agy társas információkat feldolgozó, úgynevezett szociális-kognitív hálózatának aktivitása csökkent, amikor az emberek nem aludták ki magukat. Tehát amikor fáradtak vagyunk, az agyunk szociális viselkedésért felelős területe nem tud megfelelően funkcionálni, kevésbé ösztönöz minket a segítségnyújtásra, és egyszerűen fogalmazva az egyén sokkal kevésbé lesz képes a társadalmi „funkcióját” ellátni. „De fontos megjegyezni, hogy az önzetlenségre való hajlandóság szempontjából nem csak az alvás időtartama számít. Azt találtuk, hogy a leglényegesebb tényező valójában az alvás minősége volt, túl az alvás mennyiségén” – hangsúlyozta Walker. 

 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Egy óra is számít!

A kutatók azt is vizsgálták, hogy az egyén érzelmi kötődése a segítséget kérőhöz befolyásolja-e a hajlandóságát arra, hogy segítsen. Meglepő módon arra az eredményre jutottak, hogy teljesen mindegy, hogy idegen vagy közeli rokon kéri a fáradt embert, egyformán elutasító választ kapnak.

Talán ennél is megdöbbentőbb, hogy az optimálisnál egy órával kevesebb alvás is csökkenti a segítésre való hajlandóságot.

Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy gombot, amit, ha már csak egy órával kevesebbet alszunk, benyomnak, és oda az önzetlenségünk. Inkább olyan, mint egy skála: minél fáradtabbak vagyunk, annál önzőbben viselkedünk.

Mit jelent mindez társadalmi szinten?

Jó hír, hogy a kutatók azt is megállapították, hogy ez az állapot nem marad tartós, amint kialudjuk magunkat, az agyunk szociális viselkedésért felelős területe újra visszaáll a normális üzemmódra.

Azok viszont, akik krónikus álmatlanságban szenvednek, vagy egyszerűen csak huzamosabb ideig nem tudják kipihenni magukat, értelemszerűen egyetlen kielégítő minőségű és hosszúságú alvástól még nem lesznek kipihentek. És valljuk be: a rengeteg munka, az ezzel járó stressz, valamint az egyéb teendőink elvégzése sokunkra annyi feladatot ró, hogy nem fér bele a munka, a feltöltő kikapcsolódás és a minőségi pihenés egy napba. Amikor tehát loholunk magunk után, először a szabadidőnket, majd akár az alvási időnket áldozzuk be azért, hogy minden feladatot elvégezzünk.

Szakértők szerint egy átlagos felnőtt alvásigénye napi hét-nyolc óra: én nem igazán ismerek olyan saját háztartást és/vagy családot menedzselő embert, aki meg tudja engedni magának a kielégítő mennyiségű alvást.

Általában napi négy-öt-hat órákat hallok, bármilyen foglalkozású és családi állapotú ismerősömmel beszélgetek, és én is messze vagyok attól, hogy rendszeresen napi nyolc órát tölthessek az ágyamban.

Hogy ez miért nem egyéni, hanem szociális probléma? A társadalmak mozgatórugói az emberek, és egyik fő kötőszövetünk az együttműködés. Enélkül nem megy, ha pedig ezeket a nagy közösségeket fáradt, a szociális interakciókra és önzetlenségre kevésbé hajlandó emberek alkotják, az bizony hatással van mindannyiunk életére. 

 

Hogy ez a gyakorlatban mit jelent? Jó példa rá a kutatók megfigyelése, akik nyomon követtek hárommillió adományt az Egyesült Államokban a szokásos nyári óraátállítás előtt és után. Azt találták, hogy az átállítást követő időszakban, amikor az addig megszokotthoz képest egy órával kevesebbet aludtak az emberek, tíz százalékkal esett vissza az adományozások száma.

Az alváshiány azonban még nagyobb probléma lehet azoknál, akiknek a segítés a munkaköri kötelességük, hiszen ezek az emberek gyakran krónikus fáradtságban szenvednek a túlhajszoltság miatt. Russell Foster professzor, az Oxfordi Egyetem Alvás- és Cirkadián Idegtudományi Intézetének igazgatója, aki nem vett részt a tanulmányban, hanem annak eredményére reagált, hangsúlyozta a The Guardiannek a fentebb már említett cikkben: „Ezek az eredmények a társadalom minden szintjén jelentős hatással bírnak, különösen az éjszakai műszakokra, a frontvonalban dolgozókra.

Az orvosok, az ápolónők és a rendőrök gyakran krónikusan fáradtak, az eredmények pedig azt sugallják, hogy nehéz és megerőltető körülmények közepette a segítségnyújtási képességük kerülhet veszélybe.”

Az elmúlt ötven évben rohamtempóra kapcsolt a világ, vele együtt mi is, ám az emberek alvásigénye nem lett kevesebb, hiába feszegetjük a határainkat. Hogy mindez hova vezethet, ennek a kutatásnak az eredményéből kezd kirajzolódni, ám a megoldásra egyelőre még várni kell.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Oleg Breslavtsev

Dián Dóri