–

Kurucz Adrienn/WMN: Hány tagja van a kamarának, mekkora közösségről beszélünk, amikor egészségügyi szakdolgozókat emlegetünk?

Babonits Jutka: A kamarának több mint 120 ezer tagja van. Beletartozik a szociális- és alapellátásban dolgozóktól (háziorvosi asszisztensek, körzeti nővérek, otthonápolási szolgálatosak, védőnők…) kezdve a járóbeteg-ellátásban szolgálatot teljesítőkön (műtősnők, gyógytornászok, fizioterapeuták stb.) át a fekvőbeteg-ellátást és biztosító kollégákig mindenki, sőt, Magyarországon a természetgyógyászok is.

K. A./WMN: Ebből a jelenlegi „vírus-frontvonalon” hány ember dolgozik?

B. J.: A járványügyi helyzetre való tekintettel az egészségügyi ellátásban kötelező részvételt írtak elő, tehát annak függvényében, hogyan alakul a helyzet, folyamatosan bevonják a szolgálatba az azokon a területeken dolgozókat is, akik eredetileg nem a fekvőbeteg-ellátásban dolgoznak. Ők vélhetően a második vonalba kerülnek, mert az intenzív ellátáshoz sem szakképesítéssel, sem jártassággal nem rendelkeznek.

De tudni kell azt is: ma a fekvőbeteg-ellátó intézményekben több ezer beteg fekszik, azok a betegek, akiket semmiképpen sem lehetett a kórházakból elbocsátani, mert ápolásra szorulnak, úgyhogy róluk is gondoskodni kell. Az fertőzéssel érkező betegek függvényében lesznek újabb és újabb átszervezések, mozgósítások és kötelezettségek.

Lelkiekben a legnagyobb terhelésnek azok a kollégák vannak kitéve ma az egészségügyben, akiknek gyerekeik vannak otthon. Miközben – nagyon helyesen – országos mozgalom van, miszerint maradjon mindenki otthon, ők ennek a mozgalomnak nem lehetnek részesei.

K. A./WMN: Mi történik, ha karanténba kerül egyik vagy akár mindkét szülő, mert fertőzött kerül az osztályra, ahol dolgozik? Mi lesz a gyerekekkel?

B. J.: Azon dolgozunk a kamarában, hogy segíteni tudjunk nekik. Tömegével érkeznek a telefonos és e-mailes megkeresések. Sok a kérdőjel. Igyekszünk minél hamarabb válaszolni mindenkinek, és elég sok levelet továbbítunk az egészségügyért felelős államtitkárságra, hogy lássák, milyen problémák vannak, milyen lehetetlen élethelyzetek alakulnak ki, amelyekben mindenképpen kormányzati segítségre van szükség.

K. A./WMN: Miben tudnak önök praktikusan segíteni?

B. J. : Nem is csak a karantén lehetősége a gond, hanem az alaphelyzet is problémás: hogyan tud bejárni a szülő dolgozni. Már ebben is összefogásra van szükség. A nagy megyei kórházakban próbálnak a gyerekfelügyeletben segíteni, de mert egy kórház potenciálisan fertőző lehet járvány nélkül is, csak akkor tud működni a szervezett gyerekvigyázás, ha van külön telephelye, épülete erre a kórháznak.

Nem egyszerű szülőként, tapasztalatból mondom, azt mondani a gyerekednek, hogy „Mindenképpen mennem kell dolgozni”. Karácsonykor és járvány idején is.

A gyerekeink persze megkérdezik, miért nem lehetnek családi kötelékben ők is, mint a többi gyerek egy ilyen helyzetben? És akkor az ember csak azt tudja felelni nekik, fájó szívvel, hogy azért, mert nagyon sok embernek van gyereke, és most nekünk kell segíteni nekik. Az egészségügyben dolgozó szülőnek nagy lelki teher háttérbe helyezni a saját gyerekei érdekét, de meg kell tennie.

K. A./WMN: Hogy oldják meg az anyák, apák a távollétükben a gyerekek elhelyezését?

B. J.: Sok volt egészségügyi dolgozó, illetve civil nagymama, aki már nyugdíjas, de még 65 éven aluli, vállal gyermekfelügyeletet, és nem csak a saját unokáiét. Kollégák is jelezték, hogy segítenek. Tömegével jönnek a levelek a nehézségek okán. Pont ma azt kérdezte egy apa, visszatérve az eredeti kérdéshez, hogy ő is, és a felesége is fekvőbeteg-ellátásban dolgozik, mi lesz, ha mindketten karanténba kerülnek. Azt írtuk, ha ez megtörténne, abban a pillanatban keressen minket. Meg fogjuk oldani. A szolidaritás az egészségügyi dolgozókra nagyon jellemző.

K. A./WMN: Hogyan oldják meg?

B. J.: Egy ilyen helyzetben nem a kamarai, hivatalos beavatkozás, hanem az emberi, kollegiális összefogás lesz a kulcs. 

K. A./WMN: Mi a helyzet azokkal az egyedülálló anyákkal, akik az egészségügyben dolgoznak?

B. J.: Nagyon nehéz most nekik. Ha például bölcsődés kisgyermekük van, akkor vagy betegállományba mennek, vagy gyermekgondozással kapcsolatos állami támogatást igényelnek, de abból nem tudnak megélni. Személyes segítséget próbálunk nekik is adni. És azt látjuk, hogy a kórházak vezetői, ápolási igazgatói nagyon humánusan állnak ehhez a kérdéshez. Amin viszont nem tudnak segíteni, és nagy gond, az az, hogy rendkívül nehézkes a megfelelő védőfelszerelésnek az országba való bejutása. Jönnek a hírek, hogy a kamionok itt állnak, ott állnak. A dolgozók meg félnek.

Épp egy krónikus osztályon dolgozó főnővér kolléganőm hívott nemrégiben. Hoztak hozzájuk egy idős beteget, negyven fokos lázzal. Az első három percben dermedten álltak a védőfelszerelés nélküli munkatársai, hogy most mi lesz. Szerencsére később negatív lett a teszteredmény. Ez a főnővér kolléganő 35 éve dolgozik fekvőbetegekkel. Nem ijedős fajta. De ott és akkor mindenki lefagyott. Az ismerősöm épp ment volna haza, este volt, de visszaöltözött, és ott maradt a kollégáival. Ez a már emlegetett szolidaritás, ami nagyon jellemző a közösségünkben.

Mi a kamarában napok óta azon dolgozunk, hogy közvetlenül a dolgozók részére védőeszközöket szerezzünk be, és eljuttassuk ezeket hozzájuk.

K. A./WMN: Mit tehetünk mi, civilek önökért?

B. J.: Nagyon sok megkeresést kapunk, amit hálásan köszönünk, jólesik, hogy gondolnak ránk. A mai napon például a Katona József Színházból érkezett egy felajánlás. Szívesen varrnának védőeszközöket a kollégáknak! Most állítjuk össze a szabásmintákat.

K. A./WMN: Tudnak erre a célra speciális anyagot szerezni?

B. J.: A méteráru-nagykereskedőknél található speciális alapanyagokra van szükség a varráshoz, pici iróniával, nem ezek fogynak tömegével.

De más jellegű felajánlások is érkeznek. (A megkeresések egy része a kérdéssel kezdődik: miben tudnék segíteni. És ez nagyon hasznos kérdés!)

A mindennapos ellátásban is igen jól jön a támogatás, például, ha ételt küldenek a segítők. De arra is érdemes gondolni, hogy három hét múlva jön a húsvét. A mi kollégáink nem tudnak sorban állni az üzletekben. Amikor hajnalban bebotorkálnak a kórházba, nem találnak nyitva közértet, hogy gondoskodjanak a családjukról. A négy nap alatt ők úgy fognak dolgozni, hogy vélhetően a kórház biztosítja az étkezést számukra. Nagyon sokat jelenthet lelkiekben, ha azok az emberek, akik megtehetik, és akik szívesen segítenek, a húsvéti ünnepek alatt hozzájárulnának az ellátásukhoz. Ez az ünnep mindannyiunknak szomorkás lesz. Egészségügyi dolgozók esetében ehhez hozzáadódik, hogy nem fognak tudni tojást festeni, ajándékot venni a gyerekeiknek, ők most azzal lesznek elfoglalva, hogy be tudjanak menni mindennap a kórházba akár folyamatosan több műszakra.     

A lelki támogatás szintén nagyon lényeges lenne. Az egészségügyben dolgozó kollégák az elmúlt évtizedekben fizikailag és lelkileg teljesen kimerültek. Nem érzik a társadalom támogatását. Ez a fertőzés egy lelkiekben kiégett csapatot talált meg. Szükség van arra, hogy lelket öntsünk beléjük! Erre igenis képesek vagyunk! Ott vannak például a fantasztikus videóüzenetek, amelyeket művészek, újságírók, ismert emberek küldenek, remek ötlet volt, köszönjük Tóth Verának! Aki reggel megy dolgozni, út közben megnézi a videókat, mindjárt másként indul a napnak. Mondhatnám, ez egy érzelmi cunami számukra!   

Kurucz Adrienn 

Felajánlásokkal kapcsolatban itt kérdezhetsz, ide írhatsz: [email protected]

Az említett videóüzenetek megtekinthetők ITT

 Kiemelt képünk illusztráció