Kurucz Adri pár napja ITT írt Sarah Everard meggyilkolása kapcsán a témában arról, miért mindig azzal van gondunk, hogy valaki „nő létére egyedül mászkál”, és nem azzal, aki megtámadja.

Aki azt gondolná, hogy túlzás ekkora feneket keríteni ennek a témának, annak ajánlom Gyárfás Dorka gyűjtését: hétköznapi, átlagos nők vallomásai arról, milyen módon és hányszor zaklatták őket – igen, a nyílt utcán is. Csak a közelmúltból: ott a HÉV-es támadó, aki fényes nappal akart megerőszakolni egy nőt a szerelvényen, majd agyba-főbe verte, amikor nem sikerült neki. Vagy az a pár nappal ezelőtti eset, amelyben egy férfi lerángatott egy vadidegen nőt a buszról (!), hogy megerőszakolja, és csak a járókelők közbeavatkozása akadályozta meg ebben.

Ezek itt történnek, napjainkban, Magyarországon. Gyakran mindenféle előjel nélkül, így még a mindenhol jelenlévő áldozathibáztatók sem jöhetnek azzal, hogy „minekmentoda” a nő. Azért, mert dolgozni jár, boltba megy, él. Legalábbis szeretne.

Ha ilyesmiről írunk, tízből tízszer jön az önérzetes kommentelő, és odaveti pufogva, hogy „nem minden férfi ilyen, ez nem is férfi, hanem egy állat, kikérem magamnak, hogy egy kalap alá vegyenek vele!”. És igen: az általánosítás káros, téves és haszontalan.

Ugyanakkor jó volna látni, hogy a „néhány” (egy is sok) zaklató miatt sajnos a nők gyakran ártalmatlan helyzetekben is megijednek vagy félnek. Akkor is, ha kedves férfiak közelítenek feléjük az utcán, akik sosem ártanának nekik. Sajnos mindeddig nem találták még fel azt az eszközt, ami előre jelzi nekünk, ki a cuki, és ki ránt be egy kapualjba, hogy megerőszakoljon.

Kedves férfiak, talán bele sem gondoltatok eddig ebbe, hiszen sosem voltak kétes szándékaitok. Talán nem képzeltétek még a helyünkbe magatokat. De – és ezt a lehető legszelídebben, kedves kiscicaszemekkel írom, nem támadólag – sok-sok olyan helyzet adódik a mindennapokban, amelyeket odafigyeléssel, egy kis tudatossággal megkönnyíthettek nekünk, nőknek.

Az alábbi tanácsok tulajdonképpen kérések. A többségük evidencia – lehetne, de nem mindig, nem mindenki számára az. Vegyétek úgy őket, hogy az általatok szeretett és tisztelt nők számára is élhetőbb hely lesz ez az ország, ha ezentúl odafigyeltek rájuk. 

 

Tarts távolságot!

Pofonegyszerű: minél közelebb mész egy nőhöz, annál biztosabb, hogy félelmet keltesz benne. Akár attól tart, hogy a táskáját akarod kitépni a kezéből, akár másfajta támadástól, a közelséged egyszerűen nyomasztó, szóval, ha megelőzöd, nagy ívben tedd, és akármilyen is a legkényelmesebb tempód, ne loholj a nyomában!

Ha például egyszerre szálltok le a buszról, vagy egyszerre léptek ki valahonnan, egyszerűen megakadályozhatod, hogy végigparázza a hazautat: rögtön előzd meg, és kész, aztán mehetsz a saját sebességeddel.

Ha tömegközlekedési eszközön kell a tömeg miatt túl közel kerülnöd egy nőhöz, bátran jelezd szóban, hogy neked is kényelmetlen a helyzet – ha már kénytelen vagy a nyakába lihegni, legalább ne kelljen azon agyalnia, hogy hozzá akarsz-e dörgölőzni vagy sem (meglepődnétek, kedves férfiak, ha tudnátok, milyen gyakran találkozunk frottőrökkel!).

Ne fuss felé hátulról!

Ha valaki nagy sebességgel közelít feléd hátulról, az világos nappal is ösztönös félelmet képes kiváltani belőled („Menekül? Támad? Nekem is menekülnöm kellene?”), nemhogy egy kihalt utcán.

Ha tehát sportolás közben egyedül közlekedő nőhöz közelítesz, tedd egyértelművé, hogy nincsenek ártó szándékait: kerüld ki nagy ívben. Az se gond, hogy elengedsz egy bocsit/elnézést, mielőtt megelőzöd, így tudhatja, hogy mész is tovább, és méltányolod, hogy félrehúzódott, elengedett.

Bizonyos helyzetekben az sem túlzás, ha átmész az út túloldalára.

Kísérd haza!

Régimódi lovagiasság? Fenéket: jól felfogott érdeked, hogy biztonságban hazaérjen a szeretted, barátod, nem? Akár a Covid miatt kiürült utcáról van szó, akár egy hajnali buli utáni hazaútról, nagy biztonságot ad a nőismerőseidnek, ha hazakíséred őket (és persze egyértelművé teszed, hogy nincs hátsó szándékod, nem felmenni akarsz hozzájuk, hanem látni, ahogy épségben hazaérnek). Egy taxis egyszer azt mesélte nekem, az az íratlan szabály, hogy amikor a női utasokat kirakják, addig nem hajtanak tovább, amíg azt nem látják, hogy az illető biztonságban bejutott az épületbe, amelybe készült.

El a kezekkel!

Ez a járvány miatt kevésbé aktuális, de nem árt megjegyezni Covid utáni időkre, amikor újra rendezhetnek majd bulikat, járhatunk fesztiválokra és tömött bárokba. Ez sok férfinak talán fura, de meglepően sokaknak az a szokása, hogy ha tömegben elhaladnak egy nő vagy lány mellett, hozzáérnek. Ez persze véletlen is lehet olykor, viszont rengetegen direkt csinálják, és szabályosan végigsimítanak rajtunk, megfogják a derekunkat, karunkat, szélsőséges esetben a fenekünket (vagy még rosszabb esetben mást is).

NE. Kérlek, ne. Nincs de. Csak ne, és kész.

Légy figyelmes!

Ha az utcán, szórakozóhelyen, tömegközlekedési eszközön úgy érzékeled, hogy egy nőből félelmet, kényelmetlen érzést vált ki valaki más viselkedése, kérlek, ne fordulj el! A legegyszerűbb, ha odalépsz, és megkérdezed, minden rendben van-e, tudsz-e segíteni valamiben.

Ha súlyosabbnak tűnik a helyzet, például valakit falhoz nyomnak, sarokba szorítanak, követnek, esetlen agresszívan próbálja valaki ráerőszakolni magát egy nőre, mérd fel gyorsan a helyzetet, és védd meg az áldozatot: például azzal, hogy odamész, és jelzed, hogy ti együtt vagytok. Természetesen ilyen esetben fontos a rendőrséget is értesíteni – igen, ez akkor is lényeges lehet, ha olyan párt látsz, ahol a férfi a nyílt utcán terrorizálja a nőt.

Ha sikerül a zaklatót lerázni, maradj ott addig az áldozattal, amíg meg nem nyugszik, és meg nem bizonyosodtatok arról, hogy tényleg elmúlt a veszély. Nem hősködésre kérünk, csupán arra, hogy ne fordulj el, ha bajban vagyunk!

Tartsd meg a véleményed!

Egy dolog egy szép bók, a catcalling, azaz a kéretlen füttyögés, obszcén mondatok odakiabálása meg egy tök másik. Ahány nő, annyiféleképpen reagál az ilyesmire, van, akit tényleg nem zavar, a többség kényelmetlennek, megalázónak érzi, és van, akit konkrétan félelemmel tölt el, ha utánakiabálnak az utcán. Például, ha korábban zaklatás áldozata volt, esetleg került már olyan helyzetbe, hogy az életét kellett féltenie. Vagy csak úgy szimplán frászt kap attól, ha nyílt szexuális utalásokat tesznek felé. Szuper dolog, ha valaki tetszik neked, és igen, a legtöbb embernek jólesik, ha megdicsérik. De egy vadidegen nő nem kíváncsi arra, hogy „kinyalnád a bugyijából”, és valószínűleg nem a te véleményedre van szüksége azt illetően, megfelelő méretű-e a melle.

Szóval a legjobb, ha megtartod magadnak, amit odavágnál, vagy megtanulod, mi a különbség, az „ú, de megbasználak, anyukám!” és a „figyelj, nem szeretnék rád ijeszteni, csak annyi: eszméletlen jól nézel ki/istenien áll ez a ruha” között. 

Ne bámulj!

Utolsó metró hazafelé, szemközt magányos férfi, aki le nem veszi a szemét rólad. Ahogy fogynak a megállók, egyre hangosabban kattog az agyad, mit teszel, ha ketten maradtok a végállomáson, és ő valami rosszban sántikál. Miért méreget? Akar valamit? 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

A legtöbbünk tapasztalt már hasonlót.

Néha már az is lehet félelmetes, ha valaki gátlástalanul bámul (arról nem is beszélve, hogy rengeteg nő találkozott már akár buszon, metrón is szatírokkal). Ha nem szeretnél beparáztatni egy egyedül utazó nőt, egyszerűen csak vedd elő a telefonod, olvass egy könyvet, vagy bámuld inkább a földet.

Bármi jobb, mint mustrálgatni valakit, akinek szép lassan meghűl ettől az ereiben a vér!

Látjátok? Ezek tényleg apróságok. Nem igényelnek különösebb erőfeszítést a férfiaktól. Nem többet, mint egy méltatlankodó komment megírása arról, hogy „kikérem magamnak, nem minden pasi ilyen!”. 

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/olaser