Nézte a plafont a négycsillagos szállodai szobában. Mellette a férje szuszogott. Akivel tíz perce még szexeltek. Néma csöndben, merthogy a legkisebbik gyerek, a négyéves, a szoba másik sarkában aludt a pótágyon.

„Péterrel nem lehetett volna ilyen csendben szexelni” – futott át az agyán. Ő beszélt közben, vágytól rekedt hangon. Ami annyira izgató tudott lenni. És persze ő sem fogta vissza magát, amikor a férfi magáévá tette.

Eszébe jutott a csókolózásuk. Péterrel. Ki mással? Dehogy a férjével… nem is emlékszik már rá, milyen a csókja. Valamikor régen talán csókolóztak, de már ebben sem volt biztos.

Péterrel egy munkahelyen dolgoztak, így szinte naponta vívtak csókcsatákat. Az egész teste belebizsergett, ha csak rágondolt. Néha az otthoni szeretkezések közben is rá gondolt…

Néha ábrándozott arról, hogyan élnének ők így együtt. Ők ketten és a három gyerek.

Biztos volt benne, hogy ugyanúgy jól kijönne az ő három  gyerekével, mint ahogy a két sajátját is rajongva imádja. Saját gyerek, ízlelgeti közben ezt a szót magában… A legkisebb és a legnagyobb akár az övé is lehetne… legalábbis van rá esély.

De sokkal valószínűbb, hogy inkább a férje a biológiai apjuk.

Amikor megérkeztek ide, egyből írt neki. Megkérdezte, hogy meddig maradnak.

„Négy éjszaka – all inclusive”. Így. Szerette provokálni.

Mintha az éjszaka lenne a lényeg. Péterrel valószínűleg az lenne a lényeg.

Bár nem. Vele minden óra jó lenne. Valószínűleg.

És persze Péter reakciója is kiszámítható volt: „Nekem elég lenne egy éjszaka is veled… az már önmagában all inclusive lenne”. 

Három gyerek és egy férj zsongott körülötte, és ő arról ábrándozott el egy pillanatra, hogy mi volna, ha inkább vele lenne itt a családja helyett.

Ezernyi apróság kötötte őket össze. Mégsem voltak igazán együtt sosem. Csak röpke órákra, talán másfél órákra. De sosem aludtak el együtt, és sosem ébredtek fel együtt. Szinte mindent tudtak egymásról, de sosem vacsoráztak egy asztalnál.

Hallották egymást a csúcsponton felkiáltani, de sosem hallották egymást alvás közben szuszogni.

Régebb óta ismeri őt, mint a férjét. Többször megszakadt a kapcsolatuk, mégis mindig visszataláltak egymáshoz.

Néha úgy érezte, hogy mágnesként vonzódnak egymáshoz, tehetetlenül, valami egészen érthetetlen és reménytelen módon.

Oldalt fordította a fejét. Férje oldalra fordulva aludt. Ilyenkor irigyelte a férjét. Ő biztosan nyugodtan alszik. Megvan mindene, amit az élettől várt: családi ház, feleség, három gyerek, jó anyagi helyzet. Neki ennyi elég a nyugalomhoz. Legalábbis úgy tűnik.

Néha próbált vele beszélni erről, a házasságukról, de a férje nem értette, miért erőlteti ezt a témát. „Majd szólok, ha nem elég sós a leves.” Ezzel zárta le a témát, az ismert székely viccre célozva.

Hát, neki elég régóta sótlan volt a leves…

„Vajon ő hogy alszik?” Megrázta a fejét, mintha össze akarná zavarni azt a kaleidoszkópot, amiből minduntalan ugyanaz a kép jön elő. Meghallotta a gyerek szuszogását a másik ágyról.

Aztán hirtelen az agyába villant egy gondolat. „Őt szeretem”.

Ezzel hunyta le a szemét. Még három éjszakán át. All inclusive.

Péter