Tényleg észreveszed, ha egy gyerek veszélyeztetett? – Egy öngyilkosság margójára
Kinek a hibája? Ez az első kérdés ilyenkor, amikor egy gyerek öngyilkosságot követ el. A környezeté, a családé, szülőké... vagy a gyerek volt depressziós, beteg, lelkileg sérült? Azt érezzük, ha megtaláljuk a felelőst, akkor az a sötét démon, amit az öngyilkosság jelent, távolabb kerül tőlünk – hiszen tudjuk már, mire kell odafigyelni... Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember írása.
–
...Azonban a dolog nem ilyen egyszerű. Általában nem jelzi hatalmas villogó neonnyíl, mint a rajzfilmekben, hogy merre találjuk a „bűnöst”, a felelőst. Cserébe viszont azt látjuk, hogy egy kicsit mindenki hozzátett a drámához. Valaki félrenézett, valaki nem figyelt oda, valaki rossz eszközt választott, valaki azt akarta hinni, minden rendben van, pedig érezte...
Az alig egy hónapja nyilvánosságra hozott – legfrissebb amerikai – statisztika szerint, a tinédzser lányok által elkövetett öngyilkosságok száma megduplázódott az elmúlt nyolc évben, és a fiúk esetében is 30 százalékkal nőtt. A 10-24 éves korosztályban vezető halálokként tartják nyilván az USA-ban az öngyilkosságot. Több áldozatot szed ugyanis a korosztályban, mint a rák, a szívbetegségek és az AIDS összesen.
A világ legfejlettebb országait bemutató adatok szerint pedig nem is az USA-ban a legdurvább a helyzet. Jelenleg Európában a legmagasabb az öngyilkosságok száma.
Az öngyilkosság hátterében általában pszichológiai- és a gyerek közvetlen környezetével összefüggő okok állnak. Utóbbi közé tartozik az iskolai zaklatás, a kirekesztés, a barátokkal vagy a családi kapcsolatokkal összefüggő problémák – de a gyerekek öngyilkosságához vezető okok között a szegénységet, a reménytelennek érzett élet- és lakáskörülményeket, valamint a munkanélküliséget is megtaláljuk.
A mentális- és a lelki betegségek szintén fokozzák az öngyilkosság kockázatát – különösen a depresszió, ami tíz kamaszkorban elkövetett öngyilkosságból kilenc esetében ott van a háttérben.
A szerhasználat (alkohol, kábítószer) szintén komoly szerepet játszhat a fiatalkori öngyilkosságokban.
Persze sorolhatjuk az adatokat (megdöbbentőek, nem is kérdés), de valójában a számok ridegek és objektívek, míg az öngyilkosság mindig érzelmi és szubjektív kérdés.
Ezért nehéz úgy írni erről a témáról, hogy ne sértsük meg az egyik legfontosabb szabályt, ami az öngyilkosságokra vonatkozik, azaz: hogy ítélkezés és feltételezések nélkül közelítsünk.
Ezért ahelyett, hogy az ilyen ügyek kapcsán találgatásokba bocsátkoznánk az okok miatt, inkább azt érdemes számba venni, hogy észrevesszük-e, ha a saját (és a környezetünkben élő) gyerekek között van olyan, aki veszélyeztetett.
– Tudod-e, mekkora a teher a gyereken? És hogy elbírja-e azokat az elvárásokat, amelyekkel az iskolában vagy otthon szembesítik? Mert lehet, hogy szerinted bírnia kellene, de vajon az a „konkrét gyerek” képes-e rá?
– Biztosan jól motiválod a gyereket? Mert sokszor motiválónak gondoljuk azt, amit a gyerek valójában félelemkeltőnek érez, esetleg szorongásként él meg.
Biztos, hogy a gyerek egyéni helyzetére, állapotára szabod, hogy mit vársz el tőle... vagy saját magadat „vetíted rá”?
– Meghallgatod-e, ha panaszkodik? Vagy lesöpröd az asztalról a kételyeit, a dilemmáit, vagy ha azzal fordul hozzád, hogy elveszettnek érzi magát, és reménytelennek gondolja a helyzetét?
– Észreveszed-e, ha a viselkedése megváltozik, ha szomorúság, reményvesztettség lesz úrrá rajta?
– Féltékeny vagy arra, akivel a gyerek bizalmi viszonyt alakít ki, illetve ha bensőséges dolgokat oszt meg egy felnőttel? Vagy azt várod, hogy a gyerek csak benned bízzon meg...
– Tisztában vagy vele, mennyire félelmetes, ha egy gyerek „tökéletes”. Ha mindenkinek megfelel, ha senkinek nem mond ellent, ha nem rosszalkodik... ha egy gyerek rosszalkodni, ellent mondani sem mer, akkor ott nagyon nagy baj van.
Egy gyermek önkéntes halála mindig dráma, de a legnagyobb dráma mégis az, ha úgy megyünk el mellette, hogy nem tanulunk belőle. Ha azt érezzük, hogy az ilyen tragédiákat nem tudjuk megelőzni. Valóban sok korláttal szembesülünk ilyenkor, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk. Sokszor elég egy jelzés arra: „Itt vagyok. Meghallgatlak.” Vagy: „Örülök, ha elmondod, de az is rendben van, ha ezt nem velem osztod meg. Viszont valakivel mindenképpen beszélj róla.”
Azt mondják, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell – ahogy egy gyerek tragédiájához is sokszor egy egész falu hozzájárul. Ezért fontos, hogy legyen szemed, hogy lásd, füled, hogy meghalld, figyelmed, hogy érezd, ha egy gyerek bajban van.
Magyarországon anonim módon kérhetnek segítséget a gyerekek a Kék Vonal Alapítvány által működtetett 116-111 lelkisegély telefonszámon. Szexualitással, testképpel, párkapcsolatokkal kapcsolatos problémák esetén pedig a yelon.hu oldalon, illetve a yelon app chatszolgáltatásában.
Dr. Gyurkó Szilvia
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Stockfotografie