Mindennapi szülőpara: mit egyen a gyerek?
Amióta a gyerekeim elmúltak félévesek, és a táplálásuk szintet lépett onnan, hogy hol tudom őket viszonylag diszkréten megszoptatni oda, hogy mégis mi a jó francot adjak nekik enni, többet pörögtem az étkezésükön, mint bármin. Pedig én magam imádok enni, étterembe járni, és főzni is szeretek. Ez alapján azt hihetnéd, hogy így könnyű két óvodás gyermek etetéséről gondoskodni, hiszen megvan az érdeklődés és a kedv is, nemcsak a szándék, hogy minél jobb és egészséges ételeket kapjanak. Hát, nem így van. Tóth Flóra írása.
–
A lányaim jelenleg két és fél és négyévesek, és mindketten egészen pici koruk óta ugyanúgy étkeznek: a csillagok állása, a burgonya világpiaci ára és az ágyból elsőként kikerült lábuk fura egyvelege határozza meg, hogy mit óhajtanak elfogyasztani a kínálatból. Amúgy kimondottan jó evők, nem finnyásak, sőt. Kedvelik az egészséges ételeket, szinte minden gyümölcsöt szeretnek, de zöldségeket és húsokat is szívesen esznek. Levesimádók, és általában nyitottak az új ízekre. Viszont a legtöbbször az étel kinézete alapján döntenek, egy korábbi kedvenc, amit magabiztosan teszek eléjük, a fent említett okokból bármikor kegyvesztett lehet, és persze rá vannak pörögve a (lehetőleg nem házi készítésű viszonylag egészséges) desszertekre. Ennek a pozitív oldala, hogy néha váratlanul megkedvelnek egy korábban csak épphogy elfogyasztott dolgot, legutóbb a zöldséges gombaleves lett megtűrt étekből mennyei manna. Vagyis a kaja az mindig téma, és nemcsak beszélgetni kell róla, hanem győzködni, vitatkozni, magyarázkodni.
Ki dönti el, hogy mit egyen a gyerek?
Kétéves kor alatt viszonylag egyértelműek az ajánlások, a védőnő javaslata, a gyermekorvosunk tanácsai, és egy általam megvásárolt könyv tartalma között csak minimális volt az eltérés, még akkor is, ha a két gyermekem születése között eltelt másfél évben éppen változott a hivatalos hozzáállás az allergénekhez. Viszont kétéves kor fölött már általában azt szokták mondani a szakemberek, hogy egy-két alapszabályon túl az a legfontosabb, hogy a gyermek étkezése belesimuljon a család szokásaiba. Hát, köszönöm szépen. A mi szokásaink a gyerekek előtt a létező leghektikusabbak voltak: a fine dining étteremtől a legdurvább junk foodig, a házilag gyúrt tésztától a filmnézés közben megevett öt zacskó mikrós popcornig, a spenóttal felturbózott smoothietól a gyorsfagyasztott szilvás gombócig minden volt benne, és mindez egy átlagos héten simán megfért egymással. Ebbe viszont nehéz belepasszintani egy féléves csemetét. Szerintem ilyenkor mindenkinek idomulnia kell: a gyereknek, aki addig csak anyatejet, tápszert fogyasztott, és legalább annyira a szülőknek, akik valószínűleg nem csináltak akkora ügyet az étkezésekből a csemete érkezése előtt. Mi egyetlen dolgot őriztünk meg: a káoszt. Van, hogy mindennap főzök, van, hogy a mosolygós szendvics a sláger, és hiába van két másik opció, csak azt kérik, akár napokon keresztül. Van, hogy sikerül a cselszövésem, és virslivel felturbózva boldogan tolják az arcukba a kelkáposzta-főzeléket. Van, hogy egy héten többször eszünk étteremben, ami néha óriási élmény nekik (is), néha viszont az egész család és a teljes személyzet együttes erővel alig tudja kitalálni, hogy a kedves kisasszonyok mit óhajtanak fogyasztani a kínálatból. Pedig nagyon érdekli őket a pult belseje, és az éttermi konyha, a szakács nevét gyakran megkérdezik, és mindketten előbb voltak a KIOSK konyhájában, mint én, mert egy kedves felszolgáló behívta őket, mire ők szépen otthagytak engem, pedig nekem is lett volna kedvem hozzá.
Alapvetően egyébként arra szeretnénk nevelni a lányainkat, hogy az általunk biztosított fix kereten belül megtanuljanak szabadon dönteni az étkezésükről. Leginkább az jelenti a problémát, hogy ők az aktuálisan nem elérhető dolgokat szeretnék választani, mert szeretnek dönteni, de nemcsak úgy kicsit, hanem igazán nagyon. Például úgy, hogy ha van a kedvenc levesük (húsleves, mi más), akkor ők inkább gnocchit kérnek.
A túl egészséges is gond lehet
Bár a legtöbb elérhető hivatalos ajánlás az óvodáskorú gyermek számára a közétkeztetésre vonatkozik, az irányelvek az otthoni étkezésnél is hasonlók.
Az óvodai (bölcsődei) három étkezés (egy fő- és két kisebb étkezés) a napi energiabevitel 65 százalékát adja, tehát logikusan e mellé kell még egy főétkezés, és valami más is otthon.
Kerülendő a fölösleges cukorbevitel, amit a túlcukrozott ételek mellett például a cukros ital (akár gyümölcslé) gyakori fogyasztása okozhat. A hozzáadott cukrok egyébként a teljes energiabevitel nyolc százalékát is elérhetik. A nagyon egészségtudatos szülők a saját étrendjükben is igyekeznek lecserélni a hagyományos cukrokat, de ez a gyerekek esetében nem igazán lehetséges. A répacukor, a nádcukor, a barna cukor és a méz kémiailag mind ugyanaz az anyag (szacharóz, vagyis glükóz és fruktóz bizonyos arányú keveréke), a barna cukor tartalmaz egy kis melaszt, aminek van egy minimális ásványianyag-tartalma, a méz pedig vizet és szintén némi ásványi anyagot. A felnőttek számára egészségesebb cukoralkoholok (eritrit, nyírfacukor) a gyerekeknek egyáltalán nem ajánlottak, akad, amelyiknek (enyhe) hashajtó hatása van például, ami a gyerekeknél komolyabb gondot jelenthet.
Ennek az ellenpontja, hogy egy közelmúltban készült brit kutatás szerint a tizenegy év alatti gyermekek több mint kétszer annyi cukrot fogyasztanak, mint kellene, és ennek felét cukros italok, édességek formájában. Ezeket vízzel, maximum teával és gyümölccsel (akár asztalt formában) kellene helyettesíteni.
Problémát okozhat az is, ha a gyermekek szükségtelenül (vagyis nem orvosi javaslatra valamilyen betegség miatt) növényi tejeket, tejitalokat fogyasztanak. Az ilyen italok ugyanis nem tartalmaznak sem annyi fehérjét, sem annyi zsírt, mint a tehéntej – pedig ezekre a tápanyagokra szüksége van a gyermekeknek (a felnőttek esetében azonban ennél bonyolultabb ez a kérdés, nekik jó alternatívát jelenthetnek a növényi tejek, és akár az időszakos növényi alapú táplálkozás is). Csak összehasonlításképpen, míg egy pohár tehéntej fedezi egy gyermek napi fehérjeszükségletének felét, egy pohár mandulatej nagyjából négy szem mandulát tartalmaz, ami egy gramm fehérje. Kisgyermekkorban ideálisabb a zsírosabb tej fogyasztása, ez az, amit a növényi tejek sehogy sem tudnak pótolni, a sokat emlegetett kalciumot viszont általában tartalmazzák (akár mesterséges dúsítással).
Az ajánlásban napi két adag zöldség-gyümölcs (kivéve a burgonyát) szerepel, ebből egy adag nyersen. A sovány és zsíros húsok aránya 50-50 százalék kellene, hogy legyen, heti egyszer ideális a hal főétkezésben és tíznaponta kisebb étkezésben (például pástétomként). Édes második fogás maximum hetente egyszer lehet, a cukrászipari termékek, édes üdítők pedig nem javallottak. Napi két adag gabona alapú élelmiszer, hetente egyszer/háromszor száraz hüvelyes lenne az ideális. Levest pedig naponta kell fogyasztani egy kisgyereknek – ez szerintem a legtöbb közintézményben teljesül is. De egyébként azt tapasztalom, hogy a legtöbb szabálynak megfelelnek az ovis étkezések. Tényleg nem kapnak sok édességet a gyerekek, azonban hiába kerül mindennap nyers zöldség az uzsonnába, ha az ovisok fele undorodva tolja félre. És míg az óvónéniknek nem feladata ezt a problémát megoldani, otthon a szülők azért általában próbálkoznak, több-kevesebb sikerrel.
Akit az egész világ etet
És vannak olyan gyerekek is, akiknél a nyitottság valószínűleg egyszerre genetikai és neveltetési előny is, ilyen például Jókuti Világevő András kisfia, Emil, aki nagyjából annyi idős, mint az én kisebb lányom. Így aztán érintett laikusként követem döbbenettel, amit apukája megoszt a világetetett kisfiú étkezéseiről. Még nem volt kétéves, amikor a csípős kolbászos rántottát elette apukája elől, nemrég pedig Vietnámból érkeztek a fotók, ahogy Emil olyan dolgokat is kipróbál, amiket még én is kétszer meggondolnék. Éppen ezért megkérdeztem az apukáját, hogy hogyan kell igazi gourmet-vé varázsolni egy ilyen pici gyereket. Így:
„Ösztönösen vagyunk tudatosak a táplálkozást illetően, azaz nagyon odafigyelünk rá, de nem feltétlenül a szakirodalom vagy a szakemberek tanácsai alapján. A feleségem eleve nagyon otthon van dietetikai témákban, az ő szokásai nyomán az egész család étkezése erősen egészséges irányba tolódott el, néhány példa erre a nagyon kevés cukor és fehér liszt, rengeteg rost, nyers zöldség, nulla üdítőital és gyümölcsital, helyette gyümölcs, rengeteg víz és tea, a nassolás sem feldolgozott késztermékekkel megy, ha egyáltalán, hanem, mondjuk, datolya, mandula, dió és hasonlók, sok halat eszünk.
De ebből semmi sincs kőbe vésve, mondjuk, egy társasági eseményen nem katasztrófa, ha ettől eltérünk (mondjuk, kólát például biztos nem kap olyankor sem).
A Világevésből fakadóan elég furcsa hatásokkal is szembesül persze. Szerencsére mindenre kíváncsi, amit én eszem, így nem kell rátukmálni azt sem, hogy megkóstolja a különleges ízeket. Most voltunk egy hónapot Vietnámban, ott volt erre alkalma bőven. Nagyon nyitottnak mutatkozott, bár a mam tom, azaz a kifejezetten büdös, erjesztett rákszósz kifogott rajta, de szinte minden mást boldogan falatozgatott. És van jó pár fine dining-tapasztalata is, bár nem mindig egyszerű órákig lekötni, volt már, hogy az összes felszolgáló azon fáradozott (persze önkéntesen), hogy vele játsszon.
Nem nagyon vannak átlagos, hétköznapi étkezéseink, kicsit ezen a téren erősíteni is szeretnék, hogy azt is megtanulja, de nagyon sokat járunk étterembe, kávézóba, na meg elég rendszertelen életet élünk. Szóval a nagy, közös, családi étkezések rituáléját még fejlesztenünk kell, egyelőre helyette a változatosság van.”
Nem tudom, hogy az én lányaim mit kezdenének a rohasztott rákszósszal, de az biztos, hogy utazáskor ők is sokkal nyitottabbak, és én sem pörgök egyfolytában azon, hogy aznap ettek-e elegendő egészséges és meleg ételt. Általában mégis esznek.
Tóth Flóra
A képek a szerző tulajdonában vannak.
