Egészen gyengéd érzelmeket kezdtem el táplálni a pók iránt, aki az erkélyemen egy óriási hálót font. Úgy érzem, ő megvéd kicsit, így nekem is meg kell védenem őt, hiszen minden kapcsolatban fontos a kölcsönösség. Ha majd végre takarítok az erkélyen, arra a hálóra nagyon fogok vigyázni.

35 éves nő vagyok, nincs gyerekem, nincs pasim, még háziállatom sincs. Csak a pók.

Sokat utazom, bulikba és egyéb programokra járok – sokszor azért, hogy elnyomjam a magányom. Mindenesetre úgy érzem, nem fér bele egy kutya. Pedig szeretem az állatokat.

Randizni ezzel szemben utálok. Szeretném mindig készen kapni a kapcsolatokat. Abban az állapotban, amikor már nem kell szorongani, hogy a legjobb arcod kéne mutatni, és hogy milyen gyengeséged nem fog tetszeni, ha többet mutatsz. Vagy számodra mi derül ki a másikról, ami nem fér bele. Amikor már nem gondolkozol azon, hogyan lát reggel, és már nem osonsz ki ébredés után a fürdőszobába rendbe tenni magad. Szóval amikor már nincsenek felesleges plusz körök. Persze, tudom, ezért meg kell dolgozni. De talán ha az emberek őszintébbek lennének, nem kellene erre a felszabadult időszakra olyan sokat várni.

Gyűlölöm a játszmákat, de majdnem mindenki ezt csinálja.

A kapcsolat, ami nem jött össze

Lehet, hogy kicsit traumatizált is az előző kapcsolatom, ami az eddigi harmincas éveimet behálózta. Egy olyan pasival voltam az elmúlt években, aki a hazugságok és játszmák koronázatlan királya. Miután szakítottam vele, mert rájöttem, hogy jó sokszor becsapott, még több mint egy évig a hálójában ragadtam. Egyrészt sajnáltam, hiszen előadta a szenvedő hősszerelmest. Másrészt az egóm csapdájába estem, azt hittem, hogy végre mindent megbánt, és tudja, mennyit érek igazán, vezekeljen csak.

Buta lány, csak manipulált. A szerelmével üldözött, sokszor a zaklatásig. És tudod, mit csinál ilyenkor egy olyan lány, mint én? Nagy magányában még kicsit közelebb is engedi újra a zaklatóját.

Nyilván ez van megírva a „nagykönyvben”, hogy ilyenkor még egy esélyt kell adni. Hát megpróbáltuk, találkozgattunk, aztán amikor indokolatlanul megint féltékenységi rohamot kapott, és elkezdett a falhoz vágni körülöttem dolgokat, és mindenféle cifra jelzőkkel illetett, azt gondoltam, oké, ez már elég redflag kell hogy legyen. Elküldtem megint. De még ezek után is szóba álltam vele.

Egy ponton azonban rájöttem, hogy mindezek alatt végig volt már egy bimbózó kapcsolata. Igen-igen, még a féltékenységi bántalmazó rohama alatt is.

Ezután mindenhonnan letiltottam, amit persze, tudom, már régen meg kellett volna tennem. Végre talán lezárom ezt teljesen.

Gondolom, most odateszi magát jobban a másik lánynál, akit szintén becsapott és megcsalt, aki nem tud semmiről. Nem mondanám a volt pasimat gonosznak, meg van néhány jó emlékem is vele, de el kellett fogadnom, hogy bár ott volt a fejemben egy elképzelt, idilli, alternatív valóság, sok dolog csak látszat volt. Pedig a végén még gyereket is akart. Akár anya is lehetnék. De rémképek jelentek meg előttem a közös kis családunkról. Majd lehet, hogy lesz gyereke a lánnyal, aki nem tud semmit. Lehet, hogy boldogok lesznek. Nyilván erre vágyik mindenki, még a bántalmazó hazug is. Meg inkább ez legyen, minthogy bántsa. Szimpatikus lány.

Önvizsgálat

Na de itt vagyok én, akinek, ugye, senkije nincs, és nem lett végül anya sem… még. Kis „ex-trauma” után térjünk vissza saját magunkra.

Mert hát ezt-azt rá lehet fogni a szerencsétlen exre, de mégiscsak én is kellettem a saját életem alakításához.

Sosem voltam elég tudatos, sosem tudtam, mikor akarok „férjet fogni”, és mikor lesz az első, majd a második gyerekem. Nem mondom, hogy minden nő pont így gondolkodna, de van, aki jobban átgondolja ezeket, és harmincöt éves korára már kétgyerekes családanya.

A másik dolog a határaim meghúzása és az önbecsülés, ezeket a skilleket mostanában kezdem elsajátítani. Jobb később, mint soha – ahogy mondani szokták. Rendben kell lenned magaddal ahhoz, hogy egészséges párkapcsolatot alakíts ki. Ebben segíthet például a terápia. Bár ott meg néha még azokról a dolgokról is kiderül, hogy van velük valami feldolgozni való, amiket olyan ügyesen elnyomtál évekig. De dolgozni kell ezen, pár dolgot a helyére kell tenni, és elfogadni. Utána könnyebb lesz nyitni valami új felé.

Legalábbis remélem.

„Bezzeg régen”

Mert hát most még nem könnyű nyitni. Húszévesen bezzeg olyan könnyen ment. Mondjuk, jobban belegondolva, akkor sem lelkileg, sokkal inkább testileg. Na, úgy aztán nagyon nyitott voltam. A hormonjaim folyamatosan buliztak, és ki voltam borulva, ha kimaradt egy hét szex nélkül. Meg cikinek is éreztem.

Szóval a túlbuzgó nemi vágy és a folyamatos megfelelési kényszer – nem is tudom, kinek – eredményeként könnyűvérű kislány voltam egy időben. Nem bántam meg, de most már nem vágyom erre. Hol van ez a nemi vágy most? A lelki gondok börtönbe zárták?

Jelenlegi libidómat a legjobban az írja le, hogy a vibrátoromat legtöbbször a másnaposság miatt fájó fejem masszírozására használom. Azon esték után, amikor úgy bulizok, mintha tíz évvel fiatalabb lennék, de nem viszek haza senkit, mert kényelmesebb egyedül kelni reggel.

Öregszem, de ennél is jobban szorongok azon, hogy öregszem.

Múltkor arra gondoltam, hogy tuti, korai menopauzám van, vagy minimum az egyik petefészkem nyugdíjba vonul, mivel baromi lusta a menstruációm. De amikor épp a depresszió szélére sodródtam volna amiatt, hogy nemsokára már gyereket sem tudok szülni, kirobbant a vér. Örömünnep.

Mert bár sok bizonytalanságom van azzal kapcsolatban, hogy mennyire érdemes a világra gyereket szülni, és egyáltalán lesz-e kinek, és én biztos alkalmas vagyok-e erre, de az alapvető vágy kezd bennem mostanra kibontakozni. Mondjuk, ha nem lesz megfelelő közeg ehhez, akkor inkább nem fogom erőltetni csak azért, hogy egy társadalmilag elfogadott képnek megfeleljek, vagy azért, hogy létrehozzak egy kis lényt, aki majd legalább biztos szeret. Ráadásul lehet, hogy nem is fog szeretni.

Ha meg rosszul működő családba szülöm meg, akkor elképzelhető, hogy önmagát sem fogja. Azt meg aztán tényleg nem akarom.

Akkor fogok szülni, ha lesz körülöttem egy kis szeretetközösség, és egyértelmű lesz, hogy akarunk bele még valakit.

De ehhez társat kell találni, és oda kell figyelni, ki lesz az.

Társkeresési gikszerek

Amúgy rajta vagyok a társkeresésen. Most, hogy végre meggyászolhatom a kapcsolatomat, ami már másfél éve véget ért, remélem, könnyebben fog menni.

Voltak egyébként próbálkozásaim eddig is, de valahogy nincs szerencsém. Néha rám hajtanak olyanok, akiknek barátnője vagy akár családja és gyerekei vannak, ami nekem nagy NEM.

Sosem tudnék olyanban megbízni, aki eleve átvágott valakit ahhoz, hogy velem együtt lehessen.

Máskor olyanok kerülnek képbe, akik iránt egyszerűen képtelen vagyok előhívni magamból bármilyen vonzalmat. Eskü, hogy nem akarok válogatós lenni, meg a saját adottságaimat is a helyén kezelem, és ennyi idősen szűkülnek is a lehetőségek. Én lemondok az elsöprő vágyról, de akkor is, legalább egyvalamit találnom kell, amibe picikét beleszerethetek. 

Aztán ott vannak a randiappok. Praktikus lehetőségnek tartom, időről időre kipróbálom őket. Beszélgettem, meg találkoztam is pár normális sráccal, és köztük is vannak olyanok, akik csak egy társra vágynak. De néha besokallok az egésztől.

Legutóbb azt kaptam meg, hogy a teljesen értelmesnek és kedvesnek tűnő fiú kiverte a fotóimra. Azokra a fotókra, amiken semmit nem villantok meg. Bár lehetnének nyugodtan dögösebbek is, hiszen az sem azért lenne, mert arra várnék, hogy valami jöttment hátha rejszol rájuk egyet. De akár ki is verheti felőlem, viszont ne nyomja ezt az infót az arcomba.

Csak egy már működő kapcsolatban tudok örülni annak, hogy ha az épp távol lévő pasim a fotómra könnyít magán. Szóval én ezektől teljesen kiégek, és elmegy minden kedvem attól, hogy egy ilyen helyen kirakjam a fotóimat, készen kínálva azokat ezeknek a férfiaknak.

Persze ez ne tántorítson el senkit! Sok sikersztorit tudok, amikor egy ilyen appon keresztül a kedves, helyes lány összejött a kedves, helyes fiúval.

Szóval vannak másfajta férfiak is, nem csak hazugok és perverzek, tudom. Igyekszem majd megtalálni ezt az embert, és aztán majd lesz gyerekem is, kutyám is. Talán. 

Addig is szakmailag is próbálok előrébb jutni, tanulni, fejlődni, és emellett olyan dolgokat csinálni, amik boldoggá tesznek. Vagy néha legalább valami hasonló érzést hívnak elő belőlem. Mert, bár végig arról írtam, miért vagyok most épp egyedül, és mi ezzel a nehézség, de végső soron én vagyok a fix társ a saját életemben.

Magammal kell a legjobb kapcsolatban lennem.

Na meg a pók hálójára vigyázok még az erkélyen. Mert amúgy nem minden pók mérges (mérgező). 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ courtneyk

WMN szerkesztőség