Hónapok óta rendszeresen írunk a szépségről. Másként, mint eddig... és másként, mint mások. Szeretnénk újradefiniálni a fogalmat, a fókuszt kintről inkább befelé irányítani, mert meggyőződésünk, hogy minden külső próbálkozás kár addig, amíg belül nincs rendben az ember magával. Ezt persze átkozottul könnyű kimondani, de sokkal-sokkal nehezebb megvalósítani. És mi magunk is még csak valahol útközben vagyunk. Most ennek az útnak egy fontos állomásához értünk, amikor megírtuk levelünket a saját fiatalkori önmagunknak. Tapasztalt, tökéletlen, felnőtt nők a komplexusokkal, önbizalomhiánnyal, megfelelési kényszerrel vagy épp testképzavarral küzdő kamaszlányoknak. Szembenézős, mélyre menős, sok esetben kifejezetten megindító alkotások születtek, amelyeket egy kamera előtt fel is olvastunk. Nézzétek meg!
A következő napokban teljes terjedelmükben is olvashatjátok majd a leveleinket a WMN oldalán. Arra buzdítunk titeket, hogy ti is üzenjetek saját kamaszkori önmagatoknak!
A legjobb levelekből idézünk majd, ezt augusztus elején olvashatjátok el. És akiktől idézünk, azok kapnak egy ajándékcsomagot is, a projekt támogatója, a Dove jóvoltából!
A WMN igazodási pont egy keszekusza világban, és egy lélegzetvételnyi nyugalom a feszültség társadalmában. Reagálunk a társadalomra és a világra, amelyben élünk. Figyelünk a közös ügyeinkre, a közösségi és magánéleti tereinkben zajló, mindannyiunk életét meghatározó folyamatokra és figyelünk rád. Ha szeretnéd, hogy megmaradjunk, és továbbra is létezzünk, támogass minket a tagsággal, és férj hozzá minden tartalmunkhoz!
Hogyan lehet újra és újra felállni a veszteségből, egy krónikus betegségből, erőt meríteni belőle, és békére lelni? Krajnyik Cintia mesél nektek az idei nyaráról.
„Azt gondoltam, én, akit amúgy sem tartanak alfahímnek, miért ne parodizáljam a mai férfiideált, ami elvileg rám is vonatkozna. Talán ezzel meg tudnám piszkálni azt a férfiképet, aminek szintén nem ártana némi változás.”
A pokol olyan hely, amelyre még annak sincs szava, aki a szavakból él. Szentesi ismeri, és amióta visszajött onnan, megszállottként dolgozik azon, hogy másnak ne kelljen odakerülnie. Ehhez azonban ki kell mondani bizonyos dolgokat.
Pofátlanabbak a mai gyerekek, mint a korábbi generációk diákjai voltak? Kisebb eséllyel tudnak végighallgatni valakit azok a serdülők, akik részben a digitális világban nőttek fel? Tényleg válságban vannak az udvariassági normák az iskolákban, a közlekedésben, a társadalomban? Válaszul Polyák-Pásztor Diána pedagógus hozott értékes szempontokat.