Nem megy ki a fejemből az UNICEF Magyar Bizottság új kisfilmje. A fekete háttér előtt, a felnőtt színészek által eljátszott párbeszéd valódi gyerekek, valódi „chatlogjai” alapján íródott. A jelenet annyira hatásos, hogy öt másodpercen belül elfelejti az ember, hogy ismert színészeket lát (Horváth Lilit és Szinetár Dórát) – csak a feszültség van, a borsódzó bőr, az összeszoruló gyomor, és rögtön utána a gondolat, hogy atyavilág, ehhez hasonló az én gyerekemmel is megtörténhet. És lehet, hogy nem is tudok róla.

Nem véletlenül került idén a gyerekjogi világszervezet magyarországi alapítványának fókuszába a cyberbullying. Tausz Katalin gyerekjogi igazgató szerint a probléma érezhetően egyre súlyosabb, amit az UNICEF trénerei a magyar iskolákban zajló Ébresztő-óra program során is tapasztalnak. Egyre több iskola kéri, hogy a szakemberek erre a témára is térjenek ki, mert nagyon sok gyereket érint. Ezt egyébként én magam is meg tudom erősíteni, Ébresztő-óra trénerként számos magyar iskolai osztályban tartottam órát, és a 10-18 éves gyerekek szeme szinte kivétel nélkül felcsillan, ha az interneten, közösségi médiában, cseten folyó zaklatásról van szó. Mert minimum hallottak ilyesmiről – de sokan maguk is megtapasztalták.

„Az alapvető technikai kérdésekkel sokkal inkább tisztában vannak az iskolások, mint a cybertérben is érvényes etikus viselkedés szabályaival” – mondta a WMN érdeklődésére Tausz Katalin. „A gyerekek az internetes zajban észre akarják vétetni magukat – de nincsenek tisztában a szólásszabadság határaival, megnyilvánulásaik hatásaival, és azoknak akár a jogi következményeivel.”

És azzal sem, hogy mihez kezdjenek, ha zaklatás éri őket. Pedig a cseten vagy az online térben történt piszkálódás, beszólás, kirekesztés sokkal mélyebb lelki sérüléseket okozhat, mint azt a szülők elsőre gondolnák. A Z lett az első olyan generáció, amely már születésétől fogva digitálisan szocializálódik, míg a szüleik még úgynevezett „digitális bevándorlók”, vagyis sokan közülük kevésbé látják át, és értik meg az online térben zajló folyamatokat.

Gondoljatok bele, míg egy „offline” embercsoportban, például az osztályteremben vagy tornaöltözőben zajló bántalmazásnak korlátozott számú tanúja van, addig

az online zaklatás tanúinak száma nagyságrendekkel nagyobb, és a bántalmazottnak újra és újra át kell élnie, ami fokozza az esetleges trauma erősségét. A gyerekek sokszor arra sem gondolnak, hogy ez bárkivel, velük, a testvérükkel, a barátjukkal, a szüleikkel is megtörténhet.

„Az áldozatok dühösek, szenvednek, elveszíthetik motivációjukat a tanulásra, alvászavaroktól szenvednek, megváltoztatják a kinézetüket, hogy próbáljanak beilleszkedni, – vagy feladják a társas kapcsolataikat, és szélsőséges esetben kábítószer-használókká válnak, önmagukat bántalmazzák, esetleg öngyilkosságot kísérelnek meg” – teszi hozzá az UNICEF gyerekjogi igazgatója.

Ezt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatása is alátámasztja. Lehet, hogy a cseten, Messengeren, Viberen, Facebookon, Snapchaten vagy más online felületen leírt szavak virtuálisak, de a hatásuk nagyon is valóságos. És nem csak akkor, ha tehetséges színészek olvassák fel őket egy videóban.

Az OFI felmérésében résztvevő 10-18 évesek közel 80 százaléka (!) az internetes bántalmazást súlyosabbnak tekinti a bántalmazás egyéb formáinál.

Fontos tehát, hogy az ember szülőként, pedagógusként, gyerekekkel valamilyen kapcsolatban álló felnőttként ne bagatellizálja a problémát. Egy zaklatásos esetben a „ne törődj vele!”, „barátkozz mással!", „majd elmúlik" és hasonló riposztok nem segítenek az értintett gyereken. Szülőként a megfelelő és folyamatos kommunikáció, a bizalmi légkör, a valódi érdeklődés és minőségi figyelem, no és persze a pozitív megerősítés alap. Dr. Gyurkó Szilvia, a WMN gyerekjogász szerzője épp a múlt héten írt arról, hogy milyen, a szülők számára is észlelhető jelei lehetnek annak, ha a gyereket a közösségében zaklatás éri. (A teljes cikket ITT tudod elolvasni.)

A jelek között van például:

  • a gyakori és megmagyarázhatatlan fejfájás vagy hasfájás
  • az alvásproblémák
  • problémás étkezés
  • ha a gyerek nem akar iskolába menni
  • passzivitás az online térben, vagy ha megváltozik a viszonya a digitális eszközökhöz, alkalmazásokhoz

Meg kell próbálni elérni, hogy a gyerekek ne érezzék magukat egyedül, hogy tudják, ki az a felnőtt a környezetükben, akihez bizalommal fordulhatnak. Ha pedig a bántalmazott gyerek megnyílik, és beavatja a szülőt a problémájába, akkor érdemes az osztályfőnök, illetve valamelyik – a gyerekkel jó viszonyt ápoló – pedagógus segítségét kérni. Erről írtunk egy másik korábbi cikkünkben, ITT.

Tausz Katalin szerint sok iskolában ma már széleskörű számítástechnikai képzés zajlik, digitális táblákat használnak, elterjedt az elektronikus napló, a gyerekeket biztatják, hogy az interneten is gyűjtsenek egy-egy téma feldolgozásához anyagot. Az UNICEF gyerekjogi igazgatója azonban hozzáteszi:

„Az online viselkedéskultúrára nevelés gyakran hiányzik az iskolai oktatásból, holott enélkül nem lehetséges, hogy a gyerekek digitális állampolgárokká váljanak."

D. Tóth Kriszta*

Itt a WMN oldalán rendszeresen foglalkozunk a digitális biztonság, a bullying, a gyerekek közötti különböző bántalmazási formák témájával. Ha tovább olvasnál, ezeket a cikkeinket ajánljuk:

Gyerek gyerek ellen – Ezeket kell tudnod a kortárs erőszakról! 

Képzelt, mégis valós történet egy iskolai zaklatásról

„A szó veszélyes fegyver" – Egy kamasz kiáltványa az iskolai erőszak ellen

*a szerző az UNICEF Magyarország jószolgálati nagyköveteként is dolgozik