Címke: nővérek

„Mind nyakig benne vagyunk ebben az egészben” – Egy egészségügyi hallgató gondolatai a járványról

WMN Egszsg – 2021. március 23. – WMN

A járványnak ezen a pontján ott tartunk, hogy önkénteseket toboroznak a kórházakba. Mindenkire szükség van. Aki egészségügyi pályára készült, arra végképp – készen áll már rá, vagy sem, most nem számít. Készen kell rá állni.

„Az egyetlen betegünk, akit látunk hazamenni!” – Történet a nővérpultból

Kult – 2020. június 19. – MLK

„Rengeteg ember halt meg otthon, egyedül… A mentős kollégák rémtörténeteket meséltek május végén. És ha mindez még nem lett volna elég, jött a George Floyd-ügy. A társadalom a fizikai tehertétel után lelkileg is összeroppant.”

„Az egészségügyi dolgozóknak olyan döntéseket kell meghozniuk olykor, amely a laikusok számára felfoghatatlan” – Ki segít a segítőknek?

WMN Ügy – 2020. március 31. – KAd

„Előállhat egy szélsőséges döntéskényszer, hogy kit lélegeztessen az orvos, és kit hagyjon meghalni. Ez óriási trauma a segítőnek is. A gond az, hogy az ilyen traumákat utólag megosztani sem könnyű.”

Molnár Lamos Krisztina: „A fájdalom közepén, a legnagyobb bajban az én betegeim erősek voltak”

WMN Ügy – 2020. március 19. – MLK

„A Fülöp-szigeteki kolléganőmmel egymást próbáljuk vigasztalni. Ő most ment volna haza három hét szabadságra a családjához, de odafelé törölték az összes létező járatot, így itt maradt. Én pedig nem tudom, mikor fogok hazajutni. De túl leszünk ezen, együtt fogunk átmenni rajta, le fogjuk győzni, és nem kell hozzá sok idő, talán pár hét, talán néhány hónap, lehet, hogy akár egy év is, de túl leszünk rajta! És akkor lesz alkalom mindent bepótolni majd!”

Molnár Lamos Krisztina: Valahányszor ránézek, az jut eszembe, hogy mindehhez a nyomorúsághoz mennyire fiatal még! – Történet a nővérpultból

Kult – 2020. február 9. – MLK

„Szerencsétlen asszony! Szinte halálra sebezhette a helyzet. Körülötte öt fiatal nő, mellettük mind ott a család, a férj, az anya, az újszülött. Körülöttük a gondoskodás és a szeretet mindenféle megnyilatkozása. Mellette pedig senki és semmi más, mint egy bekeretezett fénykép az éjjeliszekrényen.”

Egy új élet kezdete – Egy újabb történet a nővérpultból

Kult – 2019. november 15. – MLK

„A mellszívó halkan puffog, a párok suttogva beszélgetnek, és a babák egy része ugyan a születés utáni sokktól mélyen alszik, de a többi nagyon is eleven. A sóhajtozós halk nyüszögéstől kezdve a kicsi, nyikorgó, nyavíkoláson és panaszos-haragos síráson át a cuppogásig van itt mindenféle hang!”

„Túl sok ez néha, túl sok a nyomorúság” – Egy műszak a nővérpultban

WMN Life – 2019. január 30. – WMN

„Tizedik próbálkozás, TIZEDIK! És negyedik lombikterhesség. Az asszony most héthetes és öt napos terhes, három vetélés után van, szülés még nem volt. Magas, vékony nő, sportos alkat, rövidre vágott hajjal. Harminckilenc éves. Miközben a vérnyomását mérem, megkérdezem, hogy van, vannak-e fájdalmai, görcsöl-e? Nem fáj semmije, mondja, csak nagyon erősen vérzik. És akkor elsírja magát. Amire nem vagyok felkészülve most sem. Zavartan félrefordulok, mintha hirtelen dolgom volna, például meg kellene keresnem a hőmérő egyszer használatos fedőkupakjait.”