–

Ahogy korábbi cikkünkben Babonits Tamásné Jutka, a kamara alelnöke elmondta, az egészségügyi dolgozóknak is olyan ez a mostani helyzet, mintha egy tudományos-fantasztikus film (vagy regény) elevenedett volna meg. És nekik ebben a helyzetben kell helytállni, ebből kell tanulni, menet közben, viselve az „improvizáció” pszichés terheit is, hiszen emberéletek vannak rájuk bízva.

Hogyan tudunk mi, civilek segíteni azoknak, akik közvetlenül az embertársainkért küzdenek?

Sokan teszik fel maguknak ezt a kérdést a napokban, és vannak, akik választ is találnak, például azok a pszichológusok, akik most összeálltak, hogy szervezetten ajánlják fel a mentális segítséget az egészségügyi dolgozóknak. Hogy pontosan miben is szükséges, lehetséges segíteni? Erről kérdeztem többek közt Urbán Éva klinikai szak-pszichoterapeutát, aki huszonhat évig dolgozott a közfinanszírozású ellátásban, tehát jól ismeri az egészségügyi dolgozók helyzetét. Elöljáróban annyit mond:

„Régebben is úgy láttam, elégtelen az ő lélektani ellátásuk, segítésük. Ha »békeidőben« elégtelen volt, akkor el lehet képzelni, milyen most!”

Tűzoltás gyanánt, hogy ne maradjanak magukra az orvosok, nővérek, egészségügyben dolgozók, a már említett Facebook-csoport önkéntes szakemberei egy kidolgozott online struktúra mentén tették elérhetővé magukat. A segítés egy-három online ülésben zajlik, ez megállapodás kérdése. „Egy virtuális mappában fényképpel vagyunk fenn mi, mentális segítéssel foglalkozó szakemberek, és a segítséget kérő kiválaszthatja, kihez fordul” – magyarázza Urbán Éva.

Urbán Éva az Egyenes Beszéd című műsorban - Forrás: Youtube/ATV Magyarország

Mindenkiben felmerül, vajon mik a legfontosabb terhei most a dolgozóknak?

 „Eleve hiányos fegyverzetben indultak csatába” – mondja Urbán Éva. „Egy végtelenségig kifacsart csapat szembesült egy soha nem tapasztalt helyzettel, egy láthatatlan ellenséggel, és a baj az egész országot érinti.

Képzeljük magunkat a helyükbe: hazamennek a fárasztó műszak után, és tudják, ha nem jól sikerül a fertőtlenítés, a számukra legfontosabb embereket keverhetik veszélybe. Nincs biztonságos átzsilipelő rendszer, mint az űrhajósoknál a filmekben… És nemcsak a nővér meg az orvos viheti haza a betegséget, hanem a portás, a takarító is…

Tudják az egészségügyben dolgozók, hogy a munkafeltételek nincsenek rendben. Más békeidőben, és más szélsőséges helyzetben tudni, minek hogyan kellene működnie, és ha nem úgy működik, akkor az egy szakértőből sokkal nagyobb feszültséget válthat ki, mint egy laikusból. Az ismerethiány sokszor védelmet nyújt a szorongás ellen…

A mostani helyzet rávilágított olyan rendszerszintű problémákra, amelyekről korábban nem esett elég szó, vagy nem orvosolták őket, mint például a védőruházat, felszerelés hiánya. Nem tudjuk, milyen csontvázak dőlnek ki a szekrényből menet közben, amelyek eddig is megnehezítették az életét ezeknek az embereknek, de most még inkább.

Aztán: van egy extrém terhelés, extrém stresszel sújtva

Aki nem dolgozott ezen a területen, el sem tudja képzelni, milyen szituációk, választások adódhatnak.

Az olasz orvosok nyíltan beszéltek már arról, hogy olykor válogatniuk kell a betegek közül, mert nem tudnak mindenkit megfelelően ellátni. Előállhat egy szélsőséges döntéskényszer, hogy kit lélegeztessen az orvos, és kit hagyjon meghalni. Ez óriási trauma a segítőnek is. A gond az, hogy az ilyen traumákat utólag megosztani sem könnyű.

Kicsit olyan ez, mint amikor régen a koncentrációs táborból hazajöttek a túlélők, és évtizedeken át hallgattak. Ennek sokszor a szégyen volt az oka. Méltóságukban gyalázták meg ezeket az embereket, és erről az áldozatok nagyon nehezen tudtak beszélni, mert szégyellték, amit tettek velük, holott nem ők bántottak másokat, hanem őket bántották. Ez a sarkos példa talán segít megérteni, hogy milyen teher sokszor egy döntés súlyát viselni az egészségügyben. Az élet hoz egy helyzetet, de a választás az orvosé, nővéré. Nehezen megosztható, hogy „velem ez és ez megtörténhetett”.

További szélsőséges lehetőség: bekerülhetnek a kórházba az egészségügyi dolgozónak is ismerősei, barátai, szerettei. Meghalhat a karjai között kolléga úgy, hogy nem tud rajta segíteni.”

Vajon az este nyolc órakor kezdődő taps, az éneklés érdemben segít tartani a lelket az egészségügyi dolgozókban? – kérdem Urbán Évát.

„Mindenképpen” – feleli. „A megbecsülés minden formája, jele segít egy embert az útján. Gondoljunk bele, jön haza a műszak után, nem egyedül kolbászol az üres utcákon, hanem várják, más érzés így… Hivatástudatból egy ilyen helyzetbe belemenni csak úgy lehet, ha érzi valaki, hogy van kiért elhivatottnak lenni. Ez az érzés pedig csak úgy tud kialakulni, ha visszajelez a társadalom.  

Kurucz Adrienn

 

A Mental For Doctors elérhetősége: ITT, (akiknek nincs Facebook-elérése: ITT)

Telefonos segítséget nyújt egy másik csoport – ők is az egészségügyi dolgozókra szakosodtak – a Call for help

A honlapjukon nemcsak a saját, hanem minden mentális segítőcsoport elérhetőségét gyűjtik