A podcastban a két pénzügyi szakértő a családtámogatási rendszer három pilléréről gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat: az ingatlannal kapcsolatos támogatásokról, a munkából ideiglenesen távozó édesanyák lehetséges juttatásairól, és a befektetésekkel kapcsolatos lehetőségekről.

A beszélgetésben négy olyan ingatlantámogatásról mondanak el minden fontosabb tudnivalót, amiknek feltételei között szerepel az új gyerek vállalása, vagy hogy a párnak már legyen gyereke.

Ezek a csok plusz, a falusi csok, a babaváró hitel és a jelzáloghitel-elengedés.

Kun-Welsz Edit és Karácsony Tamás nemcsak a munkájából adódóan van képben minden apró részlettel, hanem tapasztalatból is: Kun-Welsz a felvétel alatt várandós volt, Karácsony pedig kétgyerekes apuka, és feleségével ők is igénybe vettek többféle ingatlantámogatást.

Csok plusz

A sort az idén bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) plusz részleteivel kezdik, és Karácsony már az elején felhívja a figyelmet egy fontos változásra a korábbi csokhoz képest: míg a korábbi verzióban nem volt kitétel, hogy az igénylő párnak új gyereke szülessen, a plusznál már van ilyen feltétel, ám a hitelösszeg megállapításánál a már világra jött gyerekek is számítanak. Illetve a hitelt csak házaspárok vehetik fel, és új feltétel, hogy a feleség nem lehet 40 évesnél idősebb az igényléskor.

A felvehető összeg egy gyerek esetén 15 millió, 2 gyerek esetén 30 millió, 3 gyereknél pedig 50 millió forint.

A pénzt kizárólag ingatlan vásárlására, építésére, bővítésére lehet felhasználni, korszerűsítésre nem.

Ebben a programban lehetőség van arra is, hogy elengedjék a tartozás egy részét: a második vállalt gyerek születésétől kezdve gyerekenként 10-10 millió forintot elengednek. Karácsony hangsúlyozza, hogy a 10 millió forint elengedése akkor is jár a házaspárnak, ha második vagy harmadik gyereket a szerződéskötéskor nem vállaltak a felek, később azonban mégis megszületik. A legjobban tehát azoknak éri meg felvenni a hitelt, akiknek még nincs gyerekük és hármat terveznek, mert ha összejön, akkor az 50 milliós hitelből 20 millió forintot elenged az állam.

A szakértő kiemeli, hogy a hitel előnye még az illetékmentesség, ami azt jelenti, hogy nem kell befizetni az ingatlan árának 4 százalékát illetékként, ami nagy segítség lehet a vásárláskor, építkezésnél.

Karácsony szerint a csok plusz egy jó árú hitel, ha minden a terv szerint alakul – ám ha valamelyik feltétel nem teljesül, nagyon kemény a büntetés. Ez esetben a kapott támogatást vissza kell téríteni, illetve büntetőkamatot is kell fizetni, aminek mértéke az alapkamat plusz 5 százalék. Jelenleg az alapkamat 7 százalék, tehát akinek most kell visszafizetnie a hitelt, annak 12 százalékos büntetőkamattal kell számolnia, ami nagyon magas összeg.

„Mindenképpen azt javasoljuk, hogy olyan emberek vegyék fel a csok pluszt, akik elég stabilnak ítélik meg a kapcsolatukat, és biztosak abban, hogy szeretnének gyereket, mert pénzügyi katasztrófába tudják magukat sodorni, ha nem úgy alakulnak a dolgok”

– figyelmeztet Karácsony Tamás.

Falusi csok

A köznyelvben csak falusi csokként emlegetett támogatás jobban hasonlít a korábbi csokprogramra, ám ez csak bizonyos kistelepüléseken lévő ingatlanok esetében igényelhető. Ennek a felhasználása már szélesebb körű, mint a csok pluszé, ugyanis lehet új családi ház építésére és vásárlására is igényelni, illetve használt lakás megvételére és korszerűsítésére is költhető.

Nagyon fontos különbség továbbá a csok pluszhoz képest, hogy ez támogatás és nem hitel, tehát nem kell visszafizetni.

A támogatás mértéke

  • egy gyereknél 1 millió;
  • két gyereknél 4 millió;
  • három gyereknél 15 millió forint.

Illetve kapcsolódik hozzá az áfa-visszatérítés és az illetékelengedés is, ami még kedvezőbbé teszi a támogatást.

A falusi csokot is csak házastársak igényelhetik, és a feleség e konstrukciónál sem lehet idősebb 40 évesnél, ám ebben az esetben a már meglévő gyerekekre is kérhető a támogatás. Nagyon fontos tudni továbbá, hogy ez a támogatás kombinálható a régi csok hitellel és az új csok plusszal is.

Babaváró hitel

A babaváró annyiban kakukktojás a listán, hogy ez nem egy kifejezetten ingatlanvásárlásra fordítandó hitel, hanem szabadfelhasználású, azonban a gyerekvállalás előtt álló párok nagy százaléka erre a célra veszi fel – sokszor ez adja az önrészt a családoknak. Viszont csak abban az esetben számítható be a teljes összeg önerőnek, ha a babavárót a lakáshitel igénylése előtt több mint három hónappal vették fel, ellenkező esetben a babaváró összegének 25 százalékára hitelként tekint a bank, tehát csak a 75 százaléka lehet az önerő.

A kamatmenetes hitel maximum összege 11 millió forint, és legfeljebb 20 év futamidőre adják.

Nagyon fontos kitétel azonban, hogy a gyerekvállalás előtt álló házaspár nő tagja 2024-től nem lehet idősebb 30 évesnél, azonban idén még azok a párok is felvehetik, ahol a nő már elmúlt 30, de már több mint 12 hete várandós.

A gyerek(ek) születése a következőképpen van hatással a hitel törlesztésére: ha az első gyerek 5 éven belül megszületik, akkor már biztos, hogy a hitel végig kamatmentes lesz, és három évre be lehet fagyasztani a törlesztést. A második gyerek születésekor a fennálló tőketartozás 30 százalékát elengedik, és további három évig lehet szüneteltetni a törlesztést, a harmadik gyerek érkezésekor pedig a teljes tőketartozást elengedik.

Ám ha nem teljesülnek a feltételek, ez esetben is büntetés vár a hitelt igénylőkre. Ez akkor következhet be, ha a házaspár elválik, mielőtt gyerekük születne, a család külföldre költözik a futamidő alatt, vagy a megszületett gyerek nem a szüleivel él. Ilyenkor a felvett hitelt egy összegben kell visszafizetni, illetve büntetőkamatot is kirónak az érintett párra, ennek a mértéke a jegybanki alapkamat, plusz 3 százalék. Karácsony Tamás szerint ez is igen durva büntetés, úgyhogy csak annak javasolja a felvételét, aki biztos benne, hogy teljesíteni tudja a feltételeket. 

Jelzáloghitel-elengedés

A pénzügyi szakértők tapasztalatai szerint ezt a tételt igen kevesen ismerik, pedig a jelzáloghitel elengedése is nagy segítség lehet. Ráadásul ez sokkal megengedőbb konstrukció: az, akinek van legalább két gyereke, igényelheti, hogy elengedjék a jelzáloghitele bizonyos részét,

ráadásul még házasnak sem kell lenni hozzá, így sokkal szélesebb rétegek vehetik igénybe.

Két gyerek esetében ez egymillió, három gyereknél négymillió forint, és a magzat 12 hetes korától a gyerek születése után 180 napig igényelhető.

További feltétele, hogy az adósoknak legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük az ingatlanban. Szabadfelhasználású jelzáloghitelre csak akkor igényelhetik, ha az adósok 2017 novembere előtt vették fel azt a hitelt.

Nagyon fontos továbbá, hogy ugyanarra a gyerekre nem vehető igénybe ez a jelzáloghitel-elengedés és a csok plusz hitel 10 milliós elengedése. 

Ezt a négy nagy támogatási és kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget tárgyalják ki alaposan a szakértők a HOLD podcast első felében. Ha kíváncsi vagy az egyes elemek további részleteire, életszerű példákra a támogatások felhasználásáról, illetve arra, hogy miért javasolja Karácsony Tamás minden érintettnek, hogy éljenek a hitelek visszafizetésének befagyasztásával, akkor hallgasd meg a teljes beszélgetést!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / master1305

Dián Dóri