Iliás-Nagy Katalin: A kertvárosi csoda

–

„Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.”

(Juhász Gyula: Karácsony felé, részlet)

Hideg, csendes, őszi reggel volt, amikor megjelent Szűz Mária a Mozdony utcában. 

A nap a szokásos módon kezdődött. Ferenc rémülten rúgta le magáról a takarót, amikor telefonja a légiriadó hangjával tudatta, hogy ideje felkelni, de addigra már Foltos is ott állt az ágya mellett és jelentőségteljesen nézett rá. Valójában félálomban jó ideje hallotta a kutya körmének kopogását a padlón, ahogy járkált. Okos kutya volt, gyakran csinálta ezt, rendszerint öt negyvenhétkor, mert nem bírta kivárni, amíg hatkor egyébként is csörög a vekker. Ott állt tehát a kutya és vigyorgó képpel bámult az arcába. Büdös volt. Nem bánta. Az öreg kutyák velejárója, ennyi belefér cserébe azért, hogy az idő múlásával egyre ragaszkodóbbak és kedvesebbek. 

Ferenc nyúzott képpel ült egy darabig az ágy szélén, majd a térdére támaszkodva feltápászkodott, és a székhez lépve szagmintával választott a halom ruhából; a kedvenc vászonnadrágja és egy kék ing mellett döntött. 

A fürdőszobába ment, majd a konyhába. Odakészítette a kávét, de még nem gyújtott alá, mert Foltos lábazott, így jelezve, hogy indulna már. Pulóvert vett és szövetkabátba bújt, felkapta a pórázt, zsebre vágott két kakazacskót és a telefonját; illetve ez utóbbit csak vágta volna, mert a készülék nem fért bele sem a vászonnadrág, sem a kabát zsebébe. Otthagyta az asztalon. Úgyis csak két utcát mennek, annyit csak kibír a rohadt telefon nélkül, na meg a kollégák is, hogy kivételesen ne zaklassák már meló előtt, gondolta. A mikró kijelzőjére nézett. Bőven volt még ideje.

Az ajtón kilépve összébb húzta magán a kabátot és mélyet szippantott a friss reggeli levegőből. Napok óta érezte a közelgő tél szagát, de a havazás csak nem akart megérkezni. Foltos, amint kiengedte a kapun, szokásához híven azonnal levizelte a szomszéd autójának kerekét, és már szaladt is a zöldre mázolt kerítéshez, hogy Bénivel, az ónémetjuhásszal acsarkodjanak. Persze ezt csak kerítésen keresztül csinálták, ha mindkét kutya kint volt az utcán, akkor tudomást sem vettek egymásról. Követte a kutyát, elment a napok óta ott parkoló fehér furgon mellett, el az óriás platánfa alatt, tovább Erzsi néni borostyánnal benőtt háza előtt. 

Foltos bebújt egy bokor alá elvégezni a dolgát. Ferenc megállapította, hogy jó helyen van ott az ürülék, senkit sem zavar, továbbsétált és a sarkon állva várta a kutyát. Addig az ikerházat tanulmányozta, aminek az egyik felét nemrég megvette valaki, és elkezdték felújítani. Új nyílászárókat kapott, és szigetelést, a ház másik fele viszont ugyanúgy állt ott, ahogy volt, omladozva, kopottan. 

Amikor Foltos utolérte, befordultak a sarkon, elhaladtak egy újépítésű kockaház mellett, majd következett Ferenc kedvenc telke. Az utolsó még megmaradt, régi gyümölcsöskertek egyike volt, apró rózsaszín házikóval. Egy ideje már nem látott itt mozgást. Állítólag meghalt a bácsi, aki gondozta a kertet, a gyerekei intézik az eladást. Fogadni mert volna, hogy mi következik: megveszi majd egy újgazdag, egy vállalkozó, a kertet letarolják, a kis házat ledózerolják és építenek valami ízléstelen monstrumot a helyére. Mostanában a semmilyen, fehér-szürke egyenkocka a menő. Tíz év és kimegy a divatból, mint ahogy kimentek a bitumenes zsindelytetők meg az antik hatású műkő erkélykorlátok is. Hogy is hívta az exneje? Tüzépbarokk. 

Ezen tűnődött, miközben Foltos ismét eltűnt az egyik bokor alatt. Amikor a szemközti betonkerítés aljában megpillantotta, először fel sem fogta, hogy mit lát. Meresztette a szemét, majd eltátotta a száját. Kétség sem férhetett hozzá: egy ovális, fátyolos körben ott volt egy gyönyörű, szomorú női arc. Ott volt maga a Szűz Mária!

A kép rezgett és vibrált, ahogy a napfény csillan meg a víz felszínén; a kockaház egyik ablaküvege verte vissza ily módon a fényt, pontosan úgy, hogy kirajzolja a szent Szűzanya portréját. Olyan tisztán látta az arcot, bánatos szép szemét, a melle előtt imára kulcsolt kezét, mintha valóban ott lett volna, mintha odaléphetne és megérinthetné. 

Ferenc a zsebéhez nyúlt, hogy előkapja a telefonját, majd szentségelt, amikor rájött, hogy épp most nem hozta magával. Nem tudta mitévő legyen, csak toporgott egy helyben. Ezt senki nem fogja elhinni neki. Ha nem fotóztad le, ott sem voltál, ha nem posztolod, meg sem történt. Forgatta a fejét, hátha arra jár valaki, akivel megoszthatja az élményt, valaki, aki megerősíti, hogy ez nem káprázat, nem az elme játéka csupán. De nem járt arra senki, így Ferenc csak állt egymagában, áhítatos csendben és nézte a jelenést. Földöntúli nyugalom szállta meg, amilyet soha korábban nem érzett, mintha egész létezése nyert volna értelmet ezekben a pillanatokban. 

Ekkor vad csaholással Foltos rontott el mellette, egy szürke macska után vetette magát. 

A férfi kizökkenve merengéséből ráripakodott a kutyára, mire az megtorpant és némi hezitálás után visszasomfordált hozzá. Ferenc elkapta a nyakörvét, rákattintotta a pórázt, és tekintetével ismét a jelenést kereste, ám az addigra eltűnt. Maga is meglepődött az ürességen, ami hatalmába kerítette. Jó darabig állt ott letaglózva, mire rászánta magát, hogy tovább induljon, de néhány lépésenként vissza-visszapillantott, hátha újra megjelenik a szomorú női arc. Nem jelent meg. Elhatározta, hogy másnap visszatér, hátha újra láthatja. Mindennél jobban vágyott rá. 

Hazaérve már a zárral babrálva hallotta, hogy odabent a telefonja türelmetlenül csörög. Benyitott, odaugrott az asztalhoz, felvette. Tibor volt az a munkahelyéről, nem találták az előző nap elkészített megrendelőlapot. Hamar kiderült, hogy ott volt, ahol előző este hagyták. Amikor letette, már pittyent is újra a telefon. És attól kezdve sorban jöttek az e-mailek és Messenger-üzenetek. Átpörgette őket, közben feltette a kávét főni. A mikró órájára pillantva rádöbbent, hogy elbámészkodta az időt, késésben van. Kapkodva készült, felborította a kávéfőzőt, a kávéból jutott a nadrágjára is. Amikor végre elindult, odakint már havazott, a kocsija nem indult, a busz késett. Mire beért a munkahelyére, teljes volt a fejetlenség, majd szétvetette a düh és elsodorták a napi feladatok. 

Másnap elaludt, késve kelt, a kutyát csak a kertbe engedte ki mielőtt munkába indult volna. Amikor megpróbálta felidézni a jelenést, az egész nagyon zavaros volt. Amikor el akarta mesélni az egyik kollégájának, nem találta a megfelelő szavakat, arra pedig amit végül előadott, csak kétkedő tekintet volt a válasz. A következő napokban újra és újra elzarándokolt a betonkerítéshez, hiába. Hamarosan az emlék elhalványult, és már maga sem volt biztos abban, hogy megtörtént-e ez az egész. Soha többé nem látta, és egy idő után eszébe sem jutott Szűz Mária, aki megjelent előtte egy hideg őszi reggelen a Mozdony utcában. 

Ezt követően nem történt az életében semmi rendkívüli.

Iliás-Nagy Katalin