Ezért nem lejárt lemez ma sem a #metoo-mozgalom

–

Biztos ti is hallottátok már azt a narratívát, miszerint az egész #metoo-mozgalom mögött álló eszme mérgező és kontraproduktív. Hogy valójában nincs is rá szükségünk, és csak a hamis vádak arányát növeli. De tényleg így lenne? Hány ember életét és karrierjét tette valóban tönkre a #metoo-mozgalom? És van-e még ma is szükségünk rá?

Amikor Tarana Burke aktivista 2006-ban elindította a Me Too-kampányt, a célja meglehetősen egyszerű volt: azt az üzenetet szerette volna közvetíteni az erőszaktúlélők számára, hogy van, aki meghallgatja és megérti őket.

A Weinstein-dominóhatás

A mozgalom aztán 2017-ben vált globális jelenséggé, amikor a New York Times egyik cikkében Harvey Weinsteint – Hollywood egyik (korábbi) legbefolyásosabb férfiját – nők tucatjai vádolták szexuális zaklatással. Ennek hatására pedig Weinstein áldozatai mellett számtalan nő osztotta meg a közösségi médiában a saját történetét.

Végre megtörtük a szexuális és családon belüli erőszakot övező csendet. Végre elkezdtünk beszélni arról, hogy mennyire elterjedt – az EU-ban a nők 30–50 százaléka tapasztal szexuális zaklatást a munkahelyén, minden harmadik lány első szexuális tapasztalata erőszak vagy kierőszakolt aktus, és Magyarországon évente több mint kétszázhúszezer nőt bántalmaz fizikailag is a partnere –, ennek ellenére mégis milyen ritkán kerül sor vádemelésre.

És végre őszinte, nyílt párbeszédet kezdeményeztünk arról, milyen társadalmi és rendszerszintű változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy az áldozatokat meghallgassák és támogassák, az elkövetőket pedig felelősségre vonják.

Ez hatalmas eredménynek tűnt, számomra különösen is nagynak. Hosszas küzdelem után, épp 2017-ben sikerült kilépnem egy bántalmazó kapcsolatból, de még ettől függetlenül is: gyakorlatilag nem ismerek olyan nőt, akit ne zaklattak volna már az utcán vagy különböző bulikon. Olyanok, akikkel együtt dolgoztak. Olyanok, akiket a barátaiknak hittek. Vagy akikkel épp csak egy randira mentek el. 

Látni végre, hogy a társadalom egyre inkább felismeri (és elismeri) a problémát, és hogy az áldozathibáztató narratívát annak nevezik, ami valójában, – ez nemcsak reményteli volt, de abban is segített, hogy ezek a nők ne hibáztassák magukat azért, amit velük tettek. És bár nem azonnal, de nekem is segített, hogy megtaláljam a hangomat, és ne hallgassak tovább a velem történtekről.

A napvilágot látott #metoo-esetek nyomán a szórakoztatóiparban, a sport és a politika világában számos befolyásos ember neve került nyilvánosságra, akik szexuálisan zaklattak vagy bántalmaztak másokat. Olyan volt, mintha dominóoszlopok hullását figyeltük volna: a lista egyre csak bővült és bővült, és néhány évvel később már több mint kétszázötvenen voltak.

Weinsteint elítélték, az ő esete azonban sokkal inkább kivétel, mintsem szabály

Brett Kavanaugh jogászt Christine Blasey Ford szexuális zaklatással és nemi erőszak kísérletével vádolta meg.

Bár akkoriban sokan azt mondták, hogy ez a vallomás „megváltoztatja Amerikát”, soha nem emeltek ellene vádat.

És jelenleg is az amerikai Legfelsőbb Bíróság bírája.

Chris Brownt több nő – köztük volt partnere, Rihanna – is megvádolta nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, fizikai erőszakkal és lopással, nemcsak a #metoo tetőpontján, hanem azelőtt és utána is. Végül csak egyszer, 2009-ben ítélték el, azóta pedig kilenc albumot, egy dokumentumfilmet, valamint egy ruhakollekciót adott ki, és többször turnézott.

Dustin Hoffmant legalább hét nő, köztük egy kiskorú lány vádolta meg évtizedeken át tartó szexuális zaklatással és bántalmazással. Kezdetben bocsánatot kért, aztán a legtöbb esetet mégis inkább letagadta. Végül soha nem emeltek vádat ellene, azóta pedig több filmben is szerepelt.

James Francót öt nő vádolta meg szexuális visszaéléssel. Beleegyezett, hogy 1,6 millió fontot (közel 700 millió forintot) fizet a szexuális visszaéléssel kapcsolatos per rendezésére. Annak ellenére, hogy voltak Hollywoodban, akik elhatárolódtak tőle, ma is készít filmeket. 

Louis C.K.-t öt, vele együtt dolgozó komikus vádolta meg szexuális visszaéléssel. Még azt is elismerte, hogy nem hazudtak, amikor a vádak napvilágra kerültek. Azóta élőben is fellépett, új különkiadást adott ki, turnézott, és tavaly Grammy-díjat nyert.

És bár ez csak néhány az utóbbi évek legnagyobb visszhangot keltő ügyei közül, a minta egyértelmű és sok mindent elárul.

Soha nem volt valódi győzelem a #metoo

A mozgalom rávilágított ugyan, hogy a bántalmazók mindenütt jelen vannak, és világszerte adott hangot túlélőknek, többségében mégsem hozott igazságot. Még mindig elenyésző azok száma, akik ellen vádat emelnek és akiket elítélnek – mint Harvey Weinsteint és Bill Cosbyt. Még mindig rengeteg ügyet ejtenek, vagy ami még szomorúbb: továbbra is számtalan túlélőt tántorít el az eljárás során tapasztalt bánásmód attól, hogy végigvigye az évekig tartó procedúrát.

Több száz erőszak-túlélő vonta vissza a vallomását és lépett vissza a bírósági ügyektől a Depp-Heard perre adott közvetlen válaszként, mert kevésbé érzik magukat biztonságban, amikor segítséget kérnek, amikor beszélnek a velük történtekről, és az igazságért folytatott küzdelmük során.

Bár a nemi erőszak miatti hamis bejelentések száma semmivel sem magasabb, mint bármilyen más bűncselekmény esetében, számtalan túlélő félelme, hogy a rágalmazási pereket fegyverként fogják felhasználni ellenük.

Ha mindezt párosítjuk az abortusztörvények szigorításával világszerte, valamint a nők és lányok elleni erőszak globális növekedésével, akkor elég borús képet kapunk a nők jogainak jövőjéről, az pedig nem is kérdés, hogy a nemek közötti egyenlőségért folytatott évtizedes küzdelem ellenére még mindig szükségünk van arra, amit a #metoo képvisel. 

A mozgalom párbeszédet indított, és valóban: van, aki belebukott a zaklatási vádakba. De mialatt arról vitatkozunk, hogy az elkövetők vagy az áldozatok szenvednek-e nagyobb kárt, épp csak a lényeg kerüli el a figyelmünket. Az, hogy nem indulnak rendszerszintű vizsgálatok, nem változik a jog, nincs kötelező, releváns képzése a rendőröknek és bíróknak. Háromszáz férőhellyel működnek a magyar menedékházak – miközben, ahogy már írtam, több mint kétszázhúszezer nőt bántalmaz fizikailag is a partnere –, és nincs se hajlandóság, se tőke valódi áldozatvédelem kialakítására.

És amíg ez így marad, addig társadalmi szinten van feladatunk: folytatni a párbeszédet, meghallani és meghallgatni a túlélőket, és a lehetőségeinkhez mérten fellépni az erőszak ellen – történjen az az élet bármely területén.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Pep Karsten

Mózes Zsófi