Tavaly átestem egy műtéten, és – utólag végiggondolva – mindössze háromszor találkoztam az orvosommal: az első vizsgálaton, a műtéten, majd a varratszedésen. A találkozások között e-mailben kommunikáltunk egymással, és ez elképesztően jól működött. PDF-ben kaptam meg a vizsgálati eredményt, JPG-ben küldtem meg a lefotózott leleteimet. Excelben érkezett a díjszabás, Wordben a műtéti tájékoztató. Az orvosnak szánt e-mail csak egy volt a napi sok közül: így kerülhetett a „Műtéttel kapcsolatos kérdések” tárgyú levelem egy „Mit adjunk karácsonyi ajándékba az óvónőknek?” és egy „Rendelése feldolgozás alatt” tárgyú levél közé. Az e-mailezés által valahogy a hétköznapi elintézendő dolgok közé sorolódott a betegségkezelés, és elhalványodott a közelgő műtéttel kapcsolatos félelemérzet, amiért örökre hálás leszek. Most írhatnám, hogy az orvossal való e-mailezést „mindenkinek csak ajánlani tudom”, de a helyzet ennél sokkal összetettebb.

Az egyik orvos e-mailezik, a másik nem

„Magyarországon jelenleg semmilyen szakmai ajánlás nem létezik az online orvos-beteg kommunikációra. Tehát az, hogy egy orvossal lehet-e e-mailezni, az ő egyéni döntésén vagy a munkáltatója elvárásain múlik” – mondja dr. Varga Zsuzsa, az ENT House Budapest rendelő munkatársa, és egy hamarosan megjelenő, orvosoknak szóló tanulmány orvos-beteg e-mailezésről szóló fejezetének kidolgozója.

Az orvosok két táborra szakadtak: vannak, akik hatékonyságnövelő-időspóroló lehetőséget látnak benne („Minek hívjam be a beteget, ha e-mailben is elintézhetjük?”), mások – jellemzően az idősebb generáció, illetve az állami ellátásban dolgozók – elzárkóznak még a gondolatától is.

Az ódzkodás érthető: nincsenek iránymutatások az orvos-beteg e-mailezés formai és tartalmi követelményeit illetően, tehát mindenki a „saját szakállára” csinálja. (Egy tavaly tavasszal megjelent kormányrendelet a veszélyhelyzet idejére engedélyezi a beteg távollétében folytatott telemedicina tevékenységet, de gyakorlati útmutatást nem ad.) Az orvosok munkaköri leírásában nem szerepel az online kapcsolattartás, ez nincs a munkaidőbe integrálva. Az állami szektorban dolgozó orvosok leterheltségét ismerve, könnyű belátni, hogy e-mail írásra-olvasásra legfeljebb munkaidőn kívül van lehetőségük – ingyen. „Visszatartó erő az attól való félelem is, hogy ezzel kitárul egy olyan ajtó, amin aztán ömleni fognak a betegektől a kérdések, az adatvédelemmel, és a beteg beazonosíthatóságával kapcsolatos aggályokról nem is beszélve” – fűzi hozzá dr. Varga Zsuzsa, aki szerint a bizonytalanságok ellenére komoly potenciál van a betegekkel való e-mail-kommunikációban, amelyből mindkét oldal profitálhat, ha megfelelően használják.

Ha nyugatabbra pillantunk, azt látjuk, hogy egyes országokban az orvosi ellátásba be van építve a beteggel való e-mailes kapcsolattartás (például az angoloknál, amerikaiaknál, dánoknál, ausztráloknál) és az orvosokat világos szabályozás segíti ebben. A magyar állami ellátásban hasonló csak akkor várható, ha a szakmai ajánlások mellett a munkaszervezési körülmények és az anyagi háttér is adott lesz hozzá. Igény lenne rá: hazai felmérések szerint minden második beteg szívesen levelezne az orvosával (különösen a fiatalok és a magasabb iskolai végzettségűek). Jó hír, hogy már most sok itthoni orvos van, aki e-mailben (is) tartja a kapcsolatot a betegeivel: ők ezt többnyire jelzik is az első találkozáskor, de ha nem, akkor is érdemes rákérdezni erre a lehetőségre. 

 

Az e-mail kiválthatja a személyes találkozást, de diagnózist ne várjunk

Valószínűleg sokunknak van olyan élménye, hogy visszamentünk az orvoshoz kontrollra, ehhez kivettünk egy fél nap szabadságot, majd – kis túlzással – a ráfordított idő 99 százalékában tömegközlekedtünk és várakoztunk, a kontroll pedig a fennmaradó egy százalékot tette ki. Ezt sok esetben ki lehetne váltani egy levéllel, ami mindkét fél részéről tíz-tíz percet venne igénybe.

Az e-mail nemcsak adminisztratív dolgokra alkalmas (mint például a vizsgálati időpont egyeztetés), hanem érdemi konzultációra és utókövetésre is.

Például a vizsgálat után a beteg hazamegy, és elkezdi az előírt terápiát (szedi a gyógyszert, keneget, cseppent), majd az orvos „online vizitet” tart, és levélben kérdezi ki a beteget, hogy javult-e az állapota. A beteg válaszaiból az orvos meg tudja állapítani, hogy vissza kell-e rendelnie személyes vizsgálatra, vagy elég, ha folytatja a megkezdett terápiát a teljes gyógyulásig.

Az e-mail nem csupán a személyes megjelenés helyettesítője, hanem annak kiegészítője is lehet. Sok idő megspórolható, ha az orvos a vizsgálaton csak a legfontosabb információkat mondja el, a részletes tájékoztatást pedig e-mailben küldi meg. Így a betegnek van lehetősége otthon, nyugodtan elolvasgatni az anyagokat és összegyűjteni a kérdéseit, amiket aztán e-mailben tesz fel az orvosnak. A telefonáláshoz képest az e-mail nagy előnye, hogy mindkét fél foglalkozik vele, amikor valóban ráér, így elkerülhetők az átgondolatlan kérdések és a sietős válaszok. 

Fontos, hogy betegként ne legyenek irreális elvárásaink azzal kapcsolatban, hogy mire használható az e-mail: diagnosztizálásra például nem.

„Szakterületenként és betegenként eltérő lehet, hogy mi fér bele az e-mailes konzultációba, ezt mindig az orvos dönti el. Nem fog felesleges kockázatot vállalni azzal, hogy egy személyes vizsgálatot igénylő esetet megpróbál e-mailben „távgyógyítani”. Fül-orr-gégészként rendszeresen ka-pok szülőktől levelet, amiben leírják a gyerekük panaszait, és megkérdezik, hogy ki kell-e venni a gyerek manduláját. Ezt egy e-mail alapján nem lehet eldönteni, tehát ilyen esetben mindig behívom őket a rendelőbe” – mondja dr. Varga Zsuzsa.

„Mi lehet ez? Csatoltam fotót!”

Akinek van orvos ismerőse, biztos, hogy küldött már neki fényképet nyaraláson szerzett csípésről vagy a gyereken talált piros pöttyökről, „Te orvos vagy, szerinted mi ez?” – felkiáltással. Míg ez barátok közt beleférhet, az orvosunkat csak akkor bombázzuk fotókkal, ha ezt előzetesen megbeszéltük vele, és biztosan nyitott rá. Szakmaspecifikus, hogy egy fotó alapján milyen következtetéseket lehet levonni, és a képminőséget össze sem lehet hasonlítani egy orvosi rendelőben használt eszközével.

Fotóküldés esetén ne legyünk csalódottak, ha az orvos személyes konzultációt javasol, mert a fotó alkalmatlan a diagnózisra, vagy mert ebben a formában nem tud felelősséget vállalni a tanácsadásért.

Self-management és kallódásveszély

A Covid-időszakban a sürgősségi betegellátás és a tartós egészségkárosodással fenyegető állapotok ellátása van a fókuszban, ezért az átlagosnál is többször fordul elő, hogy vizsgálatokat, műtéteket elhalasztanak, vagy eleve csak nagyon késői időpontot adnak a betegnek.

Dr. Varga Zsuzsa azt tanácsolja, hogy bármilyen betegségünk, panaszunk is van, a legfontosabb, hogy ilyenkor se várakozzunk sokáig tétlenül. Az időmúlás komoly állapotrosszabbodást vagy szövődményeket okozhat, és végül a beteg nagyon rossz, esetleg életveszélyes állapotban kerül orvos elé. Ez a legtöbb esetben elkerülhető lenne, ha a beteg e-mailben (vagy telefonon) felvenné a kapcsolatot egy orvossal:

a leírt/elmondott panaszok alapján az orvos általában el tudja dönteni, hogy a betegnek azonnali kezelésre van-e szüksége, és rohanjon kórházba vagy ügyeletre, vagy elég egy pár napon belül elmennie egy szakrendelésre.

Bármilyen idegenül vagy idegesítően is hangzik az „önmenedzselés” kifejezés, muszáj elsajátítanunk, ha a saját vagy hozzátartozóink egészségéről van szó. Az e-mail kifejezetten alkalmas arra, hogy a személyes találkozások közötti – sokszor hosszú – időszakban is tájékoztassuk orvosunkat az esetleges aggályainkról vagy új panaszokról.  

A cikk a hirdetés után folytatódik!

 
E-mail-etikett

  • Ismeretlenül csak akkor írjunk levelet, ha az orvos nyilvánossá tette az e-mailcímét.
  • Csak a hivatalos, munkahelyi e-mailcímre írjunk. Ha nem az orvos saját, hanem a rendelő közös e-mailcímét használjuk, amit a rendelő több dolgozója is olvas, csak olyan információt osszunk meg, amit rá merünk bízni a nagyobb közönségre.
  • A „bemutatkozó” e-mailünkben ne küldjük el betegségünk részletes történetét, az összes lelet csatolásával évekre visszamenőleg. A panaszunk rövid leírásával elsősorban arról tájékozódjunk, hogy pontosan hol és mikor tudnak nekünk segíteni.
  • Röviden, tömören fogalmazzunk.
  • Az orvosok a munkaidejükben nem tudnak az e-mailjeikkel foglalkozni, ezért ne számítsunk azonnali válaszra. Sürgős esetben inkább telefonáljunk vagy személyesen keressük fel az orvost.
  • Kizárólag a minket érintő orvosi kérdésekkel forduljunk az orvoshoz. Ne küldjünk neki érdekes(nek gondolt) cikkeket, vicces(nek gondolt) fotókat vagy személyes ügyeket.

Fehérváry-Ménes Anna

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/sturti