„Örülök, hogy fehér a bőröm. Így könnyebb.” – Roma fiatalok gondolatai az őket érő mindennapos megkülönböztetésről

–

Kevés ennél fájdalmasabb gondolatot tudok elképzelni egy cigány fiatal szájából, mint a címbeli mondat.

Timivel (19) és Jancsival (17) beszélgettem a Rosa Parks Alapítvány videójáról, ami a romákkal szembeni rendszerszintű rasszizmusról szól. Azért őket választottam, mert eddig ők jutottak el a legmesszebb az általam vezetett, borsodi, hátrányos helyzetű gyerekeket támogató programban. Ez a film nem gyerekeknek készült, ezért is voltam kíváncsi a két legérettebb gondolkodású fiatalunk véleményére.

Timi két éve érettségizett, most a kollégánkként segíti az egyesületünk munkáját, miközben egyetemre készül. Jancsi 10. osztályba jár a miskolci dr. Ámbedkár Iskolába, a legszorgalmasabb gyerekeink egyike, tele álmokkal és félelmekkel. Nem tudom nem észrevenni, hogy mindkettejük bőre fehér. Timi szóvá is teszi, hogy neki így könnyebb. A gimnáziumban osztálytársa volt az unokanővére, akinek sötét bőre és fekete haja van. Őt sokat bántották, kiközösítették emiatt. (Két évvel ezelőtt az Unicef Rajtad áll a jövőd projektjében éppen ő, Vali állt ki magáért ebben a videóban.) 

Jancsiban is régi iskolai történeteket elevenít fel a videó, eszébe jutott, amikor úgy érezte, azért nem állhat be egy játékba, vagy azért nem kap esélyt, mert cigány. Timi a gimnáziumban tapasztalta meg először azt, amikor valakit a kinézete alapján ítélnek meg anélkül, hogy ismernék.

„Arra, hogy a cigányokkal szemben így viselkednek az emberek, akkor jöttem rá, akkor tudatosult bennem, amikor felkerültem a gimnáziumba. Addig én nem is gondoltam volna, hogy van ilyen. A környékünkön mindenki ismer mindenkit. Tudják, hogy ki milyen családból van. Nem a kinézet alapján ítélnek meg, hanem a szerint, hogy ki vagy. A városokban nem ismernek meg, hanem az alapján ítélnek, hogy hogy nézel ki.”

Eszembe jut, amikor évekkel ezelőtt egy pesti cipőboltban összefutottam egy ex-kolléganőmmel, aki történetesen cigány. A kislányával volt, csizmát kerestek. Miközben a lánya el-eltűnt a sorok között, azt mondta nekem az egyébként gyönyörű, barna bőrű nő: „Úgy örülök, hogy fehér. Nem látszik rajta, hogy cigány. Így sokkal könnyebb lesz neki.”

Csak ismételni tudom magam. Nincs annál fájdalmasabb mondat, mint amikor egy anya annak örül, hogy a lánya nem hasonlít rá. Amikor egy fiatal nő örül annak, hogy nem hasonlít arra a csoportra, aminek egyébként büszke tagja. 

Nem cigányként segítek cigány embereket. Tudom, milyen az, amikor a fehér bőrömmel próbálom védeni a másikat, akinek barna. Legutóbb autószerelőhöz kísértem egy iskolaigazgatót, aki meglátogatott minket. Defektet kapott a házunk előtt, ezért elkísértem a mi szerelőnkhöz, akivel nagyon jó a viszonyunk (és akit próbálok leszoktatni arról, hogy meztelen nőket ábrázoló naptár legyen a műhelye falán) fogalmam sem volt, hogyan viselkedne, ha egy barna bőrű férfi megjelenne, ezért előrementem, és határozottan azt mondtam: „a barátomnak defektje van”. Mindenképp meg akartam védeni attól, hogy a legkisebb kellemetlenség is érje. Sikerült. Mi történt volna, ha nem vagyok ott?

Van egy nagyon kedves ismerősöm, egy nő. Fehér a bőre, zöld a szeme. Cigány. A fia barna bőrű, fekete hajú. Ha bemennek egy boltba, a nőt észre sem veszik, a fiát követi a biztonsági őr. Vajon milyen érzéseket kelt ez anyában és fiában? Vajon ezek az érzések segítik vagy gátolják, hogy ők jól érezzék magukat és szívesen hozzátegyenek a társadalmunkhoz? 

Nagyon érzékeny vagyok erre a témára, és elég jó az empatikus képességem, de azt hiszem, soha nem fogom tudni átérezni azt, hogy milyen lehet barna bőrrel ebben az országban élni.

A bőrünket nem tudjuk levenni, nem tudjuk eldugni. Milyen lehet ma, Magyarországon minden áldott nap úgy kimenni az utcára, hogy barna a bőrünk?  

Szociális munkásként az egyetemen tanultam szociálpszichológiát, szociológiát, társadalomtörténetet. Tudom, hogyan és miért működnek az előítéletek. Tudom, hogy a videó, amit a Rosa Parks Alapítvány önkéntesei készítettek, a tényeket mutatja be, igaz, leegyszerűsítve. Azokat az összefüggéseket, amelyek gúzsba kötik az általunk segített gyerekek jövőjét, lehetőségeit. Jancsinak és Timinek is az volt az első gondolata, hogy tetszik nekik a videó, mert az igazságról szól. 

„A videóval kapcsolatban az az érzés öntött el, hogy végre-végre van egy olyan videó, ami kimondja azokat a dolgokat, amik tényleg körülöttünk, romák körül játszódnak le. Jó érzés volt, hogy ezt végre egy videóban láthattam. Mert így, barátok közt hiába beszélünk, azt nem fogja megtudni a világ. Lehet, ezt sem fogják megnézni, csak pár ezren, pár százan, de akkor az a pár száz, pár ezer fogja tudni az igazat. És nekem ez így jó. Jó volt.

Persze, rossz érzés, ha megkülönböztetnek, ha nem tudsz munkába állni, nem tudsz olyan helyre elmenni, ahol kulturáltan, tisztességesen, becsületesen dolgozhatsz, mert roma vagy.

De a videó egyben jó is volt, mert az igazat láttam, hallottam.” (Jancsi)

„Szerintem vannak olyan emberek, akik hisznek benne és vannak olyanok, akik nem. Biztos lesznek olyanok, akiknek elmegy a fülük mellett, nem mondanak rá semmit, de még jobban elítélik az embert, mondván, hogy ez biztos, hogy nem igaz, meg ilyenek. Szerintem. Pedig nem kellene, mert mindenkinek kellene adni egy esélyt. Legalábbis megpróbálni, hogy viszonyulnának a környezethez, a munkához, az emberekhez.“ (Timi)

Timinek és Jancsinak egyik rokona sincs börtönben, a szüleik a tőlük telhető legtöbbet megteszik értük. Mégis a videó alatti kommentek attól hangosak, hogy a cigányok bűnözők, ők a felelősek azért, amiért nem képesek beilleszkedni, a videó készítői nem értik a társadalmat, sőt, ők a rasszisták. Vajon ki az igazi célcsoportja ennek a videónak, ami arról szól, hogy a többségi társadalom felelőssége, mi történik a cigány gyerekekkel? 

Az én buborékomban mindenki egyet ért ezzel. Az egyesületünket önkéntesek működtetik, adományozók pénzéből. Rengeteg olyan ember teszi lehetővé a munkánkat, akinek az a valósága, amit a videó bemutat. 

Egy másik, tőlem rettenetesen távol lévő buborékban meggyőzhetetlen emberek tömegei vannak, akik cigánygyűlölő kommentekben hirdetik az igazukat, és akik napról-napra megteremtik azt a rasszista társadalmat, ami megmérgezi a cigány gyerekek jövőjét.

De nemcsak az övéket. Mindannyiunkét, mert egy gyűlölködő, rasszista társadalomban mindenki sokkal boldogtalanabb, mint egy sokszínű, békés társadalomban. 

Talán van egy olyan buborék is, aminek a tagjai úgy vélekednek, ahogy én, de nincsenek érveik, nem látják az egész képet. Azt hiszem, nekik segíthet ez a videó. 

Én sem mindig értettem, milyen folyamatok eredménye az, hogy a cigány gyerekek nagy része lemorzsolódik az iskolából, korán gyereket vállal és félillegális módokon teremti meg a családja számára szükséges pénzt. De mindig hittem az emberek egyenlőségében és abban, hogy mindannyian egyformának születünk: a környezetre adott reakcióink alakítanak minket. Amikor cigány fiatalokkal kezdtem dolgozni, és tehetetlennek éreztem magam, mert nem tudtam megakadályozni a velük történő rossz dolgokat, elkezdtem kutatni, olvasni. Kiderült, hogy a kisebbségekhez tartozó gyerekek (mindenhol a világban) kimondott szavak nélkül is érzékelik, ha a tanár nem gondolja őket képesnek arra, hogy jó tanulók legyenek, hogy tartsák a lépést és idővel megfelelnek ennek az előítéletes képnek.

Ez odáig megy, hogy az általános iskola végére a cigány gyerekek 74 százaléka már a többségi elvárásnak megfelelő pályát képzeli el magának: mind fodrászok, kőművesek, pincérek, szakácsok akarnak lenni. Szellemi holokauszt. Ez történik.

Az előítéletek bemásznak a cigány gyerekek fejébe, és átírják az ott lévő gondolatokat, álmokat

Ezek a gyerekek aztán a gyenge szakiskolát fogják választani, ahonnan a második évre a 70 százalékuk lemorzsolódik, és így a többségi társadalom kitermeli a szociális juttatásokon, közmunkán tengődő, valós, versenyképes készségekkel nem rendelkező emberek tömegeit. A hátrányos helyzetű gyerekeknek mindössze 18 százaléka szerez középiskolai végzettséget. A többiek elvéreznek. Nem azért, mert a szüleiknek ne lenne fontos. Nem azért, mert eredendően rosszak. Azért, mert ennyi strukturális akadályt képtelenség legyőzni. Addig, amíg mi, a többségi társadalom tagjai nem vesszük ezt komolyan, nem állunk bele, és nem változtatunk, ez így fog maradni. 

Én is szoktam azt gondolni, hogy aki rasszista, be kellene, hogy költözzön a telepre, hogy átélje, milyen ott felnőni. Mert én is abban hiszek, hogy akkor talán megváltozna a véleményük.

Ha megtapasztalnák azt a kilátástalanságot, elutasítottságot, gyűlöletet, amit az ott élők átélnek nap, mint nap, akkor talán megértenék, hogy amíg ezen nem változtatunk, amíg nem adunk valódi lehetőségeket, egyenlőséget és szeretetet, addig ők pont úgy fognak viselkedni, mint egy elutasított, gyűlölt csoport. Szerintem ez teljesen logikus. Borzasztóan sajnálom, hogy a gyűlölködő kommentelők tömegei számára ez nem világos. 

Benkő Fruzsi

A képek a szerző tulajdonában vannak