Agyevő amőba a vízben – veszély, amivel számolnunk kell, ha strandra megyünk?

A Párkányban működő termálfürdőt bezárták, miután egy 11 éves fiút súlyos állapotban szállítottak kórházba pár nappal a strandolás után. Bár a laboreredmények még nem véglegesek, felmerült a gyanú, hogy a fertőzést a rettegett Naegleria fowleri, közismert nevén az „agyevő amőba” okozhatta. Joggal vetődik fel a kérdés bárkiben: vajon mekkora a fürdőzés kockázata, és jelen lehet-e ez a gyilkos egysejtű akár hazánk vizeiben is? Kurucz Adrienn írása.
–
Bár Magyarországon eddig még nem igazoltak ilyen fertőzést, a szakértők szerint a Naegleria fowleri, közismert nevén az agyevő amőba jelen lehet a hazai melegedő vizekben is. Ez az egysejtű organizmus természetes módon fordul elő talajban, édesvízben, valamint időnként víztartályokban, csövekben is. A fertőzés úgy alakul ki, hogy a kórokozó az orrjáraton keresztül bejut a szervezetbe – például úszás, fejesugrás vagy termálvízben való merülés során. Innen az idegpályákon keresztül eléri az agyat, ahol rendkívül gyors lefolyású, szinte mindig halálos kimenetelű gyulladást okoz.
A betegséget primer amőbás meningoencephalitisnek (PAM) nevezik. A tünetek általában 1–9 napon belül jelentkeznek, és gyakran összetévesztik őket a vírusos agyhártyagyulladással:
- Erős fejfájás
- Láz
- Hányinger, hányás
- Zavartság, koncentrációs zavar
- Nyaki merevség
- Hallucinációk
- Rohamok, eszméletvesztés
- Később: kóma
A halál általában 5–7 napon belül bekövetkezik. A túlélési arány drámaian alacsony: világszerte alig néhány beteg élte túl eddig a fertőzést.
Nagyon veszélyes kórokozó, de rendkívül ritka a fertőzés
A legnagyobb ismert európai fertőzéshullám 1962 és 1965 között történt a csehszlovákiai Ústí nad Labemben, ahol egy úszómedence miatt16 ember halt meg. Később kiderült, hogy a medencének megrepedt az egyik fala, és a mögötte lévő, fertőzött víz lassan beszivárgott a medencetérbe. A víz hőmérsékletét 26–30 °C között tartották, ami ideális környezet az amőbák szaporodásához, a klórszint pedig nem volt elégséges a kórokozó elpusztításához.
A globális éghajlatváltozás következtében a Naegleria fowleri egyre északabbra is terjed, és már nem csak a trópusokon vagy az USA déli államaiban fordul elő. Ugyanakkor nagyon ritkán okoz tragédiát: Európában összesen 25 igazolt eset történt az elmúlt évtizedekben – közülük több nyári, szabadtéri fürdéshez köthető.
Hogyan védekezhetünk?
Szerencsére a fertőzés nem terjed emberről emberre, és, ha lenyeljük a kórokozót, sem okoz bajt . Amit tehetünk ellene:
- Ne merüljünk orral lefelé meleg, természetes vizekbe.
- Orröblítéshez csak felforralt vagy steril vizet használjunk!
- Figyeljünk a gyermekekre, ha locsolóval, slaggal (pangó víz!) játszanak.
- Ha pár napig nem tartózkodtunk otthon, engedjük ki a pangó vizet a csapokból vagy zuhanyból.
A kiemelt kép forrása: Wikipedia, Pexels/Gul Basto