Nemet mondani – Vajon ez a „forradalom" előszele a közoktatásban?
Néhány napja elkezdődött valami az iskolákban. Egy miskolci gimnázium nyílt levélben fordult szembe a közoktatásban zajló folyamatokkal. Az önmagát egyébként „békés" és politikai beállítottság tekintetében „vegyes" tantestületnek tartó kollektíva végső elkeseredésében emelte föl a szavát a nyilvánosság előtt, mert veszélyben látják az egész oktatási rendszert. Azt írják: „Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban." És azt, hogy ebben az egész káoszban elveszett a legfontosabb: a gyerek... Fontos lépés ez, mert (itt, ma Magyarországon) bátorság kell hozzá. Időközben a miskolciakhoz rengetegen csatlakoztak más iskolák, tanárok, diákok és szülők is. Ebben a pillanatban (január 15-én, pénteken, délelőtt fél 10-kor, amikor ezt a cikket szerkesztjük) 4307 egyéni támogatójuk és 55 támogatói csoportjuk van. Az ő kiállásuk pedig sokkal többről szól, mint az oktatásról... Dr. Gyurkó Szilvia írása.
-
Az egyik legfontosabb dolog, amit egy szülő megtaníthat a gyerekének az, hogyan tud nemet mondani. Biztonságosan, úgy, hogy el tudja fogadni a másik reakcióját, és ellenvéleményét is. De mégis felvállalja azt, amiben hisz, amit szeretne.
Mert nagyon fontos nemet mondani, ha úgy érezzük, hogy kihasználnak. Ha azt látjuk, hogy felelőtlen döntéseket hoznak. Ha úgy gondoljuk, hogy emberéletekkel, sorsokkal játszanak.
Ha meg vagyunk győződve arról, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Ha félünk, hogy a jövő kerül veszélybe a jelen hibás döntései miatt.
Ami a magyar közoktatásban zajlik évek (sőt, évtizedek) óta az mind morálisan, mind szakmailag korrupt és veszélyes, emberéletekkel „játszó” történet. Egy olyan kollektív hazárdjáték, amit látva felhorgad az emberben a düh, hogy nemet mondjon, hogy utcára vonuljon és tiltakozzon, mert már nem segít a józan ész, sem a higgadtan megfogalmazott szavak, kérések.
Itt, a WMN oldalán is sokszor írtunk az iskolákról, hogy mennyire aggályos a gyerekjogok helyzete, hogy milyen rossz gyakorlatok léteznek még mindig. Nagyon sokan elolvastátok Vekerdy Tamásnak a mai iskolarendszerről megfogalmazott kritikáját, vagy az iskolai megszégyenítések történeteit. Mondhatni, rendszeresen írunk erről a rendszerről, mert sajnos van mit. Itt mindenki áldozatnak érzi magát. A tanárok és az intézményvezetők legalább annyira, mint a gyerekek.
Hogy van-e bajunk a jelenlegi oktatási rendszerrel? Ó, igen.
Méltánytalan körülmények uralkodnak az iskolákban? Igen. Nagyon.
Egyaránt megszenvedi ezt gyerek, tanár, szülő? Igen. Naná!
Mindenért a KLIK és az elmúlt három év felelőtlen döntései felelősek? Nem!
Lehet úgy dolgozni (tanulni, teljesíteni), ha folyton újragombolják a rendszert? Nem.
Ez egy teljesen új dolog? Ugyan, dehogy. Én húsz éve érettségiztem, de nem volt tankönyvem a XX. század történelméről (mert '56-ot éppen akkor fogalmazták újra), és soha senki nem vizsgázott olyan követelményrendszerrel mint mi, mert az pont csak egy évig volt hatályban. De ez csupán egyetlen példa a múltból. És nekünk a jelen a lényeg. És a jövő.
A legfontosabb kérdés tehát ez:
Muszáj nemet mondani erre az őrületre, ami tökéletesen figyelmen kívül hagyja azt az aprócska tényt, hogy az állami oktatási rendszer nem az államról szól, még csak nem is a rendszerről, hanem a gyerekről!? Igen.
Az élet nem olyan egyszerű, hogy igenek és nemek dönthetnének benne, de eljön az a pont, amikor ez az aprócska, hárombetűs szó hatalmas jelentőséggel kezd bírni. Amikor egyszerűen el kell kezdeni nemet mondani. Amikor már csak az marad az egyetlen emberileg és szakmailag vállalható válasz: NEM. Ez így nem mehet tovább!
Tavaly novemberben Bukarestben dolgoztam, amikor munka után a városközpontban szó szerint belefutottam egy több tízezres tüntető tömegbe. Az első ijedséget leküzdve, elkezdtem mellettük sétálni, és a mondatok amiket skandáltak, meg a házilag barkácsolt transzparensek még számomra is érthetőek lettek, pedig nem beszélek románul: A korrupció öl. Mondj nemet a korrupcióra!
Mint az egyik résztvevőtől megtudtam, a tüntetés azért szerveződött, mert előző este egy bukaresti szórakozóhelyen tűz ütött ki, és több mint 30 fiatal életét vesztette. A rendőrségi jelentésekből pedig kiderült, hogy a diszkónak nem voltak rendben az engedélyei, és a tűzvédelmi előírásoknak se felelt meg, de a különböző hivatalok és a városi vezetők némi kenőpénz ellenében szemet hunytak a hiányosságok felett. Ez pedig emberéleteket követelt.
Döbbenetes erejű volt a tömeg, ahogy szinte némán vonult, és csak időnként hullámzott végig egy-egy kórusban kiáltott mondat. A mellettem sétáló (egyébként taxisofőr) tüntető pedig elmesélte: Ők, Bukarestiek nagyon békések. De ha egyszer betelik a pohár, akkor se Isten, se ember nem állítja meg őket.
Ez jutott eszembe, amikor a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét, majd az ahhoz csatlakozó iskolák nyilatkozatait olvastam.
Eljön az a pillanat, amikor a legbékésebb ember is az asztalra csap, és azt mondja: Nem. Eddig és ne tovább!
Minden olyan gyerek nevében, aki ismeri a címben szereplő hárombetűs szónak a jelentését, Katinka, miskolciak, és mindenki, aki elkezdett nemet mondani olyan ügyekben, amelyeket vállalhatatlannak érzett:
Köszönjük nektek!
Dr. Gyurkó Szilvia
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Ground Picture