–

Történetem 2015-ben kezdődött

Akkor már hat éve a Kanári-szigeteken éltem. Csodálatos férj, két gyönyörű, egészséges gyermek, napfény, pálmafák, óceán. Mi kellhet még a tökéletes boldogsághoz? Igazi földi paradicsom – mondták sokan irigykedve. De az álomélet, amely addig oly csodálatos volt, egyik napról a másikra pokollá változott. 

Szokásos húsvéti családlátogatásra érkeztünk haza Magyarországra, amikor úgy döntöttem, hogy a decemberi, értékelhetetlen méhnyakrákszűrésem után ismét meglátogatom a nőgyógyászomat, hátha majd most sikerül egy normális mintát levennie. 

Soha nem felejtem el azt a napot

2015. április 2-a egy csodálatosan napos csütörtök volt, épp húsvét előtt. Ott feküdtem a vizsgálószékben, lábaim a kengyelben, a dokim előkészült, hogy leveszi a rákszűréshez szükséges mintát. Majd egyszer csak eltorzult az arca.

– Nem veszek le semmilyen mintát, azonnali műtét kell! – mondta halk, de nagyon komoly hangon. 
– Dehogy lesz itt műtét! – legyintettem mosolyogva. – Nem érek én most rá erre! Majd nyáron, ha megint jövünk, akkor megbeszélhetjük! – tiltakoztam.
– Rachel, ha tegnap műtöttelek volna, az is késő lenne! – hangzott a rideg, mindent eldöntő válasz, amely akkor és ott megváltoztatta az életemet.

Következő héten volt a műtét, pont húsvét után. Reggel bementem, délután már otthon is voltam. Nem fájt, nem éreztem semmit. Folytattam az életemet tovább, mintha mi sem történt volna.
A férjem és a fiam már elindultak vissza Spanyolországba, én a lányommal még megvártam a szövettan eredményét, bár meg sem fordult a fejemben, hogy baj lehet. Pedig lett.

Két héttel a műtétem után megérkezett a szövettan, benne a diagnózis: „CIN III, HSIL, HPV 16, nem épben metszve”.

Ezek a kifejezések nem mondtak semmit, és mivel a dokim nem vette fel a telefont, beírtam a Google keresőbe. Azonnal kijöttek a találatok, én pedig nem hittem a szememnek: „súlyos rákmegelőző állapot”,  „méhnyakrák” , „bent maradt rákos szövet”.

Az események felgyorsultak

Mivel a helyzet súlyos volt, és nem sikerült a műtét, kellett egy újabb. Azt mondta az orvosom, fontoljam meg a méhem kivételének lehetőségét, tekintettel arra, hogy 2009-ben a nagynéném áttétes méhnyakrákban halt meg. Családi halmozódást és hibásan működő immunrendszert emlegetett. Azt mondta, ezzel megelőznénk a bajt, viszont nekem kell döntenem. Így tértem vissza a pálmafák árnyékába, lelkemen egy súlyos teherrel.

Kivetessem a méhemet, vagy harcoljak érte?

Június első hetére voltam kiírva a második műtétre. Az altatóorvosi konzílium után sírva jöttem ki a klinikáról. Aztán felhívtam az orvosomat, és közöltem vele a döntésem: nem lesz nagyműtét, a méhem marad! Két nap múlva újabb ambuláns műtét következett. Mire magamhoz tértem, már nem volt méhnyakam. Műtét közben úgy döntött az orvosom, hogy nem bízza a véletlenre, és gyakorlatilag csonkolta. A méhem viszont megmaradt. A szövettan igazolta a radikális döntés szükségességét, ismét találtak rosszindulatú, rákos sejteket.

Teltek az évek, nehezen gyógyultam,

újabb műtétek következtek. Végül 2018 nyarán a bal petefészkem is a tisztogatás áldozatául esett, amin addigra már egy ép négyzetmilliméter sem maradt. Nem sokkal később azonban gyógyultnak minősítettek.
A műtétek után azt mondták, már nincs esélyem egy újabb terhességre.

De amikor azt mondják, hogy már nincs esélyed, akkor az élet, mint egy nagyszerű rendező, gyakran közbeszól. 

Terhes lettem

Ez a baba egy csoda volt. Váratlanul jött, és betöltötte boldogsággal azt a rövidke időt, amíg velem volt. Érzelmi hullámvasútra ültem fel abban a pillanatban, hogy megpillantottam a pozitív terhességi tesztet. Cikáztak a gondolataim, nem értettem, hogy történhetett meg az, amire szinte semmi esélyem nem volt. Mitévő legyek? Harminchét éves vagyok, már nem fiatal. Viszont még nem is annyira öreg egy babához. A gyermekeim nagyok már, tizenkét és tizenöt évesek, pont jó korban vannak egy kistesóhoz. Szárnyaltam a boldogságtól, az élet egy csapásra értelmet nyert!

De a férjem nyugalomra intett. Ő nem akarta ezt a kis csodát, mert nem akart elveszíteni. Az első pillanatban sokkot kaptam, sírtam, hisztiztem. Nekem kell a gyerek!

Nem értettem, nem akartam megérteni, amit mondani akart. Veszekedtünk, sírtam, nevettem, elfogadtam, harcoltam… majd végül mégis a férjemnek lett igaza.

Egy héttel a pozitív terhességi teszt után az orvosom, miután megvizsgált, közölte, hogy túl kockázatosnak tartja a baba kihordását. Veszélyeztetett terhes lennék, szigorú fekvés, katéterrel, hogy a pisilés miatt se kelljen felállnom. De még így sem tudja garantálni, hogy a csonkolt méhnyakammal és a többszörösen heges méhnyaki szöveteimmel ki tudom hordani ezt a terhességet. Több mint hatvan százalék esélyt jósolt a koraszülésre és ezzel együtt egy beteg gyermek lehetőségére.

Teljesen letaglózott a hír

Bármennyire szerettem volna is a kis csodámat megtartani, gondolnom kellett a meglévő két szép, egészséges gyermekemre és az ő jövőjükre, egy esetlegesen beteg gyermek szenvedéseiről nem is beszélve. A lehető legkíméletesebb módját választottuk a terhességmegszakításnak. Másnap Bécsbe mentünk egy abortuszklinikára, ahol gyógyszeres terhességmegszakításon vettem részt. Az ottani nőgyógyász is megvizsgált. Neki is elmondtam, mennyire szeretném ezt a babát megtartani. A szemembe nézett, és azt mondta, hogy a természet kegyetlen. Ennyi műtét után a saját életemet is kockáztatom. Végül egyetlenegy dologgal győzött meg. Azt mondta, legyek hálás, hogy élek, és van két szép gyermekem. Kell ennél több?

Az ember hajlamos elfelejteni, hogy ő maga is mulandó

Hogy néha bármennyire a sors kegyeltjei vagyunk is, az önmagában még nem hatalmaz fel minket arra, hogy meggondolatlan döntéseket hozzunk, amelyek nemcsak a mi életünkre, de másokéra is hatással vannak. Gyarlók vagyunk, harácsolunk, soha nem elégszünk meg azzal, amit a sors kegyesen felénk nyújtott. Pedig sok mindenért hálásak lehetnénk!

Az utolsó tablettát két nappal később, reggel kellett bevennem otthon. 

Az én kis csodám pedig olyan csendben és észrevétlenül távozott, mint ahogyan érkezett… csak a szívem egy darabját vitte magával.

Rachel

 Kiemelt képünk illusztráció