Amikor a tudatos nő a sírból hozza vissza az életmódváltást

–

Akik régóta olvassák a WMN-t, azok tudhatják, hogy első ránézésre kihívásként bevállaltam egy nagy életmódváltást 2016 őszén. Persze igazából sokkal többről volt szó, mint kihívásról, mert az állóképességem a béka feneke alatt volt, alig bírtam felkúszni a lépcsőn, és ész nélkül zabáltam, ami ráadásul meg is látszott a súlyomon. Én soha életemben nem voltam az az ember, aki rossz alapanyagból elkészített ennivalót nyomat a szervezetébe: nem szoktattak rá anyámék a cukros üdítőkre, nem szerettem különösképpen soha a gyorskaját, de ínyenc hedonista vagyok, amióta az eszemet tudom, és bizony rá kellett jönnöm, hogy ez az évek múlásával képes határozottabb lenyomatot képezni a testemen.

A régi szép idők

Tíz évvel ezelőtt semmit az égvilágon nem kellett tennem azért, hogy csinos maradjak. A sport sosem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, bár gyerekkoromban jártam hosszútávfutó versenyekre, de futni is csak azért szerettem, mert olyankor legalább senki nem szólt hozzám.

Jó genetikát örököltem anyámtól, de harminc felett nem lehet a király genetika mögé bújni, mert sajnos, mire észbe kap, túlfolyik az ember önmagán.

Pláne egy olyan súlyos betegség után, ami nekem volt, amiben lefogytam negyven kilósra, és nagyon sokáig hízni sem voltam képes, majd aztán egyszer csak hirtelen megugrott a mérleg nyelve, gyakorlatilag egyik hétről a másikra lettem hatvan, aztán hetvenöt kiló.

Életmód. Váltás

Az életmódváltást simán lehet tartani egy kis odafigyeléssel, úgy, hogy az ember heti négyszer aktívan sportol, és nem zabál össze-vissza. De még a legfegyelmezettebb életmódváltónak is beüthet egy krach, egy váratlan fordulat vagy utazás, amikor borul minden. Én októberben, az egyik villányi bortúra alkalmával csúsztam el, és mire észbe kaptam, elérkezett az új év, rám pedig szinte észrevétlenül visszagyalogoltak azok a kilók, amiket 2016-ban komoly melóval leadtam, és 2017 első felében még szépen lent is tartottam is. Hát, ez van – mondtam magamnak. Aztán rájöttem, hogy nem „ez van”, hanem gáz van.

Méghozzá akkor, amikor a saját tulajdon anyám se mondta már azt, amikor meglátott otthon fehérneműben, hogy: „nem baj, kellett ennyi rád kislányom”. Anyám már nem ezt mondja, szóval tényleg para van. Igaz, én sem vagyok hülye, én is látom. Úgyhogy, nincs tovább, hanem usgyi van, vissza a terembe. Új év, új kezdet, meg minden közhely.

Na, mi a legnagyobb szívatás, amit ember elkövethet tulajdon testén? A sportból való néhány hónapnyi kihagyás.

Mert ha elképzelitek, hogy anno mennyire nehéz volt elkezdeni belevágni egy súlyos betegség, nagy mértékű súlyingadozás, és fél év kerekesszék után az aktív mozgásba, hát, akkor azt most szorozzátok be kettővel.

Az edzőtermekben számomra pedig semmi kecsegtető nincsen. Pláne, ha az ember egy helyre tud csak bérletet venni. Egy idő után ugyanaz a hely unalmas, a futópad monoton, az összes többi gép is egyhangú. Annyi örömöt azért még így is találni a mozgásban, hogy utána jól érzed magad. Valljuk be, ez egy igen nehéz műfaj, mert aki nem megszállottan edz, az olyan, mintha arról beszélnék egy vegánnak, milyen nagyszerű steaket sütöttem otthon tegnap este. Na, szóval el lehet képzelni, kvázi reménytelen.

Mondom: új év, új kezdet

Úgyhogy én nem is kínzom magam egyféle edzéssel. Hanem variálok. Szerencsére a húgom egy terminátor, tíz éve ki sem lehet robbantani a teremből. Ő az a típus, aki ha elmegy nyaralni, ott is elvégzi a tornagyakorlatait. Neki van kockás hasa, kerekre gyúrt segge, nekem nincs. Ennyi, ez meló. Nem irigylem tőle, mert kőkeményen megdolgozott érte, én meg nem, mert egy lusta disznó voltam, és csak a hedonizmusomat hajszoltam. Szóval, ha már terminátor nem vagyok, azt a könnyítést adtam magamnak, hogy nem variálok; egyik nap pilatesezem, ami azért fontos, mert a mélyizmokat erősíti (ez az én esetemben elengedhetetlen), másik napon kemény kardio, harmadikon lazító jóga, negyediken pedig jöhet az emelkedőn való gyaloglás.

És az a helyzet, hogy ez a módszer megmentette az újrakezdésemet.

Váltogatva a mozgásformákat már nem is annyira szörnyű, bár még mindig nagyon kemény a visszarázódás.

Úgyhogy, ha ajánlhatok nektek egy valamit, akkor az legyen ez: válasszátok a változatosságot! És soha ne hagyjátok abba (kivéve, ha egészségügyi okotok van rá), mert egy hónap kihagyás sokkal messzebbre dob vissza az időben, mint csupán 30 nap.

Szentesi Éva

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van