–

Gábor története

„Gábor tizenöt éve tanít matematikát. Nagyon szereti a munkáját és a gyerekeket. Folyamatosan dolgozik azon, hogy érdekessé, izgalmassá és hatékonyabbá tegye a tanítást. A gyerekek viszont egyre kevésbé lelkesek, egyre kisebb sikereket ér el a munkája során. Kamasz lánya éppen felvételi előtt áll. A felesége munkahelyet váltott két hónapja.

Gábor egy reggel felkelt, de gyengének érezte magát. Kicsit megfázott. Bement dolgozni az iskolába, de haza kellett jönnie, mert nem lett jobban, sőt. Egy hetet volt otthon táppénzen. Az ereje csak lassan tért vissza, de hétfőn már mennie kellett dolgozni: a kötelességtudat nem engedte, hogy tovább maradjon. Meg hát a hitelt fizetni kell, a táppénz miatt pedig már így is veszteség érte, a jövedelme amúgy sem túl magas.

Hétfő reggel el akart indulni a munkába, de nem bírta el a lába. Rosszul lett: remegett, hevesen dobogott a szíve, szorított a mellkasa. Összeesett. Azonnal a közeli kórházba szállították.

Több napos vizsgálatsorozat következett. Minden lelet negatív, semmi szervi baja nem volt. Hazaengedték. Másnap azonban megint nem tudott bemenni az iskolába. Újra rosszul lett… Kezdődött minden elölről. Próbálta leküzdeni, de nem ment. Újabb kórházi kezelés, ami ugyanazt az eredményt hozta: nincs semmi baj. Vagyis van. Gábor kiégett. Elfogyott az energiája, a lelkesedése. Emiatt pedig depressziós, majd pánikbeteg lett. Hosszú kezelés vár rá. Rendbe kell tennie magát lelkileg. Elindult az úton, de még nagyon messze a vége. De halad, néha gyorsabban, néha lassabban. Pár hét múlva már tartott órát. De ismét rosszabbul lett. Talán majd később, menni fog…”

A történet fiktív, de bármikor valósággá válhat

Én is lehetnék Gábor egy pillanat alatt, de akár te is, kedves olvasó. A kiégés ma talán sokkal erősebben veszélyezteti a tanárokat, mint eddig bármikor. Sok helyen járok az országban, beszélek pedagógusokkal, és testközelből látom, mennyien állnak a kiégés szélén. Sokan pedig már régen kiégtek, csak még nem vették észre, esetleg homokba dugják a fejüket.

Mert igen, egy lelkes, agilis pedagógus is ki tud égni. Hiába a lelkesedés, ha közben nincs, ami újra töltse az energiakészleteket.

Évről évre érzem magamon is, a kollégáimon is, hogy egyre korábban jön el az év végi fáradtság érzése. Március van, és már érezzük a tüneteket. Aztán az ember vagy figyel rájuk, vagy megpróbál úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj. Én figyelek rá. Mert oda kell figyelnem magamra. Bármennyire szeretem a munkámat, nálam is vannak olyan pillanatok, amikor már nem bírom. Mert nehéz. Aki gyerekekkel dolgozik, tudja, miről beszélek.

Egyre nehezebb motiválni a diákokat, ezt tapasztalom

Ezáltal pedig magunkat is egyre nehezebb motiválni. Pedig muszáj lenne. A terhek csak nőnek, és sajnos nem is látszik, hogy ez változna. Majdnem mindenhol betöltetlen állások vannak, pedagógusok hetekre betegednek meg, őket pótolni kell. És igen, azok pótolják őket, akik MÉG nem betegek. A sok helyettesítés, a pluszmunka pedig teljesen kiveszi belőlük is az energiát. És nincs, ami pótolja.

Először csak türelmetlenebbé válunk, aztán lelketlenné. A végén pedig kiégünk. De mi lesz akkor a gyerekekkel?

Én pár hete vettem észre magamon, hogy türelmetlenebb vagyok, sokkal hamarabb csattanok fel, akadok ki a gyerekekre. Nehéz időszakon vagyok túl. De ezt fel kellett ismernem magamban. Tudom, felismerni nagyon nehéz. Sőt, azt a legnehezebb elfogadni, ha az ember gyengül. Pedig gyengül. Mert sok a teher. Rájöttem, hogy változtatnom kell, ha nem akarok Gábor sorsára jutni.

De mégis mit tehet egy pedagógus, hogy megvédje magát?

Néhány tipp, nekem ezek váltak be:

1. Napi sikerek listázása

Minden egyes napban tudatosan igyekszem megtalálni a sikeres pontokat, felidézem őket, és örülök nekik. Igen, a legapróbb sikereknek is.

2. Megújulás

Igyekszem más módszereket tanulni, megújítani magam. Szokatlan gyakorlatokat találok ki, folyamatosan fejlesztem magam. Mert a monotonitás megöli a lelkemet. Az pedig kiégéshez vezet.

3. Elengedés

Nem veszem magamra mások problémáját. Megnézem, hogy egy helyzetben mit tudok tenni. Mennyit tudok hozzátenni anélkül, hogy én veszítenék magamból, és nem akarom, hogy erőn felül teljesítsek. Amit tudok, megteszem. De onnantól elengedem a problémát.

4. Mosolygás

Igyekszem mosolyogni. Jól érezni magam minden helyzetben. Nem morgok a rendszer, a diákok, a szülők, a kollégák miatt. Attól egy kicsit sem leszek jobban, ha folyton morgok. Kerülöm is azokat az embereket, akik morognak. Mert lehúznak és berántanak.

5. „Énidő”

Figyelek arra, hogy magamra is jusson minőségi idő. Foglalkozom magammal, szánok rám elegendő időt. Lehet ez egy jó könyv, egy séta, egy finom ebéd, vagy csak úgy a semmittevés. Mert ha magamat elhanyagolom, akkor másokat is el fogok hanyagolni.

6. Humor

Igyekszem nevetni, a dühítő helyzetekből is poént csinálni, elvenni az élét a dolgoknak. Hihetetlenül jókat nevetünk a kollégákkal a szünetben, viccelődünk, poénkodunk. Ahogy az órán is ezt tesszük. Mert humor nélkül nem lehet élni.

7. Víz

Triviálisan tűnik, de iszom. Nem-nem úgy! Sokszor szédültem meg már az órán, amikor végre rájöttem, hogy órák óta nem ittam egy kortyot sem. A fejem persze fáj. Szóval minden szünetben megiszom egy pohár vizet. És használ.

Biztos lehet még folytatni a sort, örülnék neki, ha ti is megírnátok, mi segít nektek a kiégés ellen. Ha összegyűjtjük a tapasztalatokat, máris megérte.

Kedves kollégák!

Figyeljetek oda magatokra, vigyázzatok! Kiégni, összeomlani nagyon könnyű! Szükség van ránk! A gyerekek számítanak a munkánkra, bíznak bennünk! Nem hagyhatjuk őket cserben! Ahogy magunkat sem. Mert ne felejtsétek el: ha mi nem vagyunk jól, akkor nekik sem tudunk segíteni abban, hogy jól legyenek. Pedig ma leginkább erre van szüksége mindenkinek: arra, hogy jól legyünk. Együtt, egymással, magunkkal…

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció