1. A gyerekek

Meghazudtolnám magam, ha nem őket írnám az első helyre. Mindannyian külön kis emberi lények, saját személyiséggel, gondolatvilággal, szemlélettel. Nap mint nap több száz gyerekekkel kell együtt dolgoznom, ami néha nem könnyű feladat. De amikor sikerül, akkor viszont csodálatos dolgok születhetnek a közös munkából.

Mert igen, a tanítás egy közös munka. Velük együtt alkotunk valamit, amiről néha magunk sem tudjuk, hogy mi lesz belőle.

És sokszor nem is a végeredmény, hanem a folyamat a fontos, amin közösen keresztül megyünk.

2. A tanítás öröme

Igen, rengeteg öröm van benne. Hiszen én nem tudok elképzelni jobb és egyben nehezebb feladatot a tudás átadásánál. Minden gyerek másként éli meg a dolgokat, másként gondolkodik. És nekik együtt kell átadni azt, amit én tudok. Közben pedig ők is folyamatosan adnak nekem, minden órán tanítanak nekem valamit magamról, magukról, a világról. Ez pedig folyamatos fejlődést eredményez.

Ha akár egy icipici sikert is elérek náluk, akkor aznap már érdemes volt felkelni, bemenni, és este örömmel fekszem le.

3. Azonnali visszacsatolás

Bizony, ez néha kegyetlen is tud lenni: hisz a munkánkról azonnali visszajelzést kapunk a gyerekektől. Ha nem elég izgalmas az óra, akkor az abban a pillanatban látható az arcukon, a viselkedésükön. És ha szerencsénk van, akkor még meg is mondják nekünk, mi az, ami nem jó.

De ugyanúgy az is látható a mosolyokból, ha valami izgalmas és érdekes. Nem tudok még egy olyan szakmát mondani, aminél azonnal az arcodba kapod, jó-e amit csinálsz.

Mondjuk, én ezt kifejezetten szeretem, mert így tudok változtatni, ha kell.

4. Táborok, kirándulások

Azt már tudhatjátok, hogy elkötelezett híve vagyok az iskolán kívüli programoknak, különösképpen a táboroknak. Hisz napokon keresztül együtt vagyunk, egymásra vagyunk utalva.

Látjuk egymást ébredés után, közösen eszünk, egész nap játszunk. Itt aztán minden gyerekből és tanárból is kijön az igazi, valódi énje.

Az együttlét öröme, a közös tábortüzek, a nagy beszélgetések örök emlékként maradnak meg mindenki számára. Ha tehetném, sokkal gyakrabban mennénk táborba, mert hiszem, hogy többet tudnak tanulni ott, együtt, mint amikor ülnek az iskolapadban.

5. Folyamatos megújulás

Lehet tanítani 40 éven át ugyanúgy, ugyanazokból a megsárgult jegyzetlapokból. De ez egyenes út a kiégés, a befásulás felé. Ha az ember szeretné ezt elkerülni, lehetősége van folyamatosan fejlődni. Képzések, könyvek, cikkek garmadája ad lehetőséget arra, hogy az ember képezze magát, új módszereket ismerjen meg, és próbáljon ki a gyerekekkel közösen. Ezzel elkerülhető a kiégés, izgalmasabbá, élvezetesebbé tehetők a mindennapok.

A módszertani sokszínűség, a sikerek pedig magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá teszik az embert, ami az élet többi területére is hatással van.

6. Szabadság

Sokan gondolhatjátok, hogy most a szünetek felsorolása következik. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy nem jó, minden évszakban egy hosszabb-rövidebb szünet, mert az.

De most a pedagógiai szabadságra gondolok. Ami ma még létezik, bár egyre inkább kezd csorbulni.

Ugyan a tananyagot nem én állítom össze – bár abban is van mozgástér – de a módszereket én választhatom meg minden osztályban, rájuk szabottan, az ő igényeiket figyelembe véve. Élvezem, hogy ha becsukom az ajtót, akkor bent szabadság van, és az történik, amit én szeretnék. Sokszor pedig az, amit a gyerekek. Na, jó, a dolgozatot nem mindig akarják…

7. Változatosság

A munkánkban az egyik legjobb dolog az, hogy nincs két ugyanolyan nap, de még két ugyanolyan óra sem. Mert minden diák, osztály más, sőt az az osztály, amelyik az egyik nap aktív és szorgalmas, másnap passzív és lusta. Még ugyanazt az anyagrészt sem tudom két párhuzamos osztályban ugyanúgy megtanítani. Nem mintha szeretném minden évben, minden órán ugyanazt csinálni.

Itt tényleg igaz, hogy a változatosság gyönyörködtet. Minden egyes nap…

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció