D. Tóth Kriszta/WMN: Húszfős, nagyon sikeres startup vállalkozást vezetsz, amely ráadásul a munkaerőpiacot szolgálja ki. Azt képzelem, hogy elég gyorsan éreztétek a járvány hatásait…

Balogh-Mázi Maja: Azonnal érződött a hatás. Március elején még hétköznapi módon folyt a munka. Aztán március 11-én bejelentették a vészhelyzetet, és

egyetlen nap alatt minden cég leállította a hirdetéseket, a kereséseket. Mindenki behúzta a kéziféket, és azt mondta, hogy na, akkor most kivárunk. Sokkoló volt.

Ledöbbentünk, hogy a hírtől megáll a gazdaság, nem akartuk elhinni. De megtörtént: tényleg megállt a gazdaság, mi pedig kaptunk egy nagy pofont. Szerencsére a férjemmel (akivel Maja együtt vezeti az álláskereső portált – a szerk.), aki túlélte a 2008-as válságot nagyon sokat tudtam beszélgetni a helyzetről. És a csapatom is kitett magáért; ahelyett, hogy lefagytak volna, nagyon hirtelen elkezdtek ötletelni, ömlöttek a javaslatok, hogy mit tegyünk. 

DTK/WMN: És, ha jól láttam, szinte azonnal elkezdtetek segíteni is másoknak.

B-M. M.: A mi legnagyobb értékünk a felületünk és a netwörkünk. Így, amikor érzékeltük, hogy baj van – a munkaerőpiacon pedig baj lesz –, felajánlottuk, hogy hirdessenek ingyen nálunk a cégek. Ne ez legyen az akadálya, hogy  oda, ahová kell, új embereket vegyenek föl. Március 17-óta rekordszámú, másfélszer annyi hirdetésünk van, ami azt jelenti, hogy nagyjából hatmillió forint értékben adtunk ingyen hirdetést a piacnak. Így, ha bevételben nem is volt jó ez a hónap, nagyon sok számban mégis rekordot döntöttünk. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

DTK/WMN: A vállalkozás viszont a piaci bevételekből működik. És, ahogy mondod, a piac behúzta a kéziféket. Van tartalékotok, amivel áthidaljátok ezt az időszakot?

B-M. M.: Szerencsére jól gazdálkodom a pénzzel. Én egy sváb nő vagyok. Mondjuk ki: nagyon a fogamhoz verem a garast, a kollégáimnak szinte úgy kell „kuncsorogni" bármiért. Ennek köszönhetően van néhány havi tartalékunk. Az, hogy márciusban a bevételek nem úgy jöttek, ahogy terveztük, rosszul érint, de nem lett belőle tragédia, és megtehettük, hogy most akkor egy kicsit másra koncentrálunk. 

Az interjú videocseten készült

DTK/WMN: Ebben a mozgástérben hogyan terveztek előre? Mert nemcsak a március volt nehéz, hanem az április, május is az lesz, és valószínűleg a nyár is… ki tudja, meddig.

B-M. M.: Az elmúlt hetekben újraterveztünk. Több új fejlesztésünk is folyamatban van. Kénytelenek vagyunk, mert megfordulóban van minden. Én a munkerőpiacot úgy látom, mint egy ingát, amelynek az egyik végén a munkavállalók, a másikon az álláskeresők vannak. És az utóbbi években az álláskeresők felé lengett ki ez az inga; a munkaadóknak szinte könyörögni kellett, hogy gyertek hozzánk dolgozni, mindent meg kellett tenniük, hogy odacsábítsák az embereket, felértékelődött az employer branding fontossága. Most ez az inga a másik irányba lendül, méghozzá szélsőségesen. Én több százezres nagyságrendben számítok új munkanélküliekre.

Innentől fogva nem az lesz, hogy a munkaadónak kell könyörögnie, hogy gyere hozzám, hanem a munkavállalónak kell majd nagyon igyekezni, hogy kapjon állást. Most nekik kell úgy „eladni” magukat, hogy kívánatosak legyenek a munkaadók számára.

Nekünk tehát mostantól rájuk kell koncentrálnunk, nekik kell segítenünk. 

DTK/WMN: A közeljövőben mire számítasz az álláspiacon?

B-M. M.: Nyilván ezután is lesznek álláshirdetések és álláslehetőségek. De a közeli jövő szerintem inkább majd a pótlásról szól, a fluktuációról, amíg mindenki megtalálja a helyét. Nem pedig a növekedésről. Kivéve, ha az állam mesterségesen beavatkozik, és létrehoz munkahelyeket, akkor növekedhetnek a cégek – de én azt gyanítom, hogy sokkal kisebb mértékben, mint ami az az elmúlt hónapokban látható volt.

DTK/WMN: A Dreamjo.bs közönségében nagyon sok a fiatal munkavállaló – huszonéves, harmincas Z és Y generációsok. Nekik mit üzen ez a krízis? Miben kell esetleg változtatniuk az eddigi hozzáállásukhoz képest?

B-M. M.: Ez egy tanulási folyamat lesz mindenkinek, nekik is. A fiatal generáció nagy vágyakkal, bátor elképzelésekkel jött ki az egyetemekről, főiskolákról, középiskolákból. Már eddig is azt látjuk a felmérésekben, hogy ezekből néhány év alatt azért az Y és Z generációsok is leadnak. Arra számítok, hogy a fiatal munkavállalók számára ez a józanodási folyamat most felgyorsul. A helyzet nagyon gyorsan változik, és hiába szeretnénk, ma még lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz ennek a vége. Arra számítok, hogy újfajta képességekre lesz szükség. Készítettünk egy felmérést, amelyből az derül ki, hogy a közönségünk

40 százaléka szerint felértékelődik a problémamegoldó készség, 30 százalék szerint a gyors alkalmazkodóképesség és agilitás, 11 százalék szerint fontos lesz a jó stressztűrés, és ami nagyon érdekes: 19 százalék szerint az önismeretünkre is nagy szükségünk lesz.   

Az eddiginél is fontosabb lesz, hogy tisztában legyünk a képességeinkkel, azzal, hogy mit várhatunk magunktól, mit tudunk adni egy munkahelynek. Az alkalmazkodóképesség pedig nemcsak a munkavállalóknak, hanem a munkahelyeknek is nagyon fontos.

Aki nem tud most nagyon gyorsan alkalmazkodni, a változásokra gyorsan reagálni, az el fog hullani.

DTK/WMN: Munkavállalói és cégszinten mennyire van meg bennünk, magyarokban az alkalmazkodási készség, egyáltalán a hajlandóság magunk újrakeretezésére?

B-M. M.:  A magyarok tudnak alkalmazkodni, ez a túlélésünk egyik záloga hosszú távon – ez zsigerileg bennünk van. Inkább a gyorsabb alkalmazkodás, rugalmasság az, ami nehezebben megy. Mindenhez hozzá tudunk szokni, csak kérdés, hogy milyen gyorsan. 

Balogh Péterrel, aki férje és tulajdonostársa a Dreamjo.bs-ban

DTK/WMN: Becslések akár 4–500 ezer munkanélküliről is beszélnek. Ha belegondolsz abba, hogy ez a rengeteg kétségbeesett ember ráömlik egy válságban lévő gazdaságra, akkor nem véletlen, hogy sokan szoronganak most attól, hogy ez mi mindent hozhat ki az emberekből. Szerinted hogyan lehetne jól támogatni egymást abban, hogy ez a sok energia, félelem és egzisztenciális bizonytalanság ne csapjon át rombolásba vagy más negatív társadalmi folyamatokba?

B-M. M.: Nekem is az a legnagyobb félelmem, hogy mi lesz ennyi munkanélküli emberrel, mi lesz az éhezéssel, a bűnözéssel, stb. Én ettől konkrétan szorongok. Mi, a saját eszközeinkkel próbálunk segíteni ezen. A DreamJo.bs Facebook oldalán naponta jelentkezünk beszélgetésekkel, amelyeknek az a célja, hogy egymásnak jó példákat adjunk át.

Ami most megnyugtathatja az embereket az, ha látják, hogy nincsenek egyedül, és hallják, hogy mások hogyan csinálják, hogyan küzdenek meg a nehéz helyzettel. Ha lát egy jó példát, talán elhiszi, hogy neki is sikerülni fog.

Nagyon sokszor a kétségbeesésnek az a forrása, hogy nincsenek eszközök, példák az ember kezében; nem tudjuk, hogy egyáltalán mit lehetne tenni. Ha ezt megmutatjuk, ha minél többet kommunikálunk, akkor ez segíthet másoknak. Én ebben bízom.

DTK/WMN: Azt látom, hogy annyi minden más szegmens mellett a startup-világ is megmozdult most. Ahogy ti is pár nap alatt átálltatok segítő üzemmódra, úgy mások is próbálnak egymásnak ingyen segítséget nyújtani. Szerinted minek köszönhető ez?

B-M. M.: Ezen én is sokat gondolkodtam. A negatívumban én nagyon pozitívan érzem magam attól, hogy mennyire összefognak az emberek most. Nem csak a cégek. A környezetemben is azt látom, közösségi oldalak csoportjaiban, hogy most az emberek emberként viselkednek, és nem, mint általában túl gyakran, aláásunk a másiknak, hanem segítünk. Ugyanez látszik a cégeknél is: mindenki túl akarja élni, mindenki segíteni akar. Lehet, hogy azért, mert van egy közös, megfoghatatlan, láthatatlan ellenségünk, aki nem ember, hanem egy vírus. Misztikus az egész, nem tudjuk, hogyan harcoljunk ellene, és ez egységbe kovácsolt minket.

DTK/WMN: Nem mindenki teheti meg, hogy otthon végezze a munkáját. De akik igen, azok többnyire megtették, százezrek dolgoznak hetek óta távmunkában – és ez a home office műfajának példátlan és nagyon gyors felfutását eredményezte. Szerinted milyen hatással lesz ez az itthoni cégkultúrára?

B-M. M.: Korábbi tapasztalataink szerint a home office-nak a legnagyobb gátja a bizalom volt. Az, hogy a főnök nem hiszi el, hogy az ember ugyanolyan hatékonysággal dolgozik az otthonában, mint az irodai térben. Bő egy hónappal ezelőtt készítettünk egy felmérést, amelyből kiderült, hogy

akkor a közönségünk 33 százaléka gondolta azt, hogy ő csak home office-ban szeretne dolgozni, tehát legszívesebben nem járna be a munkahelyére. Na, ezt a felmérést a két hete megismételtük. És már csak a válaszadók 17 százaléka vallotta ugyanezt…

DTK/WMN: …tehát az eddig home office-hívő emberek fele elvesztette ezt a vágyát…

B-M. M.: …bizony. De közben a munkáltatói oldalon beszélgettem cégvezetővel, aki bevallotta, hogy sokkal jobban megy a távmunka, mint gondolta volna. Tehát a korábbi munkaadói bizalmatlanság olvadóban van. 

DTK/ WMN: Tény, hogy mindannyian, akik most itthonról dolgozunk, sokat tanulunk ebből az időszakból. És nem csak azt, hogy gyerekek mellett nem lehet rendesen dolgozni. Hanem például azt is, hogy mi mindent ad hozzánk a sokszor nyűgnek tartott közösségi élet az irodában.

B-M. M.: Meg a munka-magánélet egyensúlyának fontossága, amiről olyan sokat beszélgetünk! Kérdés, hogy ezt például, hogyan tudod otthon megoldani? Persze, vannak sokat hangoztatott praktikák – csinálj napirendet, csinálj dolgozósarkot magadnak,  szeparáld el a tevékenységeket, stb… – de ez nem mindig megy. Most megtapasztaljuk a hátulütőjét a határok elmosódásának. Én arra számítok, hogy a mostani tapasztalatok meghálálják magukat, kialakul majd egy jobb egyensúly az irodai és az otthoni munkavégzés között, és, ahol lehet, ott létrejönnek hibrid megoldások. Heti pár nap home office, heti pár nap, amikor bejárunk. 

DTK/WMN: Ha majd ennek az időszaknak egyszer vége lesz – mert vége lesz, hiába olyan nehéz ezt most még elképzelni –, milyen változásokra számítasz a vállalkozásotoknál?

B-M. M.: Én mostantól nem veszek semmit készpénznek. Csodálatos januárunk, februárunk volt, március elején mentek fölfelé a számaink… aztán egyszer csak jött valami.

Soha többé nem fogom készpénznek venni a sikert, vagy azt, hogy a növekedés örökké tart.

Eleve a startup-élet olyan, hogy van egy csomó bizonytalanság és nem várt dolog. Mostantól az ilyen helyzetekre még inkább föl kell készülnünk. Tudod, van a bizonytalan bizonytalan és a biztos bizonytalan. És az, ami most történt, az a bizonytalan bizonytalan. A biztos bizonytalanra föl lehet készülni, arra létezik kockázatanalízis és pontrendszer.  

DTK/WMN: Hát, erre most nincs képlet. 

B-M. M.: Erre nincs. 

DTK/WMN: És egy olyan típusú tervezős, analizálós, szigorúan beosztó vezetőből, mint amilyen te vagy, ez a bizonytalanság és tervezhetetlenség most mit hoz ki?

B-M. M.: Nekem az a szerencsém, hogy stresszhelyzetben nagyon gyorsan tudok reagálni. Az első sokk után félre tudom tenni az érzéseimet és elemzem a helyzetet. Nekem amúgy tényleg mindent tudnom kell előre, nagyon tervezős vagyok.

A bizonytalanságot eleve mindenki nagyon rosszul éli meg. Volt egy nagyon rossz hétvégém az elején, de mára túl vagyok a gyászfolyamat dühös és alkudozós fázisán. Az elfogadásnál járok.

Elfogadtam, ez a helyzet, megyek tovább, ehhez alkalmazkodom. Mostanra kábé százféle terv van a fejemben, és egy sejtés is, hogy nagyjából merre megyünk tovább. Innentől kezdve ez már nem bizonytalan bizonytalan.

Szöveg: D. Tóth Kriszta