„Matteo Messina Denaro vagyok”

– felelte a rendőrnek a személyazonosságát firtató kérdésre a hatóságok elől harminc éve bujkáló maffiafőnök, zsebében egy bizonyos Andrea Bonafede nevére kiállított hamis okmánnyal.

Január 16-án, reggel fél tízkor Palermóban, a Maddalena nevű magánklinika egyik bejáratánál játszódott le a fenti jelenet, majd ezután letartóztatták Matteo Messina Denarót, a szicíliai maffia egyik legjelentősebb, ezidáig regnáló vezérét, Olaszország legkeresettebb bűnözőjét, a „superboss”-t, ahogy az olasz sajtóban nevezik, „U siccu”-t (jelentése a Szikár), ahogy a maffiózók emlegették egymás közt szicíliai dialektusban.

„Kézre kerítettük az 1992–93-as merényletek utolsó jelentős felelősét” – jelentette ki Palermo Főügyésze, Maurizio De Lucia, aki a nyomozást vezette.

Ez a mondat egyszerre mutat rá az esemény történelmi jelentőségére és annak tragikus voltára is: immár harminc éve próbálja az olasz állam, jobban mondva az államnak a maffia ellen elkötelezetten, elkeseredetten, ám eltántoríthatatlanul küzdő része felgöngyölíteni a maffia által elkövetett bűncselekmények pontos dinamikáját, megtalálni az összes felelőst, és ezzel együtt felszámolni a Cosa Nostrát, a maffiát és a szervezett bűnözést úgy általában.

Olaszország maffia cosa nostra Matteo Messina Denaro Szicilia
Régi fotó és rendőrségi illusztráció Matteo Messina Denaróról - Forrás: OCCRP / Palermo Police

Örökölt sors

Matteo Messina Denaro apja, a castelvetranói maffiafőnök Ciccio hűséges szövetségese volt a corleónei klánnak és az azt irányító Toto Riinának, aki a szicíliai maffia, a Cosa Nostra kupolájának csúcsán helyezkedett el évtizedekig. Matteo apjától ezt a szövetséget mint örökséget vette át, a Cosa Nostra egyik legfontosabb vezetőjévé válva.

A most hatvanéves Messina Denaro 1993-ban, azaz harminc éve kezdte meg a hatóságok elől való elrejtőzést, – így tehát szó szerint fél életét bujkálással töltve – amikor is egyik barátnőjének, Angelának írt levelében mintegy bejelentette „visszavonulását” nem sokkal a maffia által elkövetett római, milánói és firenzei véres merényletek után:

„Hallani fogsz rólam” – írta, gyakorlatilag előrevetítve a nyomozások eredményét –, „úgy fognak lefesteni, mintha maga az ördög lennék, de ez mind hazugság”.

Nem Robin Hood-i figura

A maffiafőnököt többtucatnyi gyilkosságért, valamint az 1992-es merényletek elkövetésében való részvételért, amiben Giovanni Falcone és Paolo Borsellino bírák is életüket vesztették, továbbá az 1993-as milánói, firenzei és római merényletek elkövetőjeként életfogytiglani börtönre ítélték. Annak az egész országot megrázó gyilkosságnak is őt tekintik a fő felelősének, aminek egy tizennégy éves fiú, Giuseppe Di Matteo esett áldozatául, miután elrabolták, két éven keresztül fogva tartották, majd megfojtották, és sósavba mártva eltüntették a holttestét. Giuseppe Di Matteo annak az exmaffiózónak, Santino Di Matteónak volt a fia, aki miután kilépett a maffia kötelékéből, úgy döntött, hogy kollaborál az igazságszolgáltatással, ezért az akkori maffiafőnökök, többek között Messina Denaro úgy határoztak, hogy a fia elrablásával próbálják elhallgattatni Di Matteót, illetve elérni azt, hogy visszavonja a vallomását, majd amikor nem értek célt, végül a fiú megöléséről döntöttek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Giovanna Iacono (@giovannaiacono_pd) által megosztott bejegyzés

Természetesen az esetnek óriási médiavisszhangja volt, és a tragikus sorsú fiú az egyik szimbólumává vált a maffia ártatlan áldozatainak, majd magának a maffia elleni küzdelemnek. Valódi fordulatot jelentett az ő tragédiája, valamint a bírók, rendőrök, hatósági személyek ellen elkövetett merényletek, hiszen

így végleg le kellett számolni azzal az addig nagyon széles körben elterjedt hittel és romantikus képpel, hogy a maffiának van jó oldala is, hogy ahol muszáj, ott pótolja az állam hiányosságait, hogy segít az embereknek, ha bajba jutnak, hogy a gyermekeket és a nőket nem bántja, valamint a maffiát mindig is övező, azt jobb színben föltüntető, ehhez hasonló tévhitekkel.

Ezek után nem állíthatta senki széles mellénnyel, hogy a maffia „segít a szegény embereknek”. Ott volt egy két évig rabláncon tartott kisfiú, akit végül kegyetlenül meggyilkoltak és sósavba mártottak.

Sokak szeme elől ekkor szállt fel a rózsaszín köd, és maradt a véres valóság. 

 

Lehull a hályog

Éppen ez a közvéleményben is bekövetkezett változás volt az, amely többek között a maffia új korszakához vezetett: a 90-es évek végétől kezdve a maffia stratégiát váltott. Már nem a véres leszámolások jellemezték, hanem egyre inkább a gazdasági szereplőkkel, a turizmussal, a civil szereplőkkel és a politikával való csendes, ám annál alattomosabb és ártalmasabb összefonódások.

Ez a korszakváltás pedig Matteo Messina Denaro nevéhez kötődik, aki így egyrészről folytatója a Toto Riina által kiépített hatalomnak, másrészről továbbfejlesztője is annak:

kiterjesztette, aktualizálta, a modern időkhöz igazította, ezzel pedig életben tartotta és a XXI. századba átvezette a szicíliai maffiát.

Ennek fényében joggal mondhatjuk, hogy az ő elfogása Olaszország életében egy óriási jelentőségű pillanat, és érthető az egyes olasz városokban, mint például Palermóban, Castelvetranóban a hír hallatán spontán kitörő örömünnep is. 

Korai az ünneplés

Érdemes azonban felfigyelni már most a fanyalgó és kétkedő hangokra is. Nem mintha igazat adnék nekik abban, hogy ez a bűnüldöző szervek áldozatos munkájával elért hatalmas eredmény nem ad okot egy pillanatnyi örömre sem – nem, ezzel személy szerint nem értek egyet. 

 

Inkább azért hallgassuk meg a kritikus hangokat, mert fontos kérdésekre irányítják rá a figyelmünket, és valószínűleg megmutatják azokat a témákat, amikre a továbbiakban a nyomozás, és a társadalmi diskurzus fókuszálni fog.

Ezek a kritikus hangvételű kérdések például úgy hangzanak, hogy „Hogyhogy harminc év után?” „Hogyhogy Palermóban?” „Ki volt a kísérője, aki elvitte autón a klinikához?” „Ki tudott a kilétéről a klinikán? Senki? Tényleg senki?” „Ja, hogy daganatos beteg, kemoterápiára járt a klinikára? – Akkor nyilván egy héttel ezelőtt átadta az utódjának a stafétabotot egy Cosa Nostra-gyűlésen, és már meg is van, hogy ki áll a Kupola élén. Semmi sem változott.”

Ezek a kérdések mind további problémákra mutatnak rá.

Egyrészt valószínűleg sokkal hamarabb is kézre keríthették volna Olaszország első számú bűnözőjét.

Az sincs kizárva, hogy olyan kiterjedt és potens védőhálóval rendelkezett Messina Denaro, ami arra enged következtetni, hogy a legmagasabb körökben is voltak támogatói, illetve hogy a társadalmi közeg a mai napig lehetővé teszi, hogy elrejtőzzön a hatóság elől, miközben gyakorlatilag ott van mindenki orra előtt.

Miként lehetséges, hogy senki nem ismerte fel őt ezalatt a harminc év alatt? Vagy – ahogy a kétkedők sugallják – ez csak úgy lehetséges, hogy mind a mai napig nagyon erős a társadalmi beágyazottsága a maffiának, és ezzel együtt a társadalom által való elfogadottsága is. 

A fejekben kell megkezdeni a változást

Ez sokak félelme, és éppen ezért vallják egyre többen, hogy a maffia elleni harc legelsősorban kulturális harc: az iskolákban, a fejekben, az évszázados rossz minták következetes átírásával kell elkezdeni. Amíg ez nem történik meg, addig a következő Toto Riina, Bernardo Provenzano vagy Messina Denaro is évtizedekig bujkálhat a hatóságok elől. Riina huszonhárom évig, Provenzano harmincnyolc évig, Messina Denaro harminc évig kerülte el a büntetés-végrehajtást, és mindegyikőjük Szicíliában, szülőföldjéhez közel töltötte a letartóztatásáig tartó évtizedeket.

Hogy fog-e beszélni valamiről, lerántja-e a leplet harminc évvel ezelőtti titkokról, amik azokhoz a szörnyűséges merényletekhez köthetők, közelebb jutunk-e az igazsághoz, ami után az áldozatok hozzátartozói és velük együtt mindenki oly régóta vágyik – nos, ezt a kérdést egyelőre alig valaki feszegette, valószínűleg mert teljesen illuzórikus elképzelés.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

A letartóztatásról szóló, a nyomozást végző szervek által tartott sajtótájékoztatón az derült ki, hogy a nyomozás legfontosabb alappillérét a lehallgatások jelentették, tehát nem bejelentés volt a nyomravezető. Arra az újságírói kérdésre, hogy mióta tudták, hogy Messina Denaro van az Andrea Bonafede név mögött, akinek a nevére kiállított hamis személyi igazolvánnyal részesült éveken keresztül különböző egészségügyi szolgáltatásokban a maffiafőnök, a Palermói Főügyész úgy válaszolt, hogy egészen a letartóztatás reggeléig nem tudták biztosan, hogy Messina Denaróról van szó. Egy hipotézis volt, de az utolsó pillanatig nem lehettek biztosak benne. Az őt kísérő személyt is letartóztatták, akiről annyit árulhattak csak el a sajtótájékoztatón, hogy egy szintén Castelvetranóból származó személy, aki olajbogyó-kereskedelemmel foglalkozik, és büntetlen előéletű.

A miniszterelnök Giorgia Meloni szintén hatalmas győzelemnek nevezte Messina Denaro letartóztatását, azonban sietett hozzátenni, hogy

ez pusztán egy nagy csatában vívott győzelem, de nem a háború végét jelentő végső győzelem.

A maffia jelensége és a maffia elleni harc ezzel még korántsem ért véget.

Kiemelt kép: Getty Images/Italian Gendarmerie (Carabinieri) Press Service / Handout/Anadolu Agency

WMN szerkesztőség