–

Tizenegy óra. Itt szuszogsz mellettem. Mostanában korán elálmosodsz. Biztos a gyógyszerek miatt.  Eszembe jut, amikor először találkoztunk – sokat gondolok rá. Amikor először hozzám értél. Mintha mindig ismertük volna egymást. Mintha mindig is érintettél volna. Sorsszerű találkozás volt, de sokáig magamnak sem vallottam be. Csak szex, azt mondtam. Még kísértett a házasságom, hallani sem akartam egy új kapcsolatról. Aztán valahogy bekebelezett ez az egész, és nem csak engem.

A lányom rajong érted. Úgy tudja megbeszélni veled dolgokat, ahogy az apjával soha. Te vagy a legjobb ember, akit valaha ismertem. Veled olyan könnyű az élet. Szeretek hazamenni hozzád, szeretek otthon lenni.

Szeretlek.

Az elmúlt két évben nem volt nálam boldogabb. 

Aztán eljött a nap, amikor már amiatt aggódtam, hogy megéred-e a reggelt. Aztán a másnapot. Amikor az orvos leült velem szemben, és azt mondta: a férje nagyon beteg. Annyira összetartozunk, fel sem merült benne, hogy nem a férjem vagy.  Nem is tudom, hogy nem vettem észre, amíg még nem volt késő. Amíg még ki tudtam volna szállni. Pedig azt hittem, a volt férjem mellett szereztem rutint, hogy felismerjem. De neked soha nem remegett reggel a kezed.

Nem láttalak soha spiccesen sem. Persze elmentünk néha bulizni, de akkor ittunk mind a ketten, nem volt ebben semmi. Nem volt gyanús az az egy-két sör, amit otthon, munka után legurítottál. A többit meg nem láttam, nem érzékeltem. Vagy nem is akartam – ki tudja már.

A megelőző húsz éved nem velem élted, és nem jól. Rossz megoldást választottál arra, hogy túléld a házasságod. De azt mondtad, élni akarsz. Meg akartad oldani egyedül, úgy gondoltad, elég erős vagy. Majd kiderült, mégsem. Akkor összeomlottam.

Azt mondtam, a te dolgod, hogyan döntesz. De ha úgy, hogy lassan megölöd magad, akkor fejezzük be. Nem akarom – nem bírom – végignézni. És ezt nagyon komolyan gondoltam. Ettől te is összeomlottál. Orvos – még több gyógyszer. Élni akarsz – velem. 

Most itt szuszogsz mellettem. És rájöttem, bármi lesz is a vége, nem tudlak egyedül hagyni vele. Beteg vagy. Ha rákos lennél, akkor sem szakítanék veled azért, mert beteg vagy. Mert nem ezt érdemled. Tőlem nem. Túl sokat kaptam tőled. Hálás vagyok minden napért, amit velem töltesz. És imádkozom mindennap, hogy legyen erőd, erőnk ezen túl lenni. És velem lenni. Velünk. Hogy újra felhőtlenül boldogok legyünk.

Orsi 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/