Tudom én is mindig elrejtettem,

De mi mehet a fiatal fejekben?

Mert a korral járó kegyetlenség

Amit azért megtippelnék.

(Kiscsillag: Mi mehet?)

A gyerekek közötti erőszak iskolaidőn kívül is fontos téma. Rengeteg a nyári tábor, a szülők örülnek, ha a gyerekek saját kortársaikkal töltik az időt és nem otthon punnyadnak, de spontán is kialakulnak gyerekcsoportok az utcákon, parkokban, sportoláskor. Ott pedig néha minden szuper, néha meg eljátsszák a „Nyilas Misi pakkot kapott” jelenetet.

Zaklatás, kortárs erőszak, beavatási szertartások... sokszor felmerül mit tegyünk, ha szülőként azzal szembesülünk, hogy egy másik gyerek bántja a miénket, vagy éppen a sajátunk erőszakos másokkal.

A gyerekek közötti erőszak jellemzői

– A kutatások szerint (a kérdésfeltevés módjától és vizsgálati módszerétől függően), Magyarországon a gyerekek 25–70 százaléka tapasztalja meg a kortársak közötti erőszak valamilyen formáját.

– A leggyakoribb a verbális bántalmazás, amikor szavakkal „verik” a gyerekek egymást (csúfolódás, pletykálás, megalázás, stb.). Ezt követi a kirekesztés, kiközösítés, majd a fizikai erőszak és végül a szexuális bántalmazás. Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy (nemzetközi adatok szerint) a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés, zaklatás mintegy harmadát nem felnőtt, hanem egy másik gyerek vagy fiatal követi el. A gyerekek közötti szexuális bántalmazás sok esetben inkább a másik megalázásáról, a fölötte gyakorolt hatalomról és erőről szól, nem pedig magáról a szexualitásról.

– Speciális formája a gyerekek közötti erőszaknak az internetes, online zaklatás (cyber bullying), amikor egy konfliktus, pletyka, piszkálódás sms-ben, e-mailben, cseten, közösségi portálokon kezdődik vagy ott folytatódik.

– A vizsgálatok szerint arra, hogy valakit „kipécézzenek” maguknak a gyerekek, akkor van legnagyobb esély, ha valaki túlsúlyos. Ezt követi a származás (bőrszín) miatti, valamint a szexuális orientáció (homoszexualitás), valamilyen fogyatékosság, illetve a gyerek családjának vallási meggyőződése miatti bántalmazás. De azt sem szabad elfelejteni, hogy néha nincs semmiféle különleges, látható, beazonosítható oka a bántalmazásnak – egyszerűen megtörténik.

– A kortárs erőszak (főleg, ha rendszeresen előforduló, zaklató magatartásról beszélünk) komoly hatást gyakorolhat a gyerek önbizalmára, önértékelésére és későbbi életére, így például növeli a felnőttkori depresszió kockázatát.

Az erőszak nem természetes része a gyerekkornak

Ha egy felnőtt bántalmaz egy gyereket, általában tudjuk, mit kell tennünk (tisztában vagyunk vele, hogy az nem megengedhető), de a gyerekek esetében sokszor elbizonytalanodunk: veszélyes-e, ami történik? Ezt most hagynom kellene, majd megoldják. Vagy mégis avatkozzak közbe? Nem nevelhetem más gyerekét. Mit tegyek, ha azt látom, hogy egy másik gyerek bántalmazó, zaklató módon viselkedik?

Ahogy a felnőttek között, úgy a gyerekeknél is megengedhetetlen az erőszak valamennyi formája. A gyerekkornak sem természetes része az erőszak. Ráadásul a bántalmazás akkor is negatívan hat, ha a gyerek nem áldozata, hanem szemtanúja az erőszaknak.

A bántalmazó, zaklató gyerek is bajban van

Sok esetben a bántalmazó gyerek legalább annyira szenved a saját viselkedésétől, mint a többi. Neki is rossz, hiszen érzi a félelmet, az elutasítást, és hogy kívül reked azon a közösségen, amit a többi gyerek alkot. A düh sokféle érzést elfedhet egy gyerekeknél, főleg tinédzsereknél (szomorúság, félelem, gyász, stb...). A düh persze természetes érzés, de az, ahogyan kimutatjuk, és amit kezdünk vele, nagyon fontos. A fiúknak ráadásul különösen nehéz lehet az érzéseik kifejezése, hiszen ilyenkor sérülékenynek érzik magukat.

A gyerekek nagyon sokszor visszatükrözik azt, ahogyan a szülők reagálnak egy helyzetre (ahogyan a dühüket, csalódottságukat, szorongásukat vagy éppen örömüket fejezik ki).

Sok mindentől függ, hogy ki válik áldozattá

A cikk elején volt egy rövid felsorolás arról, hogy jellemzően milyen külső tulajdonságok miatt válhat egy gyerekből áldozat. Sokkal fontosabb azonban, hogy egy gyereknek mennyire jók a védekező, önvédelmi reflexei? Ezekkel elkerüli, megoldja, kezeli az őt érő esetleges támadásokat. Gyakran lehet látni túlsúlyos gyerekeket, akik zseniális humort és gyors riposztolási képességet fejlesztenek ki magukban, amivel aztán lerázzák a kellemetlenkedőket.

Sajnos azonban nem mindenki képes jól reagálni a támadásra: van, aki lefagy, leblokkol, van, aki azonnal elmenekül... és van, aki igyekszik láthatatlanná válni.

Az áldozatok általában azok, akikről úgy látszik, hogy nem tudják megvédeni magukat, és nem tudnak, mernek, akarnak segítséget kérni.

A kiszolgáltatottságuk valójában ebből fakad, ezért olyan fontos, hogyan reagál a környezet a bántalmazásra.

Cinkos, aki néma. Mindenki tehet az erőszak ellen!

Az erőszak-megelőzési programokban egyre nagyobb szerephez jutnak azok a kezdeményezések, amelyek nem azt a szempontot mérlegelik, miért és mitől válik egy gyerekből bántalmazó vagy áldozat, hanem arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen szerepük van a megfigyelőknek, szemtanúknak. Az ő magatartásuk (ha félrenéznek, elfordulnak, belenyugszanak, tevőlegesen a bántalmazó mellé állnak): megerősíti az erőszaktevőt. De ha kifejezik nemtetszésüket, ha kilépnek a bántalmazó mögül, ha megerősítik és védelmére kelnek az áldozatnak, vagy ha egyszerűen csak szólnak egy felnőttnek, aki véget vet a helyzetnek, az gyengíti az erőszak ismételt előfordulásának kockázatát, valamint járulékos előnyként csökkenti az áldozat viktimizációját (azt az érzést, hogy áldozattá vált) is.

Mit tegyünk?

Általában nem tudhatjuk, hogy egy gyerek miért erőszakos másokkal. Bár könnyűnek tűnhet ítélkezni felette, mégis az a legjobb, ha segítünk neki az érzéseiről, saját helyzetéről, élményeiről beszélni. Erre nyilván nem az a legalkalmasabb időpont, amikor tombol az erőszak, hanem amikor nyugodtabb a helyzet.

Meséljen a gyerek arról, hogyan éli meg a saját dühét. Jelezni kell neki: megértjük, milyen nehéz lehet elviselni a saját dühét. Azt is tudnia kell, hogy segíteni akarunk. Fontos jelezni, hogy vannak helyzetek, amikor a bennünk lévő erő megélése indokolt és nem rossz. De ennek úgy kell történnie, hogy az biztonságos legyen a többiek számára. Hasznos, ha a gyerek megtanulja felismerni, mikor kezdi el elveszíteni a kontrollt (összeszorul a torka, gyorsabban ver a szíve, lüktet a gyomra, stb...), és ilyenkor az a jó megoldás, ha kilép a helyzetből.

Az áldozat szempontjából az az alapvető kérdés, megbocsássa-e, ami történt, tegyen-e úgy, mintha meg sem történt volna, vagy vágjon vissza?

Itt is (mint általában), a „tegyünk úgy, mintha semmi nem történt volna” megoldás a legrosszabb.

A kutatások szerint ez fokozza az áldozattá válás érzését, és növeli az alacsony önértékelés kialakulásának kockázatát, ráadásul magában rejti azt is, hogy hosszabb ideig tart majd az erőszak. Az „elkerülés” szintén gyakori stratégia, ami arra alapul, hogy az áldozat kerüli a közvetlen kapcsolatot az őt bántalmazó, zaklató gyerekkel. Ha ez nem egészül ki egyéb stratégiákkal, akkor sajnos sem érzelmileg, sem következményeiben nem megfelelő megoldás, mégis ez a leggyakoribb, amit a gyerekek alkalmaznak és amit a szülők tanácsolnak.

Az elkerülésnél sokkal sikeresebb stratégia a megbocsátás és az empátia a zaklató felé. Ez ugyanis csökkenti az áldozatiság érzését. Nagyon praktikusra lefordítva: a gyerek először tartson távolságot a zaklatótól, kerülje el őt, legyen biztonságban. Majd utána próbáljon megértést tanúsítani és megbocsátani a másik gyereknek. Ebben a folyamatban nagyon fontos a felnőttek, külső segítők szerepe. A gyerek ne maradjon magára (ne érezze magát lúzernek azért, mert nem vág vissza, vagy mert elengedi a dühét és megbocsát). Itt is nagyon fontos a többi gyerek kiállása, szolidaritása, együttérzése. Mindez együttesen segíthet az áldozatnak jól kikerülni a nehéz helyzetből.

Mit mond a jog?

Magyarországon 14 év a büntethetőség korhatára. Ennél fiatalabb gyerekkel szemben büntetőeljárást lefolytatni csak a legsúlyosabb bűncselekmények (emberölés, életveszélyt vagy halált okozó testi sértés, illetve rablás és kifosztás) elkövetése esetén lehet. A nem büntethető korú gyerekkel a gyermekvédelmi rendszeren belül próbálnak a szakemberek foglalkozni, jó esetben a családjával is együttműködve, a szükségletei szerinti beavatkozási lehetőségeket meghatározni.

dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Alejandro J. Vivas