Büntetni fogják a kutyás koldulást – De hová mehet a hajléktalan az állatával?

–

Egyik kutya, másik eb

A hajléktalanságban élők nagy része számára a társállat ugyanolyan jelentőséggel bír, mint bárki másnak. Ez azt is jelenti, hogy ők is ugyanúgy szeretnék maguk mellett tudni az állataikat, akárhová is mennek, mint az, aki ha teheti, magával viszi a munkahelyére, nyaralni, vagy étterembe a kedvencét. „Érzelmileg ugyanannyira kötődnek az állataikhoz, mint mindenki” – mondja el Hunyadi Anett, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) módszertani munkatársa, hozzátéve: ők ezért is szeretnének az ügyfeleik számára minden lehetőséget megadni arra, hogy ne kelljen ebben kompromisszumot kötniük.

Azaz: ha az intézményeiket választják vagy közterületen élnek, de kapcsolatot tartanak az utcai gondozó szolgálatukkal, akkor mindent megadnak nemcsak nekik, de a társállatának is szükség szerint.

Míg egy fix otthonnal rendelkező ember gond nélkül otthon hagyhatja a kutyáját pár órára, addig egy hajléktalanságban élő embernek okozhat kihívást, ha nem viheti magával a társállatát. A BMSZKI erre a problémára reagálva több kennelt is fenntart. Így az éjjeli menedékhelyeik, vagy átmeneti szállásaik lakói, ha ügyet intéznek, pár órára ott hagyhatják az állataikat a szálláson. „Ennek természetesen az a feltétele, hogy előzetesen a gazda gondoskodott az állatról, adott neki enni, inni, elvitte sétálni.”

A BMSZKI intézményein kívül a fővárosban egyedül a Twist Olivér Alapítvány az, ahol ilyesmire lehetőség van.

Ők két darab kennelt telepítettek az ügyfeleik állatai számára a Fővárosi Szociális Közalapítvány Szolidaritási pályázatának részeként. „Jelenleg kidolgozás alatt van a szabályzat, hogy milyen feltételek teljesülése esetén fogadunk kutyával érkező ügyfelet” – mondta el kérdésemre Tápi Eszter intézményvezető.

50.000 forint mínusz annak, akinek semmije sincs

Ma a büntetés összege – melyet végül 50.000 forintban állapított meg az Országgyűlés – is igen jelentős egy olyan ember számára, aki nyilvánvalóan anyagi kényszerből koldul. „Kérdés, hogy a büntetés mennyire lesz visszatartó erejű” – veti fel Hunyadi Anett.

„Ezek az emberek nem azért mennek el valahová, és koldulnak a kutyáikkal, mert állatkínzók lennének. A legtöbben vagy nem tudják hová tenni az állatukat, vagy nem szeretnének tőle megválni.

Mi sok pozitív példát látunk arra, hogy akárhol is kelljen lennie az illetőnek, a lehetőségeihez mértek igyekszik ellátni a kutyáját, gondoskodik róla. Természetesen mi is láttunk olyat, hogy nem megfelelő körülmények között tartották az állatokat, de ezeket a helyezeteket nagyrészt sikerült mostanra felszámolni, vagy legalábbis törekszünk a megoldásra a hatóságok, illetve az állatvédők segítségével.”

A BMSZKI munkatársa hangsúlyozza, ők nem szeretnének állást foglalni az ügyben, hogy helyes-e vagy sem a jogszabálymódosítás.

„A szakmán belül sem egységes az ezzel kapcsolatos álláspont. Mi inkább azon vagyunk, hogy segítsük azokat, akinek emiatt problémájuk adódik. Például azzal, hogy helyet biztosítunk számukra, így nem kell kutyával kimenniük az utcára.

Ha ehhez az kell, hogy még inkább befogadóbbá váljunk, és alakítsunk a szabályainkon, akkor meg fogjuk tenni. Kb. másfél éve dolgozunk egy olyan programon, hogy az utcáról érkezők számára még befogadóbb szolgáltatásokat tudjunk nyújtani – a »társállatprogram« ennek az egyik eleme.” 

A kedvencem nélkül soha

A szociális ellátásban dolgozók általános tapasztalata, hogy vannak olyanok, akik azért nem mennek be szállóra, mert oda nem vihetik magukkal az állataikat. „A BMSZKI-nak jelenleg 26 kennelje van, melyek jobb-rosszabb állapotúak, ezek közül azonban csak kilenc darab van éppen használatban – természetesen ez a szám folyamatosan változik” – árnyalja a képet Hunyadi Anett. Férőhely tehát lenne. Hogy miért nem veszi igénybe mégsem az ügyfél a lehetőséget, az nagyon sok minden máson is múlik.

„Ügyfeleink sok esetben nem szeretnének megválni állataiktól, megszokták, hogy mindig a közelükben vannak, akár együtt is alszanak velük. Ezt egy szálláson jelenleg nem tudják megtenni, hiszen külső kennelek vannak használatban. Másrészt sokszor az ügyfél nem szeretne zsúfolt tömegszállásra menni, nem szeretne vagy nem tud másokhoz alkalmazkodni, számára ez nem komfortos. Így inkább az utcát választja a társállatával együtt, megtartva így a privát szféráját.

Harmadrészt azoknak az embereknek, akik hosszú évek óta közterületen alszanak, nagyon nehéz egyik pillanatról a másikra intézményi szabályokhoz alkalmazkodni, kötöttségek közé kerülni vagy a megszokott élettértől és napi ritmustól eltérni. Azt hiszem, ez mindenki másnak is nehézséget okoz, így hát miért ne jelentene gondot egy hajléktalan embernek, akinek akár az éjszaka közepén kell bemennie egy idegen szállásra a társállatával” – mondja el Hunyadi.

Utcán élni papagájjal, csigával, nyúllal

A BMSZKI munkatársa arra is felhívja a figyelmet, hogy egyrészt a jogszabály nem kifejezetten kutyákra, hanem minden állatra kitér, ahogy az ügyfeleik társállatai is igen változatos képet mutatnak.

„Van, aki macskával, tengerimalaccal, hörcsöggel, nyúllal, papagájjal vagy patkánnyal él az utcán, de volt olyan ügyfelünk is, aki csigát tartott terráriumban.”

A szabályokhoz és előírásokhoz alkalmazkodva, de ők ezeket az eseteket és kedvenceket is igyekeznek rugalmasan kezelni, illetve próbálják szélesíteni a társállatokhoz kapcsolódó szolgáltatásaik körét is.

„Ha az utcán állatokkal kolduló embert látunk, egyből arra gondolunk, hogy hajléktalan lehet. De ez azért nem feltétlenül van így – hajléktalannak lenni egy lakhatási helyzet, koldulni pedig egy jövedelemszerzési mód… Szóval szerintem nagyon fontos, hogy ne legyen a kutyával koldulás és a hajléktalanság mellé egyenlőségjel téve, még ha nyilvánvalóan van is közös halmaz” – hangsúlyozza ki Vida Judith, a BMSZKI társadalmi és sajtókapcsolati referense, hozzátéve: nem tud arról, hogy létezne a témában a hazai helyzetet feltáró felmérés.

Fiala Borcsa