A miniházé a jövő? – Menő, fenntartható és a lakhatási szegénység megoldásának a kulcsa lehet!

–

Hogy mi számít miniháznak, az elég tágan értelmezhető. Vannak, akik ötven, mások harminchét négyzetméternél húznák meg a határt (van az ingatlanpiacon „small house” kategória is, ott kilencvenhárom négyzetméter a határ). „Tiny-house”-nak eredetileg a traileren vontatható, kerekeken guruló, könnyűszerkezetes otthonokat hívják, de a magyar kezdeményezők sokkal inkább a fix, helyhez kötött, hagyományos technológiával épített miniházakat népszerűsítenék. Ebbe beleférnek az új építésű, kis alapterületű házak éppúgy, mint a régi, esetleg eredetileg más céllal épült, de újragondolt, korszerűsített, felújított és lakhatóvá tett épületek, például nyaralók, borospincék, présházak.

Nem kizárólag egy építészeti irányzatról van szó, ez egy társadalmi, szociális kezdeményezés is, amely a tudatos és fenntartható életmódot tűzte zászlajára.

Kis alapterületű házban élni: életforma

Ez a slow life-hoz és minimalista mozgalomhoz kapcsolódik. A követők szerint elég volt a pazarlásból, vissza kell térni az emberléptékű élethez, az épületek méretét tekintve is. A felvetés a számokat nézve jogos: míg a nyolcvanas évek végén egy átlagos amerikai családi ház mérete nagyjából százhatvanöt, harminc évvel később már majd' kétszázötven négyzetméter volt. De a jelenség nálunk is ismert: a hazánkban épült nagyméretű, ám kihasználatlan családi házakról anno az Abcúgon jelent meg riport.

A Miniházakért Magyarországon Civil Társaság alapítói szerint azonban ez csak az érem egyik oldala. Idehaza a lakhatási formák újragondolása a lakhatási szegénység elleni küzdelemben is fontos volna. A nemzetközi miniházmozgalom is a 2008-as válság után pörgött fel igazán.

„Magyarországon jelenleg is rengetegen laknak lakóingatlannak nem minősített ingatlanban, például melléképületben, gazdasági épületben, nyaralóban. A cél az volna, hogy a valóban lakhatásra alkalmas épületek – legyenek akár külterületen vagy zártkertben – lakóingatlan-minősítést kapjanak, ezáltal támogatást, hitelt vehessenek igénybe például szigetelésre, nyílászáró-cserére vagy napelemes rendszerre. Ugyanis a lakhatási szegénységnek része az energiaszegénység is, vagyis, ha rosszul szigetelt, vagy nem megfelelően fűtött épületben lakik valaki, és feleslegesen sokat, bevételének nagy részét költi rezsire” – foglalja össze Herendi-Molnár Zsuzsanna, a társaság egyik alapítója az egyik céljukat.

Zsuzsanna maga is miniház-tulajdonos

Most ugyan Németországban él egy bérleményben, de a Káli-medencében egy tizenhárom négyzetméteres, egykor zöldségesboltként működő épületet alakíttatott át lakóépületté, ebben él, amikor hazalátogat. De lakott korábban is kis alapterületű épületben, először egyedülálló anyaként huszonhét, később kilenc négyzetméteren. Ekkor született meg a gondolat, hogy a miniház mások számára is megoldást jelenthetne. És nem volt ezzel az ötletével egyedül.   

„Előtérbe került a zártkerti, üdülőövezeti és egyéb mezőgazdasági területek lakóhelyként való keresése. Jogi akadálya nincs annak, hogy ilyen helyen lakjunk, még lakcímkártya is igazolhatja a jogszerű ott tartózkodásunkat. (Ez valóban így van, bár gyakran a hivatalos ügyek intézésénél olykor épp az ügyintézők nincsenek tisztában ezzel, erről bővebben itt olvashatsz – a szerző). A beépíthetőség kicsi ezeken a területeken, de a miniházak még épp beférnek. De sem megépítésükhöz, sem karbantartásukhoz nem lehet olyan kedvező lehetőségeket igénybe venni, mint lakóházak és lakások esetében. Ez sokakat megakadályoz, hogy ilyen helyen telepedjenek le, hiszen az átlag magyarnak gyakran ehhez is hitelre lenne szüksége. Ezért célunk idővel egy új jogi fogalom, a »nem lakóövezeti lakóház« elfogadtatása volna” – mondja Orosházi Erzsébet, a Társaság másik alapító tagja. Erzsébet több mint húsz éve dolgozik az építőiparban, a saját otthonát is az ökológiai tudatosság jegyében alakította ki egy huszonkilenc négyzetméter alapterületű házikóban.

Az alapítók külön hangsúlyozzák, hogy semmiképp nem akarnak átesni a ló túloldalára

Nem az a cél, hogy emberek hulladékanyagokból összeeszkábált kalyibákban nyomorogjanak, ugyanakkor a másik véglettel is foglalkozni kellene, amikor egy tehetősebb tulajdonos a szőlőhegyen luxus „présházat” vagy „állatitatóként” medencét, esetleg pezsgőfürdőt csináltat. Szerintük ezért lenne szükség a megfelelő és világos szabályozásra, jogi szinten is reagálni a változó világra és megváltozott igényekre.

„A miniházak esetében is a minőségi otthon a cél: a jól szigetelt, megfelelően alapozott, a megfelelő gépészettel felszerelt épület, legyen az kőből, fából vagy éppen Ytongból” – mondja Erzsébet.

Ezzel szemben ma az apróházak tulajdonosai még hátrányba is kerülhetnek. Nem egy történet kering arról, hogy egy család azért maradt le a csokról, mert az általa vásárolni vagy felújítani szándékozott lakás, ház nem érte el a meghatározott méretet (gyerekszámtól függ a minimum négyzetméter, és az arra felvehető összeg). Van, aki öt, van, aki csupán fél négyzetméter miatt maradt le a támogatásról.   

Jóhiszeműen feltételezhetjük, hogy a jogalkotók szándéka az volt, hogy a már megszületett, vagy megszületendő gyermekek megfelelő körülmények között élhessenek. De tényleg a méret a lényeg ebben az esetben? Az általan megkérdezett, a Családok Átmeneti Otthonában dolgozó szociális munkás másként látja.

„Az otthonainkban sokkal kisebb helyen élnek családok, megesik, hogy tizenkét-tizenöt négyzetméteres szobákban él egy egész család, a többi családdal közös fürdőt és konyhát használva. Ha ebből indulunk ki, akkor nem kérdés, hogy egy önálló miniház is előrelépés lenne számukra” – mondja a szakember. A gond az, hogy ezek a családok nincstelenül vagy tartozással érkeznek az otthonba, évekig tart, mire újra talpra állnak. Egy albérlethez szükséges háromhavi kauciót nem tudnak kigazdálkodni, tőke és fedezet híján pedig nem hitelképesek. Munkájuk általában van, tehát ha kapnának lehetőséget, akkor egy albérlet havi díjának megfelelő, vagy annál valamivel kedvezőbb törlesztőrészletet ki tudnának gazdálkodni. Így azonban családok százai élnek évekig, évtizedekig átmeneti otthonokban, és sok gyerek nő fel úgy, hogy sosem volt saját otthona.

A lakhatási szegénység megoldása?

Nem véletlen, hogy a társaság másik víziója miniháztelepek létrehozása volna. Egy ilyen teleppel kapcsolatban már folynak is a tárgyalások több önkormányzattal. Egy telep öt-tíz házikóból állhatna, így a leendő lakók a telek megvásárlásánál, a tervezés és építtetés költségén is spórolnának, könnyebb lenne a közművek kialakítása.

„Ez elsősorban otthonteremtési összefogás volna, de ezek a telepek kis társadalmi egységként is működnének. Egy teljesen önszerveződő, vegyes csoportra gondolok, amelyet a kisgyerekes családtól a nyugdíjasokig különféle korú, érdeklődésű emberek alkotnak, és adott esetben segítik egymást” – vázolja fel a terveket Zsuzsanna, aki azt is elárulja, egy ilyen projekt már számára is elég ok volna a hazaköltözésre. Eredeti végzettségét tekintve ugyanis közszolgálati közgazdász, és szívesen tenne valamit a közjóért.

Az első miniháztelep még piaci alapon jönne létre, ha működőképes, akkor a koncepciót tovább lehetne fejleszteni, létrehozni újabbakat szociálisan alapon, támogatott formában, például hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, mondjuk, autista emberek számára. Ehhez azonban már a hivatalos szervek és más civilszervezetek együttműködésére is szükség van.   

Az alternatív megoldásokra igény mindenképp lenne

Ehhez itt érdemes egy kis kitérőt tennünk.  

Az Utcáról Lakásba! Egyesület többféle módon igyekszik a lakhatási válság mérséklése érdekében tenni. Önkormányzati lakásokat újítanak fel, ahova rászorulók költözhetnek, és már működik a mobilház programjuk is. Jelenleg egy telken két kisméretű mobilházban laknak ügyfeleik. Ezek összkomfortos, téliesített épületek. A huszonöt-harminc négyzetméteres mobilházak (amik tehát miniházak is) sok embernek megoldást jelentenének. Más kérdés, hogy egy kis szervezetről van szó, így nem tudnak minden hozzájuk fordulónak segíteni.

„A Habitat éves jelentése szerint hárommillió embert érint valamilyen formában a lakhatási szegénység.

A hajléktalan emberek számát nehéz pontosan megmondani. A 2011-es népszámláláskor tizenkétezer embert írtak össze, „effektív hajléktalanként”, de sokan laknak még szociális intézményekben, családok átmeneti otthonában, és más, ideiglenes lakóhelyen” – mondja Papadopulosz Dóra, a szervezet munkatársa.

Kérdésemre Dóra elmondja, hogy egy telken két-három mobilház elhelyezése lenne ideális, lehetőleg frekventált helyen, ugyanis fontos az ügyfelek integrációja is, nem volna jó elszeparált lakóparkok kialakulása. Sok esetben maga a hajlék még kevés, plusz szakértői gárda is szükséges. Az Utcáról Lakásba programja igen komplex, ügyfeleiket szociális munkások segítik az elindulásban, a mindennapi ügyes-bajos dolgaik intézésében. Emellett külön hangsúlyt fektetne a társadalmi szemléletformálásra és a döntéshozók figyelmének felhívására. Az általuk végzett munka ugyanis valójában az állam feladata volna. (Ehhez képest az újabb soroksári mobilházaik megépülését épp a helyi önkormányzat akadályozta meg rendelettel.)

A Miniházakért Magyarországon Civil Társaság alapítói is komplex programban gondolkodnak, amely reményeik szerint közösségi, társadalmi összefogással, valamint önkormányzati támogatással valósulhatna meg.

Szép álmok, gondolhatnánk, de egyáltalán nem légből kapott az ötlet.

„Miniháztelepre” valójában már van jó példa Magyarországon, ráadásul negyvenéves! Az 1980-as éveket az ENSZ a fogyatékkal élők évtizedének nyilvánította, ennek apropóján jött létre a mozgássérültek első, és máig egyetlen lakótelepe Budapest II. kerületében, Pesthidegkúton. Itt nem csak lakáshoz juthattak fiatalok (támogatással és kedvezményes hitellel), még munkahelyet is létesítettek számukra.  

 

A jövő felé vezető utat miniházak szegélyezik (?)

A miniházaké a jövő? Medgyasszay Péter építészmérnököt kérdeztem, akinek a fenntartható építészet a szakterülete, könyvet is írt a témában.

„A fejlődő gépészeti technológiák miatt a lakóházak mérete szempontjából megfordultak a trendek. Korábban jók voltak a nagyobb társasházak, mert a homlokzatuk, így lehűlő felületük kisebb volt, a több lakás pedig melegítette egymást. Ma már a felületek energiatermelésre használhatók, vagyis egy családi ház energiafüggetlensége sokkal könnyebben elérhető.”

De a legfőbb szabály a tudatosság, vagyis legyünk tisztában saját igényeinkkel. Ahogy óriási házra nincs szükség, úgy az sem jó, ha egy család kisebb házban lakik, mint amiben harmonikusan együtt tudnak élni. Általában a húsz-harminc négyzetméter/főt tartják ideálisnak.

A már meglévő épületek, például nyaralók, présházak felújítása, újragondolása a szakember szerint jó irány. Gondolkodhatunk a már adott infrastruktúrában, és építőanyagot is spórolunk. Ugyanakkor nem minden ilyen épületben érhető el a megfelelő komfortfokozat. A könnyűszerkezetes, betonalap nélküli, esetleg cölöpökön álló házakat egyenesen forradalminak gondolja a szakember. Ezek akár több energiát is képesek termelni, mint amennyit teljes életciklusuk során (alapanyagok előállítása, építés, üzemeltetés, elbontás) felhasználnak. Ezekhez a házakhoz plusz elem csatolható, vagy akár el is vehető, így az élettér a családdal együtt dinamikusan változhat.

Figyelembe kell venni, hogy az épület miként illeszkedik a környezetébe

Az is fontos, hogy a településen van-e megfelelő infrastruktúra, közművek, szociális, közösségi élet. Lényeges, hogy passzoljon az életmódunkhoz a leendő lakhelyünk, hiszen amit nyerhetünk fenntarthatósági vagy anyagi szempontból, azt el is veszíthetjük, ha folyton ingáznunk kell, és nem megfelelő a környék infrastruktúrája. „Egy település nem véletlenül lesz elhagyatott. Az a terület már valamiért nem ideális” – figyelmeztet a szakember. Vagyis nemcsak lakóépületekben, hanem életközösségekben is gondolkodnunk kell, a közösségi megoldásokat kell keresnünk. Legalábbis, ha társadalmi szintű változásokat szeretnénk.

A megfelelő szabályozás valóban fontos, a szakember szerint könnyen tönkre lehet tenni egy tájat az elszórtan megépített házakkal, művelésből kivett telkekkel. Példa erre Nagymaros, amit anno felparcelláztak, hétvégi telkeket hoztak létre, így a település elesett a turisztikai bevételektől, a korábban jól prosperáló gyümölcstermesztéshez pedig nem maradt elég egybefüggő terület. Az sem véletlen, ha egy önkormányzat bizonyos területeken, például üdülőövezetben nem engedélyezi a lakóházak kialakítását, építését. (mint az éppen történik Paloznakon.) Például nem tudják megoldani a szükséges közműfejlesztéseket, biztosítani az állandó szemétszállítást és tömegközlekedést. Az off-grid, vagyis a hálózatot, közműrendszert tudatosan elhagyókra ebben a cikkben nem tértünk ki, de ők is léteznek.

  

A piac diktál

Megkérdeztem egy banki hitelügyintézőt is azzal, kapcsolatban, hogy mi alapján „mérik” a hitelt. Elmondta, hogy az államilag támogatott hitelek esetében meg van kötve a kezük, csak a törvényileg előírt jogszabályoknak megfelelően járthatnak el. Tehát, ha egy bank elutasít egy csok-kérelmet, azt az állami szinten meghatározott szabályok miatt teszi. Ugyanakkor a bankoknak vannak saját hiteleik is. Ezek esetében nemcsak az dönt, hogy egy épület lakóingatlannak minősül-e (és még kevésbé, hogy mekkora az alapterülete), hanem az, hogy egy bedőlő hitel esetén a bank könnyedén tudná-e értékesíteni a fedezetként használt ingatlant, vagyis hozzájutna-e a benne álló pénzéhez.

Vagyis jó lehet a földbe vájt hobbitház és egyéb alternatív megoldások is, de amíg nincs megfelelő piaca, addig a bankok nem fognak ezekhez hitelt nyújtani. Ugyanakkor van remény, hiszen korábban a könnyűszerkezetes házakra is csak elvétve adtak hitelt, ma pedig már ezek az épületek is piacképesek.

Ha tehát elég sokan ismerik, keresik majd a miniházakat, ha elég népszerű lesz a vevők körében ez a lakhatási forma, onnantól kezdve nem lesz probléma hitelt felvenni rá.

Vagyis ebben az esetben valóban igaz: a változás a fejekben kezdődik.

Iliás-Nagy Katalin

A miniházasok Facebook-oldala: ITT 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Mireya Acierto; Tony Anderson