Tíz éve már, hogy a hatalmas virtuális zajból kitűnt jól felismerhető grafikáival Rátkai Kornél. Az Instagramon például mindössze három év alatt több mint negyvenezres követőtábort „rajzolt össze” magának. Tizenkét éve adták ki az első könyvet, amelyben illusztrátorként szerepelt a neve (néhányról írtunk is korábban), előtte pedig rajzfilmekben és reklámügynökségeknél dolgozott. Akkoriban egyáltalán nem rajzolt, viszont tíz évig keményen drogozott. Sok-sok nehéz történet van mögötte, talán épp ezért volt képes arra, hogy ha kicsit keserűen is, de mégis megnevettessen bennünket groteszk, mindig nagyon pontos rajzaival, amelyek görbe tükröt mutattak az Orbán-rendszerről.

Rátkai Kornél illusztrátor: „Ezt a nagyképű, arrogáns őszintétlenséget nem tudtam elviselni”

Both Gabi/WMN: A rendszerváltással lassan le kell jönnünk arról a trackről, amin 16 évig „utaztunk”, ez is egyfajta függőség. Te mit gondolsz erről?

Rátkai Kornél: Valóban az volt, de velünk ez már korábban is megtörtént. Nekem a '89-es rendszerváltás egy kicsit hihetetlenebb volt, mint a mostani, mert egy szovjet laktanya mellett nőttem fel. Folyamatosan láttuk a helikoptereket… Tényleg itt voltak az oroszok.

B. G./WMN: A Kornél nevű galériában még látható a Kornél a Kornélban című kiállításod, ami épp a választás előtti napon nyílt meg. Véletlen lenne a dátum?

R. K.: Kifejezetten azzal kerestek meg a Kornélból, hogy a politikai témájú rajzaimat állítsam ki. A választás előtt egy nappal nyitottuk meg, hogy legyen egy utolsó közös ventilálás. Persze aki most megy oda, már csak némi kellemes borzongással nézhet rá a képekre, mert szerencsére azóta megváltozott a helyzet.

B. G./WMN: Jó volna összegyűjtve látni ezeket kortörténeti lenyomatként valami olyasmi címmel, hogy Az elmúlt 16 év bűnei Rátkai Kornél képein keresztül.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kornél Rátkai (@kornel.ratkai) által megosztott bejegyzés

R. K.: Jó, hogy ezt mondod, mert én is épp azon gondolkodom, hogy csinálok ezekből a képekből valami egyszerű kis kiadványt… Ez most nagyon izgalmas lenne, főleg azért, mert vége lett a rendszernek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kornél Rátkai (@kornel.ratkai) által megosztott bejegyzés

B. G./WMN: Soha nem titkoltad, hogy korábban voltak a függőségekkel kapcsolatos problémáid. Egy ilyen helyzet, amiben 16 évig éltünk, simán triggereli ezeket a mélyen leszorított nehéz érzéseket. Gyakorlatilag a rajzaidon keresztül szublimáltad azt, amit éreztél. Mit csinál egy függőségre hajlamos személyiség, amikor hirtelen eltűnik az, ami addig inspirálta?

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Both Gabi

A képek forrása: Rátkai Kornél