A SzuperWMN-díj közéleti kategóriájának jelöltjei 2021-ben a következők (ábécésorrendben):

Farkas Franciska színművész, szociális munkás

A 37 éves gyöngyösi születésű Farkas Franciska színészi pályája üdítően – bár, kétségtelenül olykor inkább fájdalmasan – szabálytalan. Budapesten nőtt fel, édesanyja a cigánysorról „tanulta föl” magát a család első diplomásává. Franciska a Sylvester János Protestáns Gimnáziumba járt, de már korán kirekesztették származása miatt, ezért a pécsi Gandhi Gimnáziumban érettségizett. Kiskorában színész szeretett volna lenni, játszott is gyerekként színpadon, de aztán nem vették fel elsőre a Színművészeti Egyetemre, úgyhogy inkább hobbi szinten űzte tovább a színjátszást, más irányba tanult tovább. Szociális érzékenysége miatt a segítő szakmák felé fordult: a Wesley János Lelkészképző Főiskolán szociális munkás diplomát szerzett, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségénél jelnyelvet, a Független Médiaközpontban újságírást, a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál pedig drámapedagógiát tanult.

Franciska színészi tehetsége és elhivatottsága nem „származásához képest”, hanem mindentől függetlenül lenyűgöző. Legnagyobb szívügyének az elfogadást, a nyitottságot tartja, amiről nemcsak beszél, hanem rengeteget tesz is érte például a Tudás 6alom nevű formációval. A csoporttal drámafoglalkozásokat, prevenciós-, identitás- és kommunikációs tréningeket tartanak, amelyeket elvisznek az érintett, hátrányos vagy sokszor halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekhez, például Gyöngyöspatára és sok más szegregált helyszínre. Előadásaik, például a Jurányiban a Cigány magyar, vagy monodrámája, a Makar Csudra komoly szemléletformáló hatással bír. 

Mindeközben Farkas Franciska a Covid-járvány idején szociális munkási végzettségét kamatoztatva gyermekfelügyelőként helyezkedett el egy budapesti krízisotthonban, ahol családjukból kiemelt, traumatizált kisgyerekeket fogadott és látott el.

Hadas Kriszta riporter

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Az idén ötvenéves Hadas Kriszta klasszikus budapesti polgári családba született, tízéves kora óta riporternek készült. De nem akármilyen riporternek: olyannak, aki társadalmi, szociális problémákat kutat föl és mutat meg a nézőknek. Gyerekkori álmát végtelen szorgalommal és alázattal valósította meg, és a szakmában máig az egyik legelhivatottabb riporternek tartják. Újságírói pályáját a Magyar Rádióban kezdte a kilencvenes évek elején, majd a Színművészeti Főiskola televíziós- és dokumentumfilmes szakának elvégzése után az Objektívtól a Naplóig szinte az összes komoly riportműsorban dolgozott.

Saját bevallása szerint is túlzott teljesítménykényszerének olyan műfajt talált, amellyel nemcsak saját magán könnyít, hanem mások sorsán is segít. A kétezres évek eleje óta rendszeresen forgat egészségügyi intézményekben, megmutatva a betegek és az ellátó szakemberek emberi arcát, munkájuk, élethelyzetük kihívásait. Az elmúlt hat évben pedig hangot adott a szülészeten elhallgató vagy elhallgattatott, sokszor traumatizált nőknek, és rávilágított a szülőszobai erőszak létezésére – ezzel pedig egy súlyos, évszázados tabu feloldásában vállalt fontos szerepet. Jön a baba című riportsorozata kapcsán hiánypótló közösségépítésbe kezdett, amelynek eredményeképpen ma nők ezrei osztják meg egymással és a világgal tanulságos, gyakran fájdalmas történetüket, segítve magukat és egymást is a gyógyulásban.

Hadas Kriszta ezzel saját családjának erős női küldetését teljesíti, amely szerint: „mindent túlélni, mindent megcsinálni. Soha ne érezhesd azt, hogy nem tettél meg mindent”.

Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó

A 29 éves Illés Fanni gerincferdülése miatt viszonylag későn, 12 évesen kezdett el úszni. Olyan tehetségesnek bizonyult, hogy egy hét alatt három úszásnemet tanult meg, másfél évvel az első úszólecke után bekerült a válogatottba, 2008-ban pedig rajthoz állhatott a pekingi paralimpián. 

Hosszú és keserves út vezetett a csúcsra. Végtaghiánnyal született, világra jövetele után újra kellett éleszteni, majd, látva az állapotát, az orvos azt tanácsolta édesanyjának, hogy mondjon le a babáról. Nem így történt. A család az első sokk után összeszedte magát és összezárt; úgy nevelték, mint egy ép gyereket, integrált óvodába és iskolába járatták, úszni is ép húgával együtt kezdett. Jöttek a sikerek egymás után, de mivel Fannit – önhibáján kívül – nem a megfelelő versenykategóriába sorolták, a paralimpiai éremre frusztrálóan sokáig kellett várnia, majdnem abba is hagyta az úszást. Egy szerencsétlen baleset utáni műtét nyomán végül átsorolták, a negyedik paralimpiája pedig elhozta a várva várt sikert: ő nyerte a magyar paralimpiai csapat 150. aranyérmét 100 méteres mellúszásban Tokióban.

Illés Fanni nem elégszik meg a saját sikereivel; láthatóvá akarja tenni a fogyatékkal élő embereket és valódi esélyessé a fogyatékos sportoló gyerekeket. Edzőjével, Szabó Álmossal elindították a Vasas Paraúszó Szakosztályát, Fanni pedig fáradhatatlanul és üdítő szókimondással képviseli az ügyet. Küldetéséről így nyilatkozott: „Sokáig azt gondoltam, hogy azért születtem lábak nélkül és összenőtt ujjakkal, hogy olimpiai bajnok legyek, de most már tudom, azért vagyok itt, hogy kapocs lehessek a fogyatékossággal élő és a »tipikus« emberek között. Csatorna vagyok az információ és az elfogadás számára.”

A SzuperWMN-díj közéleti kategóriájának 2021-es döntőseire az alábbi linken adhatod le szavazatodat:

A SzuperWMN 2021 díjátadójának kiemelt támogatója:

További támogató: