A hatalom beront a gyerekszobába. Nem kopog, nem kérdez, nem figyel – csak zúz
Veszélyben a Hintalovon Alapítvány munkája is
Az ellehetetlenítési törvény kapcsán számos hazai civil szervezet működése is veszélybe kerülhet. A Hintalovon Alapítvány működése is most először vált valóban bizonytalanná – nem azért, mert hibáztak, hanem mert következetesen kiállnak a gyerekek jogai mellett. És ha egy országban veszélyes dolog gyerekekért dolgozni, akkor ott a rendszerrel van baj. Stáhly Kata pszichológus, a Hintalovon Alapítvány munkatársának írása.
–
A hintaló nem csak egy játék. Egyensúlyt keres, mozgásban van, él. Azért van, hogy a gyerekek játszanak, örüljenek, fejlődjenek általa. Soha nem borul fel, amíg egy gyerek ül rajta. Megtartja, óvja, ringatja. A hintaló biztonságot jelent.
De van, amikor ez a biztonság is összeomlik.
A hintalovat gyerekek és felnőttek egyaránt fel tudják dönteni. Gyerekek játék közben, vagy ha nem találják a mértéket. De igazán felborítani, földhöz vágni, darabokra törni és összezúzni felnőttek tudják. Azok a felnőttek, akiket egyáltalán nem érdekelnek a gyerekek.
Most pontosan ez történik.
A hatalom ront be a gyerekszobába. Nem kopog, nem kérdez, nem figyel – csak zúz. Mindent lerombol, amit fontosnak tartunk: a játékot, az örömöt, a biztonságot. Felrúgja a hintalovat is. Azt, amin gyerekek is ülnek épp.
Ez a kép foglalja leginkább össze azt, ami most történik az alapítványunkkal. Most először fordult elő, hogy valóban bizonytalanná vált: lesz-e lehetőségünk folytatni azt a munkát, amit évek óta a gyerekekért, a jogokért és egy élhetőbb jövőért végzünk. A Hintalovon Alapítvány neve már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára – mindössze azért, mert uniós forrásból valósítunk meg egy gyermekjogi és környezetvédelmi programot.
Most egy újabb lista készül, az „átláthatósági” törvényjavaslat nyomán. Ha ezen is szerepelni fogunk, az nemcsak a munkánkat és az elért eredményeinket veszélyezteti, hanem a bizalmat és közösséget is, amelyet az elmúlt években közösen építettünk fel. Az új jogszabály azoknak a civil szervezeteknek a működését is befolyásolhatja, amelyek tevékenysége vagy témaválasztása valamilyen módon jelen van a társadalmi párbeszédben, és amelyek tevékenysége hatással lehet a demokratikus folyamatokra vagy a választók véleményére.
Egy gyerekjogi alapítvány soha nem azért jön létre, hogy megfeleljen az éppen aktuális központi, hatalmi narratívának, vagy annak, amit a hatalom a gyerekvédelemről gondol. Azért jön létre, hogy a gyerekek, a közösség és a társadalom szolgálatára legyen. Ezt tettük – és tesszük ma is.
Mégis, a Hintalovonnak lehet, hogy be kell fejeznie a működését
Nem azért, mert hibáztunk, vagy mert nem dolgoztunk jól. Hanem azért, mert mindig is következetesek voltunk abban, hogy a gyerekjogok fontosak, sőt alapvetőek. Hogy a gyerekekre úgy kell odafigyelni, ahogyan az nekik jó – nem úgy, ahogyan a felnőtteknek kényelmes. Hogy a gyerekeket meg kell hallgatni, és a szükségleteik szerint kell cselekedni. Hogy a gyerekek mellett lévő felnőtteket nem fenyegetni és büntetni, hanem minden eszközzel segíteni kell. Ez a szemlélet totálisan ellentétes azzal, amit a kormány központi narratívaként képvisel a gyerekvédelemről. Ezért jár most a fenyegetés és a büntetés – talán nekünk is.
Bárkivel is beszélünk arról, hogy most mi történik az alapítvánnyal, könnybe lábad a szeme – ahogyan a miénk is. Azt látjuk a szemükben, amit mi is érzünk: hogy ez nem lehet a valóság. Pedig a valóság az, hogy önmagában a szakmai hitelességünk és jó hírünk már nem lesz elég ahhoz, hogy fennmaradjunk. Hintalovon ülni folyamatos egyensúlyozás – ezért is lett ez az alapítvány neve. A hintaló mindig mozgásban van, mindig kibillen az egyensúlyából, de fel soha nem borul, ha gyerekek játszanak vele. Mi is így voltunk eddig: sokszor és sokféleképp lökdösték és rángatták alattunk a földet, de a kibillenésekből mindannyiszor visszataláltunk egy új egyensúlyba.
Most sokan azt kérdezitek: miért nem szólaltunk meg eddig? Miért nem tiltakoztunk korábban? A válasz egyszerű: eddig hittük, hogy elég, ha tesszük a dolgunkat. Hittük, hogy a szakmaiság, a hitelesség, a következetes munka megvéd majd minket. Most látjuk: ez már nem lesz elég. A puszta létezésünk is politikai állásfoglalás lett.
Ha egy országban veszélyes dolog kiállni a gyerekek jogai mellett, akkor ott már nem a civilek a problémásak, hanem a rendszer maga. Ami most történik, nem villámcsapás – hanem egy régóta tartó folyamat végkifejlete. Csak éppen nyilvánvalóvá vált, hogy a gyerekek érdekképviseletére valójában nincs szükség.
Ha egy gyerekjogi szervezetnek el kell hallgatnia, mert kiáll a gyerekekért, akkor komoly gond van. Akkor nemcsak rólunk van szó, hanem arról, hogy Magyarországon gyereknek lenni, gyereket nevelni, tanítani, gyógyítani, fejleszteni, edzeni – vagy csak jól lenni vele, őt segíteni, meghallgatni – még egy kicsit nehezebb lesz.
Ez most nemcsak egy gyerekjogi szervezet sorsa, hanem annak a kérdése: számítanak-e még a gyerekek?
Ha elhallgatunk, ki fogja meghallgatni a gyerekek véleményét?
Ki mondja majd ki, hogy a gyerekjog nem politikai eszköz, hanem emberi jog?
Ki fog segíteni annak a nevelőszülőnek, aki éjszakánként a síró, pánikrohamokkal küzdő kislányt nyugtatja, miközben alig kap szakmai támogatást, mert nincs elég pszichológus a rendszerben?
Ki fog segíteni annak a gyereknek, aki fél attól a büntetőeljárástól, ami előtt áll – mert amikor végre elmondta, hogy a nevelőapja éveken át szexuálisan bántalmazta, nem védelmet kapott, hanem bizalmatlanságot, és most őt faggatják, mintha ő lenne a hibás?
Ki fog segíteni annak a tehetetlen és eszköztelen szülőnek, aki megüti a gyerekét – és utána szörnyen érzi magát?
Ki fog segíteni annak a gyámnak, aki hónapok óta próbálja elintézni a gyerek iskolaváltását, mert az előző iskolában bántalmazták, de a hivatalok csak egymásra mutogatnak?
Ki fog segíteni annak a szülőnek, aki úgy érzi, hogy tehetetlen, mert senki nem veszi komolyan a gyerekét ért verbális iskolai bántalmazást – hiszen „mi is felnőttünk valahogy”?
Ki fog segíteni annak a gimnazistának, akit az interneten becserkésztek, bizalmával visszaéltek – és önállóan keres fel egy felnőttet, hogy segítséget kérjen?
Ki fogja eljuttatni a szakemberek és döntéshozók felé a gyerekek véleményét, tapasztalatait az iskolai bántalmazásról, a digitális biztonságról vagy a közérzetükről?
Tovább is van – nem mondom
Sok mindent nem tud elvenni tőlünk senki: a csapatunkat, a nagyobb közösségünket, akikkel együtt vagyunk hintalovasok, a szeretetünket – ami nagyon sok döntéshozásból hiányzik, de bennünk és sokatokban, akiknek számítanak a gyerekek, ott van.
Megosztom veletek a csapaton belüli egyik mondásunkat: Go Hintaló!
Ezt kívánjuk most magunknak. Hisszük, hogy amit csinálunk, az számít. Hogy van értelme. Hogy szükség van rá. De ez a közös hintaló csak addig marad egyben, amíg vigyázunk rá – együtt.
Most dühösek, elkeseredettek, szomorúak vagyunk. Nem tudok mást mondani a végén, csak ezt: Segítsetek, hogy ne törjön össze a hintalovunk. Hogy továbbra is itt lehessünk azoknak, akiknek mi vagyunk a kapaszkodó. Ezen a linken minden információt megtaláltok, ha szeretnétek és tudtok segíteni.
