–

„Hosszú évekkel azelőtt, hogy a lányom, Malala Júszafzai megszületett, hosszú évekkel azelőtt, hogy együtt elkezdtünk azért harcolni, hogy a lányok is járhassanak iskolába, és hosszú évekkel azelőtt, hogy a Talibán által elkövetett brutális támadás miatt megismerte történetét a világ, hoztam egy döntést.”

Így kezdi szavait Ziauddin Júszafzai a Time magazinban. A tanítóként dolgozó férfi felidézi gyerekkorát az észak-pakisztáni Shangla városában, ahol öt lány- és egy fiútestvérével nevelkedett egy népes családban.

„Körülvett a patriarchátus” – írja a férfi. „A családban a fiúknak jutott a jobb cipő, a több ruha, a finomabb falatok. Az anyám nem járhatott férfikísérő nélkül, az orvos pedig nem az ő nevét írta a receptre, hanem azt, hogy »Rohul Amin felesége«. És a legrosszabb: tapasztaltam, hogy míg én iskolába jártam, a nővéreim otthon maradtak, ellehetetlenítve ezzel a jövőjüket. Elhatároztam, hogy ha valaha apa lesz belőlem, nálunk ez másképp lesz.”

Felcseperedve Ziauddin Júszafzai megtartotta saját magának tett ígéretét. Feleségével egyenlő jogokon és kölcsönös tiszteleten alapuló családi rendszert alakítottak ki, amelyben nemcsak a szülők voltak egyenlő partnerek, hanem a lányukat, Malalát is ugyanúgy nevelték, mint két fiukat, Khusalt és Atalt.

Pedig a férfi – saját bevallása szerint – 45 éves koráig sosem hallotta azt a szót, hogy feminizmus.

„Akkor találkoztam vele először, amikor a támadás után Malalával az angliai Birminghambe költöztünk. Ott jöttem rá, hogy valójában évek óta a feminizmus elveit próbáltam terjeszteni a családomban és a közösségünkben is.”

Malala a támadás után - Forrás: Getty Images/Queen Elizabeth Hospital

Ziauddin szerint az apáknak alapvetően fontos szerepük van a nők jogaiért való küzdelemben. „Persze” – teszi hozzá – „a nőjogi mozgalmakban, a nők elleni támadások esetén a nők hangja, az ő szavuk a legfontosabb. Ugyanakkor az olyan patriarchális társadalmakban, mint nálunk Pakisztánban, talán épp a férfi családtagok, az apák hangja a leglényegesebb katalizátora a változásoknak.”

A patriarchátusban – és úgy látom, hogy még sok nyugati országban is az van ma – egy platform, egy szervezet az univerzális alapegység: a család.

Azzal, ha egy apa feministává válik, és elkezd hinni a lánya értékében, képes megváltoztatni az egész családja jövőjét.”

És, hogy miért pont ő volt az egyik olyan pakisztáni férfi, aki elindult ezen az úton, míg férfitársai egyszerűen elfogadták az évszázadok óta érvényes hagyományokat?

„Talán azért, mert gyerekkoromban nagyon sokat bántottak, amiért sötétebb a bőröm, vagy mert dadogtam. Így korán megtanultam, hogy micsoda gyűlöletes dolog diszkriminálni valakit olyasmiért, amiről nem tehet. Abban biztos vagyok: a patriarchátus egyszerűen hülyeség! Az apáknak is az az érdeke, hogy lebontsuk!”

Ziauddin Júszafzai szerint a patriarchátus mindenki számára szomorú és frusztráló életforma, a férfiaknak is. Az ő ismeretségi körében például van olyan család, ahol egy fiú- és öt vagy hat lánygyerek született, de a társadalmi normák miatt kizárólag az apa és az egy szem fiú jár el dolgozni, és próbálja megteremteni a megélhetést az egész népes családnak. Ez komoly terhet jelent számukra, miközben a lányok nem járhatnak iskolába, nem kereshetnek munkát, csak várják, hogy valaki feleségül vegye őket. Az iskolaigazgató szerint ezzel mindenki veszít; a fiúk így feláldozzák az életüket egy „buta hagyomány” miatt, míg a lányoknak esélyük sincs arra, hogy kiderüljön, miben tehetségesek, hogy lehetőségük legyen kibontakozni.

Júszafzai család - Forrás: Getty Images/Christopher Furlong

A nyugati világban élők számára mindez távoli és szélsőséges jelenség, de Ziauddin Júszafzai azt mondja, nyomokban a fejlett világ társadalmai is tartalmazzák az egyenlőtlenségeket.

„Noha a lányok itt járhatnak iskolába, és ugyanolyan esélyekhez jutnak, mint a fiúgyerekek, olyan jelenségek, mint a fizetési egyenlőtlenségek, a szexuális bántalmazás vagy a nőgyűlölet továbbra is megnyirbálják a lányok munkaerőpiaci és magánéleti lehetőségeit. Boldogtalanságból pedig boldogtalanság születik” – írja.

Ezzel szemben, a pakisztáni férfi szerint,

azok az apák, akik segítenek a lányaiknak megélni a képességeiket, akik kiállnak a jogaikért, és úgy nevelik őket, hogy legyenek tisztában azzal, melyek ezek a jogok, az egész család életét boldogabbá és jobbá tehetik.

Ziauddin Júszafzai a Malala Alapítvány és a Világbank adatait idézi, amelyek szerint, ha a világ összes lánygyereke lehetőséget kapna arra, hogy 12 éves koráig ingyenes, minőségi oktatáshoz jusson, a világ gazdasági potenciálját, 15-30 trillió (!) dollárral lehetne növelni.

„Ezek az érvek erősek, míg a patriarchátus érvei gyengék” – folytatja Malala apukája, aki arra emlékeztet: éppen ezért támadták meg az akkor 15 éves kislányt a Talibán harcosai  2012-ben, amikor a lányokat sújtó iskolai tilalmuk ellen kampányoltak. Pontosan tudták, ugyanis, hogy egy kislány hangja sokkal inkább képes megváltoztatni a világot, mint a fegyvereik és a bombáik. A támadás emléke a mai napig óriási trauma az egész Júszafzai családnak.

„Malala nemcsak a lányom, hanem a harcostársam, a lelki társam – Jani, így becézem urdu nyelven őt. Látni a gyerekemet élet és halál között, rettenetes emlék. De a történtek nem befolyásolták az egyenjogúságért vívott harcunkat. Sőt, még inkább megbizonyosodtunk arról, hogy érdemes küzdenünk!”

Malala és családja a támadás után Nagy Britanniába költözött, ahol a pakisztáni kislány befejezte a középiskolát, és megkezdte tanulmányait az Oxfordi Egyetemen, miközben folytatta nemzetközi kampányát a lányok oktatáshoz való jogaiért. Munkájáért 2014-ben, 17 éves korában Nobel-békedíjat kapott, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb kitüntetettje, és az első pakisztáni születésű díjazott. A hivatalos indoklás szerint „a gyerekek és fiatalok elnyomása ellen, valamint a világ összes gyermekének oktatáshoz való jogáért folytatott küzdelem elismeréseként”.

Malala a Nobel- békedíjjal - Forrás: Getty Images/rune hellestad/Corbis

Malala Júszafzai július 12-én tölti be 22. életévét, és – érthető módon – kevésbé támaszkodik már édesapjára emberi jogi harcában. Ziauddin természetesen elfogadja, hogy kislánya felnőtt, de írásában bevallja, hogy hiányzik neki azért régi harcos- és lelki társa.

„Most, hogy Malala egyedül járja a világot, és elköltözött Oxfordba, nagyon hiányzik. Amikor beköltözött a kollégiumba, egyszer beugrottam az üres szobájába körülnézni, és eleredt a könnyem, amikor azzal szembesültem, milyen független lett”  – írja a férfi.

„De a szívem mélyén elképesztően boldog vagyok a tudattól, hogy szabadon és magabiztosan járja a világot,  és nincs már arra szüksége, hogy kísérgessem. A jó szülő támogatja a gyerekét abban, hogy minél előbb független, szabad ember lehessen belőle.”

Márpedig a Júszafzai család tagjai szabadok. A nők is.

„A családunknak sikerült megtörnie a patriarchátus láncát. Emiatt mindannyian – nemcsak Malala és az anyukája, Toorpekai, hanem a fiaim és én is – szabad emberek vagyunk” – zárja sorait a Nobel-békedíjas emberi jogi harcos fiatal nő, Malala Júszafzai édesapja.

D. Tóth Kriszta

Kiemelt kép: Getty Images/Jim Spellman/WireImage