-

Akár akarom, akár nem, nem tudom elkerülni a fotókat, amelyeket különböző celebek posztolnak magukról, miközben az edzőteremben virítanak.

Csak hogy tudjátok, az edzőterem nagyjából olyan nekem, mint nekik a könyvtár, vagyis… (aljas voltam tudom, de ennyi jár)… ha azt mondom, nem vagyok bérletes, akkor máris felfelé kerekítettem.

Jó, láttam már edzőtermet. Belülről is. Még főiskolás koromban. Közvetlenül azután, hogy kirúgtak a gerinctornáról, mert röhögőgörcsöt kaptam a „hugyozó kutya" pozíciótól. De aztán négy-öt konditeremben eltöltött „úgycsinálokminthacsinálnékvalamitdevalójábanazebédidőtvárom” óra után megtaláltam a tesióra pecsétszerzésének illegális eszközeit is, és nem féltem használni őket. Így mára mondhatom, hogy az edzőtermi emlékeimhez képest a Másnaposok című film főhőseinek emlékei az előző estéről már-már a dokumentarizmus határait súrolják.

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy azt vettem észre ezeken a konditermi fotókon, hogy aki szép, az ott is szép. Ami pont akkora szemétség, mint Charlie-tól, amikor azt énekli, hogy „...az, aki szép, az reggel is szép, amikor ébred, még ha össze is gyűrte az ágy”. Mert hát... lófaszt! Én nem vagyok magammal különösebben elégedetlen, de vagy az én ágyam gyűr nagyon kegyetlenül, vagy Charlie azóta is röhög a markába, hogy: „beszoptátok, hülye libák".

Amikor meglátok egy ilyen fotót, egy kockahasú, kockafenekű lányról, aki a legújabb divat szerinti fitnesznadrágban és topban virít, két dolog jut eszembe. Először is: hogy a picsába? Másodszor pedig: tényleg létezik edzőtermi divat?

Elképzelhető ez? Ha igen, akkor minek? Miért? Mivégre?

Nem az a hivatalos duma, hogy edzőterembe nem a hiúságunk visz le minket, hanem az egészségtudatosság? (A többesszám használata természetesen csak udvariasság a részemről, nincs köze a valósághoz.) Úgy tudom, azért járunk le oda, hogy nőjön az állóképességünk, hogy kordában tartsuk a koleszterinszintünket, hogy a testünk építésével építsük a lelkünket is. Ha ez így van, akkor miért kell tokától bokáig a legújabb fitneszgöncben, talpig sminkben, frissen fodrászolva virítani, miért nem lehet csak úgy sminktelenül a mindegymilyenmackónadrágunkban súlyzót emelni?

És pláne miért kell rögtön az első súly felemelése után egy egész alakos fotót készíteni, és azt még azon melegében kilőni a Facebookra, Instagramra meg még ki tudja, hová?

Ne értsetek félre! Lehet, hogy ez is az egészségről szól. Lehet, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki meg akarja mutatni magát egy ilyen neonszerelésben. Lehet, hogy csak én nem látok tisztán. Hahahahaha… Na, jó, nem lehet. Ez csak egy ilyen kis… khm… vicc volt.

Persze mindez most tényleg némiképp álságos részemről. Valójában alig zavar az, hogy nem bírunk beleállni abba: azért megyünk le edzeni, mert rohadtul szeretnénk jól kinézni, és szarunk a koleszterinre meg az egészségre. (Most már udvariasságból se szeretném használni a többesszámot, csak nem tudom, hogyan szálljak ki belőle, de igyekszem, tényleg.) Ami valójában zavar, az a: hogyan? Hogyan csinálják ezt ezek a nők? Tudni akarom. Ez genetikus? Vagy tanult? Lehet ilyen „mindig jól nézek ki külsőt" venni valahol... vagy????

Egyébként ez nem celeb-tulajdonság. Átlagos embereket, nőket is ismerek, akik képesek ilyet csinálni velem, velünk többiekkel.

Egyszer meglátogattuk a férjem nagynénjét, akit épp kertészkedés közben zavartunk meg, és olyan tip-top állapotban ugrott elő a tuják mögül kezében egy kislapáttal, mint én másfél órás fürdőszobai véres, verejtékes önpolír után... felékszerezve. Ha én kimegyek a kertbe, akkor még két nap múlva is roszog a föld a fogaim között (pedig bizony isten csak a legritkább esetben tépem a fogammal a gazt), és annyi sérülésnyom van a testemen, mint Mel Gibsonnak a Rettenthetlen végén. Ugyanez igaz a házimunkára. Elmosok két tányért, és úgy nézek ki, mint aki épp a tizenkettedik óráját tapossa egy nagyüzemi konyha moslékos fazeka mellett.

De vissza az edzéshez. Hogyan csinálják ezek a nők – akik, most már félek: lehet, hogy reggel is szépek – hogy másfél óra edzés után úgy néznek ki, mintha mi sem történt volna?

Ha én levánszorgok a nyolc fokból álló lépcsőnkön, úgy nézek ki, mint aki lefutotta a maratont. Hétszer egymás után. Ölében egy varacskos disznóval.

Arról pedig meg vagyok győződve, hogy ha nyomnék másfél fekvőtámaszt, már az első után bevérezne a szemem, a másfeledik után pedig rám izzadna a hajam és kiszakadna a ruhám, és ott is belázasodnának az izmaim, ahol nincsenek.

Szóval, igen. Igaza van annak, akiben talán nagyon halványan feléledt a gyanú, hogy ez a Kormos, ez irigy. Igen! Irigy vagyok! Mondja meg mindenki, aki reggel is szép... meg kertészkedés után is... meg házimunka után is... meg edzés után, közben és végén is, hogy hogyan csinálja??? Most!

Kormos Anett

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/FXQuadro