-

Gyerekkoromban mindig kék-zöld foltok tarkították a lábamat: folyton nekimentem az asztalnak, az ágynak, bármilyen tárgynak, ami az utamba került. Ez nem változott később sem, de azért megfogyatkozott a foltok száma. Klári felszisszent, amikor a kórházi ágy szélének ütköztem, amin feküdt. Kicsit meghökkentem. Sosem gondoltam, hogy egy tárgy ugyanúgy beleremeg az ütközésekbe, mint én. És azt sem gondoltam, hogy nem csak nekem fáj, amikor ütközöm.

Észrevettem, mennyire száraz a bőre, és felajánlottam: szívesen bekenem. Szinte kéjesen mosolygott. Még sosem simogattam ilyen finoman senkit, azt akartam, hogy jó legyen neki. Ahogy a lábát a kezemben tartottam, úgy éreztem, különleges szeretetet kapok, amint a bütyköket próbáltam elsimítani, lazítva egy kicsit a merev izmokon.

Megköszönte. Én mondtam, nem kell, ez természetes. Pedig nem volt az. Egy évvel azelőtt egy kávézóban tervezgettük, hogyan valósítjuk meg az álmainkat, és feltétlenül minden alkalmat kihasználunk, hogy egy jót szeretkezzünk a párunkkal. Ő volt a lelkesebb, én kicsit szkeptikusabb, épp egy romlófélben lévő viszonytól szenvedtem.

Újra felszisszent. Ebben a stádiumban már mindegy, mennyi morfiumot adnak: ha ébren vagy, és mozdulsz kicsit, az fáj. Klárinak mellrákja volt áttétekkel a csontokban, nyirokmirigyben, aztán később mindenhol. Nekem addig a szülések fájtak. Meg néha a derekam. A barátnőm tapasztalata egy másik fájdalom volt: egy majdnem túlélt rosszindulatú daganaté.

„Fájok” – néha ezzel a szóval próbálom a nyűgömet csillapítani, amikor kínlódom valami miatt. Klári fájt…

– Szeretnél még valamit? Vágysz valamire? – kérdeztem kicsit félve. Csak nehogy újra azt mondja, hogy billentsem ki az ablakon…

– Úgy ennék egy kis málnát! Megkívántam.

A válaszától gyorsan megkönnyebbültem.

– Van nekem otthon gurulós málnám a mélyhűtőben, hozok belőle.

Őszintén ígértem, kedvesen. Örült, nála talán csak én örültem jobban: a piros, tökéletes kis gyümölcsszemeket szinte a szánkban érezve mosolyogtunk egymásra.

Szeptember volt. Eltelt néhány nap, és már nem volt kinek málnát vinni.

Lila foltjaim azóta is vannak, és a málnáról mindig Klári jut eszembe. Nemcsak szeptemberben.

Márti