„So si sheja? Mizu, csajok?” – a roma nők helyzetéről

–

Az április 8-i nemzetközi roma naphoz kötődően múlt héten az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány egy egyhetes rendezvényt szervezett Opre Roma! – Roma hét Józsefvárosban címmel. A rendezvény célja a VIII. kerületi roma reprezentáció, önreprezentáció erősítése, a Józsefvárosban élő roma emberek cigányságmegélésének megmutatása és a kevésbé látható roma csoportok megjelenítése volt. A hét folyamán rengeteg izgalmas, érdekes programon lehetett részt venni. Rendeztünk kerekasztal-beszélgetéseket (roma irodalom, roma fiatalok aktivizmusa stb.), de színházi előadás, kiállítás, koncertek és vezetett séta is szerepelt a kínálatban.

A Bura galériában a roma nők társadalmi helyzetéről beszélgettünk, erről szeretnék most beszámolni, mert nagyon fontos gondolatok hangzottak el.

A moderátor Bari Jutka, emberi jogi aktivista volt, aki elkötelezett a roma nők helyzetének javítása iránt. A beszélgetés során közvetlen baráti hangulatot teremtett. A résztvevők mind olyan kivételes roma nők voltak, akik saját szakmájukban elismertek és kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Rézműves Szilvia, a Polgár Alapítvány az Esélyekért munkatársa és az 1 Magyarország kezdeményezés alapító tagja, több mint 20 éve foglalkozik szociálpolitikával és az oktatás témájával. Balogh Adrienn újságíró, kommunikációs szakember. Horváth Anita és Horváth M. Judit fotográfusok, utóbbi az Amaro Drom roma közéleti magazin volt főszerkesztője. 

Mindegyik résztvevő máshonnan jön, más-más témával foglalkoznak szakmai életükben, de mindannyian egy olyan társadalomban élnek, ahol nőnek lenni enyhén szólva nem a legkönnyebb. Szembe kell nézniük a társadalmi szerepeknek való megfeleléssel, a munkaerőpiaci hátránnyal és még sorolhatnám.

Ők ráadásul egy kisebbségi csoport tagjai is. Mindennapjaik során találkoznak az előítéletekkel, sztereotip gondolatokkal, vagy legrosszabb esetben a rasszizmus közvetlen megnyilvánulásaival. Fontos, hogy lássuk, honnan indulnak ők a társadalom tagjaként. 

Megosztották a közönséggel azokat az emlékeiket, amikor roma nő mivoltuk okán érte őket hátrány, legyen szó a vonaton utazásról, lakáskeresésről vagy az egészségügyi ellátórendszerben szerzett negatív tapasztalatokról. 

Romák, és romát játszó nem romák a filmekben

Fontos aspektus volt a diskurzus során a nőkről való beszédmód és a reprezentáció kérdése. A roma nők helyzete ebben is kicsit más.

A résztvevők között ülő fotográfusok rámutattak arra, hogy a roma nők ábrázolása vizuálisan egy szexuálisan túlfűtött, romantizált képet mutat.

Szinte mindig egy fehér férfi szemén keresztül tekintünk rájuk. A reprezentáció ezen esetekben mindig karikírozott képet mutat az adott csoportról. Gondoljunk csak egy-egy közismert filmre:

a roma nők szinte mindig koldusként, misztikus lényként (boszorkány) vagy prostituáltként jelennek meg, ráadásul nagyon sok esetben nem roma színészek játsszák ezeket a szerepeket.

Emiatt erős párhuzamot érzek az afroamerikai emberek filmen való bemutatásával. Ott már elképzelhetetlen, hogy ne az adott csoportból származó színész játsszon el egy ilyen szerepet, ahogyan régebben, viszont a roma karakterek esetében nemigen változott a helyzet. 

Ugyanakkor szerintem fontos azt is látni, hogy ezek a leképeződések és megjelenítési formák mind a társadalmi struktúrából fakadnak, tehát ha a társadalom nem lenne ezekkel az előítéletekkel és sztereotípiákkal tele, akkor ezek a megjelenítési formák is máshogy alakulnának. 

Érdekes megfigyelni azt is, amit a beszélgetés résztvevői mind megemlítenek, hogy milyen szerepeket kapnak meg roma származású színészek. Sajnos sok esetben a sztereotipikus képnek megfelelő szerepek eljátszására alkalmazzák őket. 

Az ábrázolás kérdése a beszélgetés során fókuszban maradt, köszönhető ez a helyszínnek és a témában kifejezetten jártas művész résztvevőknek. 

Horváth M. Judit fotográfus hangsúlyozta, hogy a Másvilág című kötetében megjelent képek elkészültekor a fotókon szereplő roma emberekkel partneri viszonyt teremtett meg, az alanyoknak is volt beleszólásuk a róluk készült fotók milyenségébe. 

Azt gondolom, ez egy kulcs gondolat lehet a romákról való gondolkodás és cselekvés során, nem csak a művészetekben.

Olyan párbeszédre van szükség a társadalmi és a politikai színtereken, ahol a romákat egyenlő félként kezelik és nem alá-fölé rendeltségi viszonyok szerint, tudatában annak, hogy csak közösen lehet elérni rendszerszintű változásokat. 

Hős vagy veszélyes nő?

A beszélgetés során elhangzott az is, hogy a különböző kisebbségi csoportok bemutatására, mint például a cigányságéra is, mindig a többségi társadalomhoz képest, ahhoz hasonlítva kerül sor. Törekedni kellene arra, hogy minőséget és értéket közvetítsenek a megjelenítések, és az etnicizált képalkotás elhagyása is fontos lenne.

A szépirodalom kérdése sem maradt említés nélkül, egy nem roma szerző által írt romákról szóló mű említése kapcsán. Háy János Mamikám című regénye sokakban hagyott rossz érzéseket, mivel a mű ábrázolása kifejezetten sztereotipikus, és a romákkal kapcsolatos előítéleteket erősíti.

A beszélgetés további fontos kérdése az volt, hogy roma nőként mikor válik valaki mások (a férfiak és a társadalom többi tagja) szemében hőssé vagy veszélyes nővé. Illetve melyek azok a helyzetek, amikor ezekkel a megjelölésekkel leginkább találkozhatnak. 

Hős vajon abban az esetben lesz a (roma) nő, hogyha gyereket vállal, családot alapít és a berögzült társadalmi normák által éli az életét? Félreértés ne essék, nincs ezzel gond, ha valaki erre vágyik.

Vagy akkor lesz hős a (roma) nő mások szemében, ha élete céljául tűzi ki az esélyegyenlőségért, az oktatásért, a rasszizmus ellen való harcot?

Azaz szembemegy a tradicionális szerepekkel, amiket egy nőtől vár a társadalom, roma szervezetet vezet vagy a civil szférában tevékenykedik (több nővel lehet találkozni ezen a területen, mint férfival.)

Esetleg pont ebben a minőségben válik veszedelmessé?

Diszkrimináció sok területen, például az egészségügyben

A beszélgetés szereplőinek válaszai egybehangzók voltak arra a kérdésre, érzékelik-e, hogy a társadalom másként bánik velük, csak azért, mert roma nők. Igen. 

A legmegrázóbb megosztásokban szó esett például a nőgyógyászati vizsgálatokról. Az egészségügyi ellátórendszerben a roma nők sok esetben találkozhatnak diszkriminációval, a nőgyógyászati ellátás pedig különösen érzékeny terület. A szülészeti erőszak majdnem minden nőt érint, ezt a diszkrimináció és a rasszizmus még súlyosbítja.

Szeretném azt gondolni, hogy ez változni fog. 

A kérdésre, hogy érzékelnek-e másfajta bánásmódot a roma és nem roma férfiaktól, nem volt egyöntetű a válasz, van, igen és van, aki nem. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést sem lehet sztereotípiák alapján vizsgálni.

Vannak olyan roma és nem roma családok, amelyekben férfiközpontúság van, de vannak olyan közösségek is, ahol ez nem jellemző, és én nem is etnicizálnám a kérdést. Úgy vélem, a társadalmi berendezkedésen van még mit változtatni, roma és nem roma csoportoknál egyaránt.

Az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítványnál hiszünk abban, hogy a sztereotípiákkal és előítéletekkel szemben a hiteles tudás átadása lehet a legfontosabb. A roma nőkkel való közös munka a szervezetünk fontos küldetése, jelenleg is tartunk foglalkozásokat kifejezetten roma lányok számára, ezek fő fókusza a fenti célokkal összhangban a roma nőket érintő többszörös hátrány átbeszélése, a különböző megküzdési stratégiák elsajátítása, társadalmi szerepük megerősítése. 

Összességében kicsit szomorúan jöttem el a beszélgetésről, leginkább amiatt, mert hirtelen megint szembesültem vele, hogy a káros sztereotípiák milyen erősen jelen vannak az életünkben. Mit tudunk tenni? Együttműködni, gondolkodni, roma és nem roma emberek között párbeszédet kezdeményezni, és együtt azon dolgozni, hogy egy olyan országban éljünk, ahol a következő ilyen kerekasztal-beszélgetésen arról beszélgethetünk, mennyi minden változott és lett jobb az elmúlt években. 

Kiemelt kép: Roma Sajtóközpont / Galyas Gyula

WMN szerkesztőség