A mexikói szexmunkások brutális világában gyakran az élet a tét

–

A Netflix négyrészes dokumentumfilm-sorozata a hírhedt Zona Divas nevű weboldal körüli eseményeket vizsgálja, miközben arra is rávilágít, hogy Mexikóban és Latin-Amerikában sem a törvény, sem a hatóságok nem védik a szexmunkából élő nőket. Sőt, a folyamatos, és több szinten történő kizsákmányolás gyakran az ő halálukkal végződik.

A Zona Divas weboldalt 2010 körül azzal a céllal hozták létre Mexikóban, hogy hirdetési felületet biztosítsanak az eszkortoknak. Bár működtetői hangsúlyozták, hogy az ott megjelenő nők csak modellek, és a weboldal csupán lehetőséget biztosít számukra, hogy munkát találjanak kísérőként, valójában 

egy szexkereskedői hálózatot építettek.

A Zona Divas két alapítója, Soni és Tony nőket kényszerítettek arra, hogy erejükön felül, kevés pénzért dolgozzanak, és akik megpróbáltak szabadulni, azokat sok esetben halállal büntették.

A túlélők azt is felidézték: ahhoz, hogy az első oldalakon hirdethessék magukat, nemcsak több pénzt kellett fizetniük, hanem szexszel is, az ügyvezetők kegyetlen fantáziáinak megfelelően.

„Miután bezáródik az ajtó, a biztonságodért csak te felelsz”

A 2010-es évek elején a Zona Divas weboldalon olyan nők hirdették magukat, akik szegényebb dél-amerikai országokból érkeztek Mexikóba azzal a reménnyel, hogy a prostitúcióból megszerzett pénzből küldhetnek haza a családjaiknak is. Általában Venezuelából, Kolumbiából és Argentínából telepedtek át, és noha kezdetben azzal kecsegtették őket, hogy a sorsuk a saját kezükben van, csakhamar kiderült, egy rémálomba csöppentek.

Már az első találkozás alkalmával alá kellett írniuk egy nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy nem emberkereskedelem áldozatai, hanem csupán egyfajta menedzselésben részesülnek.

Elkobozták az útleveleiket, korlátozták a szabadságukat és folyamatosan ellenőrzés alatt tartották őket. Csak sofőr kíséretében hagyhatták el a házat, ahol szobánként tucatjával éltek. A teljes életüket irányítás alatt tartották, miközben rengeteg pénzt vettek el tőlük. 

Ehhez hozzátartozik az is, hogy a munkájukat eleve adóssággal kezdték: az utazási költséget, az érkezésüket követő bevásárlást, ruhatárcserét, az étkeztetést és a lakhatást is felszámolták nekik, illetve a profi fényképekért és az oldalon való hirdetési lehetőségért is borsos árat kértek el tőlük – sokan hónapokig csak azért dolgoztak, hogy törleszteni tudják a kezdeti tartozást, hogy aztán elkezdhessenek „félretenni”. Ez azonban nem volt könnyű feladat, a lakhatás és a hirdetési felület ugyanis a továbbiakban is drága volt.

A nők a nehezen megszerzett megtakarításaikat javarészt mind hazaküldték, iratok és pénz hiányában pedig menekülni sem tudtak – az életük sok esetben egy hajszálon múlott. 

Például akkor, amikor a klienseik – akik között rengeteg ügyvéd, orvos, egyetemi tanár és cégvezető is megfordult – brutálisan megverték, megerőszakolták őket.

Olyankor is dolgozniuk kellett, amikor a teljes testükben fizikai fájdalmat éreztek a veréstől, vagy éppen hasi görcstől, vérzéstől szenvedtek. És ilyen állapotban volt, hogy napi tíz klienst is fogadniuk kellett.

A férfiak mindvégig tárgyként kezelték őket, egyes ügyfeleik, akik a dokumentumfilm-sorozatban kilétüket elfedve megszólaltak, végig úgy beszéltek róluk, mintha nem is embereket, hanem viaszbábukat használtak volna. „Luxusnak számítottak, nem hétköznapi cikknek” – mondták a lányokról, akiknek az „igénybevételét” éppen ezért nem is engedhette meg magának bárki. A szervezet növekedésével pedig egyre több kartelltag is bejelentkezett hozzájuk.

Voltak férfiak, akikkel csak eseményeken kellett megjelenniük, ahol eljátszották a barátnőiket, de olyanok is akadtak, akik órákon át bámulták egy szállodaszobában a meztelen testüket. Egy dolog azonban állandó volt: „amint bezáródott a hotelszoba ajtaja, csakis a nők feleltek a saját biztonságukért.”

Elmondásuk szerint akkor érezték magukat biztonságban, amikor mind együtt lehettek a házban, ahol mély barátságok is szövődtek. És ennek köszönhető, hogy többen minden körülmény ellenére is elég bátorságot szedtek össze ahhoz, hogy megpróbáljanak megszökni. 

A brutális gyilkosságok az egész világ figyelmét felkeltették

Ahogyan a szervezet növekedni kezdett, a Zona Divas eszkortjai közül legalább öt nőt gyilkoltak meg néhány év leforgása alatt olyan mértékű brutalitással, ami miatt a világ figyelme Mexikóra szegeződött.

Az áldozatok mindegyike külföldi volt, akik a jobb élet reményében vállalták a munkát, volt, aki azért, hogy a szívbeteg édesanyja gyógyszeres kezelésére szükséges pénzt összegyűjtse, mások azért, hogy a gyerekeiknek biztonságosabb jövőt teremtsenek.

De végül mindannyian az erőszak és a kizsákmányolás áldozataivá váltak. 

Wendy Cortes például a gazdasági helyzet miatt menekült Venezuelából Mexikóba, otthon ugyanis már az alapélelmiszerekre sem volt pénzük. A Zona Divasnál végzett munkájának köszönhetően a családjának ugyan sikerült talpra állnia, de miután a nő több alkalommal is megpróbált kiszállni, végül egy szállodai szobában végeztek vele a futtatói.

Társát, a kezdetben modellkarrierről álmodó Genesis Gibsont szintén meggyilkolták. Akárcsak Karen Grodzinskit, aki táncosnőként kezdte a pályafutását, majd egy felnőttklubban folytatta, és csak ezt követően csatlakozott a Zona Divashoz. Andreina szintén a hálózat áldozata lett: miután megpróbált saját ügynökséget alapítani, egy férfi megtámadta és megfenyegette, később az autójában lelőtte őt. 

Kenni Finol, az ötödik áldozat – aki összegyűjtötte és elrejtette a bizonyítékokat, amik végül a nők felszabadításához vezettek –Venezuelából érkezett, és egy bérgyilkos végzett vele. Ezt megelőzően azonban gyilkosa brutálisan bántalmazta: trágár szavakat vésett a bőrébe, levágta a haját, és több órán át kínozta. Az ő telefonjában található hangfelvételek és videók nagyban hozzájárultak az oknyomozó riporterek és a hatóságok munkájához. 

Az ország, ahol a hatóságok összejátszanak a bűnözőkkel

2018-ban, a gyilkosságok után a Zona Divas weboldalt véglegesen bezárták, és a hálózat működtetőit emberkereskedelem vádjával állították elő. A hatóságok elindították a nyomozást, amely során kiderült, hogy a hálózat sokkal nagyobb méretű volt, mint azt korábban gondolták.

A hálózat vezetője, Ignacio Antonio Santoyo Cervantes (Soni) tagadta a bűnösségét, de a nők vallomásai és bizonyítékai alapján egyértelművé vált, hogy ő irányította az egész rendszert.

A Netflix dokumentumfilm-sorozata a nők tragikus történetének bemutatásával arra is felhívja a figyelmet, hogy a szexkereskedelem globális szintű probléma, ami szorosan összefonódik az emberi jogok megsértésével, a kizsákmányolással és az erőszakkal – és milliók életét teszi tönkre. Felvenni a harcot ellene nehéz és összetett feladat. 

Pláne a latin-amerikai országokban, ahol a hatóságok sok esetben összejátszanak a bűnszervezetekkel.

A korrupció és a bűnüldözés hiányosságai miatt a Zona Divas ügyében az igazságszolgáltatás csak részben és meglehetősen későn valósult meg. Bár ahogy azt említettem, a weboldalt 2018-ban bezárták, a felelősök és a hálózat működtetői sokáig szabadlábon maradtak. 

Ignacio Antonio Santoyo Cervantest, más néven Sonit végül csak pénzmosás és szervezett bűnözés vádjával ítélték el, a szexkereskedelemmel és a gyilkosságokkal kapcsolatos vádakban nem tudták előállítani. De rajta kívül a gyilkosságok közvetlen elkövetői közül többeket sem vontak azóta sem felelősségre.

Bereczki Szilvia