Farkas Franciska színművész, szociális munkás
Budapesten nőtt fel, édesanyja a cigánysorról „tanulta föl” magát a család első diplomásává. Franciskát gimnáziumban mégis kirekesztették származása miatt, ezért iskolát váltott. Miután elsőre nem vették föl a Színművészeti Egyetemre, a segítő szakmák felé fordult: szociális munkás diplomát szerzett, jelnyelvet és drámapedagógiát tanult. Színészi tehetsége és elhivatottsága nem „származásához képest”, hanem mindentől függetlenül lenyűgöző. Legnagyobb szívügyének az elfogadást, a nyitottságot tartja. A Tudás 6alom nevű csoporttal drámafoglalkozásokat, prevenciós-, identitás- és kommunikációs tréningeket tartanak, amelyeket elvisznek az érintett gyerekekhez, például Gyöngyöspatára és sok egyéb szegregált helyszínre. Előadásaik komoly szemléletformáló hatással bírnak. Mindeközben a Covid-járvány idején szociális munkási végzettségét kamatoztatva gyermekfelügyelőként dolgozott egy budapesti krízisotthonban, ahol családjukból kiemelt kisgyerekeket látott el.
Hadas Kriszta riporter
Budapesti polgári családba született, tízéves kora óta olyan riporternek készült, aki társadalmi, szociális problémákat kutat föl és mutat meg a nézőknek. Gyerekkori álmát végtelen szorgalommal és alázattal valósította meg, a szakmában máig az egyik legelhivatottabb riporternek tartják. Újságírói pályáját a Magyar Rádióban kezdte, majd a Színművészeti Főiskola televíziós- és dokumentumfilmes szakának elvégzése után az Objektívtól a Naplóig szinte az összes komoly riportműsorban dolgozott. Rendszeresen forgat egészségügyi intézményekben, megmutatva a betegek és az ellátó szakemberek emberi arcát, helyzetük kihívásait. Jön a baba című riportsorozatával hangot adott a szülészeten elhallgató vagy elhallgattatott nőknek, és rávilágított a szülőszobai erőszak létezésére – ezzel feloldva egy súlyos tabut. Emellett hiánypótló közösségépítésbe kezdett, amelynek köszönhetően nők ezrei osztják meg egymással tanulságos, gyakran fájdalmas történetüket, segítve magukat és egymást is a gyógyulásban.
Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó
Végtaghiánnyal született, az orvos azt tanácsolta az édesanyjának, hogy mondjon le róla. Családja azonban az első sokk után összeszedte magát és összezárt: Fannit hazavitték a kórházból és az ép gyermekekkel együtt, igazi vagány kislányt neveltek belőle. Gerincferdülése miatt viszonylag későn, 12 évesen kezdett el úszni. Olyan tehetségesnek bizonyult, hogy egy hét alatt három úszásnemet tanult meg, másfél évvel az első úszólecke után bekerült a válogatottba, 2008-ban pedig rajthoz állhatott a pekingi paralimpián. Önhibáján kívül azonban rossz versenykategóriába sorolták, így a csúcsra vezető út még nehezebb volt számára. Tokióban aztán végre révbe ért: ő nyerte a magyar paralimpiai csapat 150. aranyérmét 100 méteres mellúszásban. Közben határozottan és üdítő szókimondással képviseli a fogyatékkal élők ügyét. Eltökélt célja, hogy láthatóvá teszi őket, hidat képez épek és fogyatékosok között, edzőjével pedig elindították a Vasas Paraúszó Szakosztályát.