UPDATE (2020. március 13-án 21:40-kor):

A miniszterelnök bejelentette az iskolák ideiglenes bezárását és az átállást digitális alapú tanításra.

A cikk a bejelentés előtt született.

Habár nem titok: a tünetmentes fertőzöttek a legveszélyesebbek, mert szó szerint lábon hordják ki a vírust, a keddi sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, amit aztán többen citáltak azóta: a gyerekeket „nem igazán érinti” a betegség, ezért felesleges bezárni az iskolákat.

A gyerekekkel kapcsolatban álló pedagógusokról, felnőtt családtagokról és elsősorban az idős hozzátartozókról, akiket viszont nagyon is „érintenek” a gyerekek, és akikre potenciálisan a legveszélyesebb a betegség, nem esett szó ebben a viszonylatban.

Ahogy arról sem, hogy a rendelkezésnek fontos járványmegelőző hatása lehetne, ezért maradunk mi felnőttek is otthon, ha tehetjük. Nem azért, mert betegek vagyunk, hanem azért, hogy csökkentsük annak a lehetőségét, hogy megfertőzzenek minket, vagy mi megfertőzzünk másokat. Mert ha ez egyszerre, tömegesen történik, akkor az egészségügy összeomlik, és sok ember fog meghalni, akárcsak Olaszországban.

Az oktatási-nevelési intézmények vezetősége nagyon nehéz helyzetbe került.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Először is utasítást kaptak, hogy folytatniuk kell mindenáron a munkát, sőt azt is belebegtették nekik, hogy nyáron is tanítaniuk kell a negyven fokban, ha most bezár az iskola, illetve meg kell ismételni a tanévet, sőt még az is elhangzott a miniszterelnök szájából, hogy fizetés nélkül szabadságra fogják küldeni a tanárokat, ha bezárnak az intézmények.

Ugyanakkor a tanárok is olvasnak híreket, és sokan közülük félnek, nem értik a késlekedést és a fenyegetőzést sem, ráadásul kezelniük kell a szülők indulatait is.  

Nagyon nem lennék most (sem) iskolaigazgató, óvodavezető…

A préshelyzetből persze jó szokás szerint különféle kiskapukon át próbálnak kislisszolni a pedagógusok, mit is tehetnének?!

Miután ma reggel is gyomorgörccsel küldtem be a gyerekemet az iskolába, és elolvastam a 444 cikkét, miszerint tegnap két gimnáziumban is hazaküldtek végzősöket, mert egy-egy tanuló kapcsolatban áll azzal az asszonnyal, akiről épp kiderült, hogy koronavírus-fertőzött (egyiküknek az édesanyja), a reggelt telefonálással töltöttem, iskolaigazgatót, tanárismerősöket hívogattam, és szülőtársakat. A következőket hallottam.

„Készülünk gőzerővel a távoktatásra, képezzük a kollégákat, mindenki vásárol mikrofont, fejhallgatót otthonra. Szó nincs arról, hogy nem akarunk dolgozni, és vakációzni tervezünk a járvány ürügyén. Nagyon rosszulesik, amikor azt hallja az ember, hogy nem elég, hogy a tanároknak ott az egész nyár, még most is lógnának…” – mondja (nem állami) iskolaigazgató informátorom.

Aztán így folytatja: „A fizetés nélküli szabadsággal fenyegetés Európában példátlan. Megosztja a kollégákat, ezáltal voltaképpen kommunikációs fegyver. Döbbenetes az is, hogy van mersze kimondani bárkinek, hogy a gyerekekre a vírus nem veszélyes, tehát járjanak nyugodtan suliba! Én igazgatóként felelősnek érzem magam a kollégáimért is, nem csak a diákokért. Úgyhogy, ha egy szülő azt mondja nekem, nem engedi be a gyerekét, akkor halkan megsúgom neki, hogy jó döntés.”

Egy másik (állami) iskolában tegnap az igazgató ezt írta a szülőknek:

„Holnap is lesz tanítás, a továbbiak országosan is bizonytalanok, ezért fontos, hogy mindenki még találkozzon a tanáraival, meg tudják beszélni a potenciális változások idejére érvényes teendőket, aki még nem vitte haza a tanszereket, tegye meg holnap. A tanárok folyamatosan készülnek a távoktatásra.”

Egy vidéki (falusi) általános iskola pedagógusa azt mesélte, náluk a szülők nem tartják otthon a gyerekeket, nincs olyan zúgolódás, mint Pesten, de ők sem nyugodtak. A pedagógusok tartanak a járványtól, mint mindenki, ugyanakkor vannak, akik még jobban félnek attól, hogy nem fognak fizetést kapni, ez tanárházaspárok esetében rettenetes következményekkel járna. 

Egy negyedik (budapesti) iskoláról ezt meséli egy anya: „A mi sulink nem állami, így nem is reagált »átlagosan«. Szerdán az igazgató írt egy kör-e-mailt, ami így kezdődött: »Addig, ameddig a kormány nem rendeli el az iskolák bezárását vagy a járvány véget nem ér, a következő ajánlást tesszük: támogatjuk, ha döntésetek alapján a gyerekek otthon maradnak.« Ma pedig így kezdődik a levele: »A tegnapi nap tapasztalatai alapján sokan döntöttetek úgy, hogy elővigyázatosságból otthon tartjátok a gyereketeket – fél házzal üzemelünk –, köszönjük!«

Mi is otthon tartottuk őket végül már tegnap is. Ma kipróbálom, milyen két gyerek mellett dolgozni… Ja, és persze nálunk is gőzerővel készülnek a távoktatásra, de a tanárok már tegnap részletes anyagot töltöttek fel az e-naplóba, és dolgozatot is íratnak a Google valamelyik alkalmazásán keresztül, plusz ők is elkezdték a Hangouts Meeten keresztül tesztelni a távoktatás lehetőségeit. Ma reggelre például a matektanár elárasztott minket a feladatokkal.”

Nem lehet a járvány miatt otthon maradni, de az igazgatók igazolják a hiányzást

Egy állami általános iskolából kaptam az alábbi beszámolót:

„Nálunk a tanárok zárt szülői levelezőlistákon próbálják felmérni a szülői attitűdöt. Tehát azt, hogy nagyjából hogy állnak most a családok a kérdéshez, ki az, aki nem akarja küldeni, ki az, aki hétfőtől nem akarja küldeni és ki az, aki mindenáron akarja küldeni a gyereket, ameddig csak van iskola hivatalosan. Az igazgató levelet írt a szülőknek, amelyben felajánlotta, hogy élhetünk szülői jogainkkal, és az egészségünk, valamint a gyerek egészsége érdekében dönthetünk úgy, hogy nem engedjük iskolába. Ezt a Kréta rendszerben, a már létező szülői kikérő felületen hivatalosan kell kérelmeznünk – először két hétre, amit aztán meg lehet hosszabbítani –, ő pedig igazolni fogja a gyerek hiányzását. És mindeközben az iskola készül a távoktatásra. Van tanár, aki már tegnaptól beteget jelentett. A gyerekem osztályában a szülők megosztottak – de, ha jól látom, akkor jó páran már mától, sokan hétfőtől nem engedik őket."

A hiányzás is aggaszt sok szülőt, hiszen 250 mulasztott óra felett évismétlésre vagy vizsgára kötelezhetők a diákok. És arra egyelőre senki sem tud felelni, hogy ezek a mostani hiányzások beleszámítanak-e a limitbe.

Az a fura – miként erre iskolaigazgató ismerősöm felhívta a figyelmemet –, hogy bár látjuk a külföldi példákat, mi még mindig úgy teszünk, mintha ezt a tanévet be lehetne úgy fejezni, ahogy tavaly szeptemberben elterveztük, és mintha lehetetlenség volna okosan átstrukturálni például a következő tanévet úgy, hogy pótlásra kerülnének fokozatosan az elmaradt részek.   

Egyelőre nem tudunk mit tenni, se mi szülők, se a pedagógusok, mindenki egyénileg mérlegel, engedi-e iskolába, óvodába, bölcsődébe a gyerekét, mit kockáztat inkább, és mit nem, hogyan tudja átszervezni a család életét – mert ez is óriási gond sok családban: a gyerekek felügyelete, ha otthon maradnak.

Emellett pedig nagyon, de nagyon drukkolhatunk, hogy ne kelljen majd nekiszegeznünk senkinek a kérdést a jövőben: mi a francért késlekedtetek?

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció