„Az élet olyan, mint a füst. Elillan, mielőtt még igazán boldog voltál” – 120 éve született Rejtő Jenő

–

Albatrosz helyett Aranylétrás

Nálunk is volt néhány Rejtő-könyv az Albatrosz-sorozatból a bátyámnak köszönhetően, így én már tízéves koromban belemerültem a Rejtő-univerzumba, és szerencsére azóta sem kecmeregtem ki belőle. Nem is akarok.

Az első Rejtő-könyvem Az ellopott futár volt. Úgy éreztem, én magam vagyok Prücsök, a főszereplő. Imádtam és utáltam Babette anyót, rajongtam Ész Lajosért, és eszeveszetten szerelmes voltam Deboulier századosba.

És már akkor is rettenetesen zavart a sajtóhibákkal teli, vacak, szakadós papírra nyomott, jellegzetesen sárga kiadvány igénytelensége: az Albatrosz-sorozat mégis a szocialista könyvkiadás egyik legnagyobb „biznisze” volt.

Az olcsó tömeggyártás miatt persze kedvező áron kínálták, ez pedig vitathatatlanul hozzájárult a népszerűségéhez, ám Rejtő Jenő ennél sokkal, de sokkal többet érdemel!

Nemrégiben kezembe akadt a viszonylag frissnek mondható Aranylétrás-sorozatban megjelent gyönyörű Rejtő-kötet a Libertine Kiadó jóvoltából. Tudjátok, ez Szabados Ági kiadói projektje, ami a Nincs Időm Olvasni Kihívásból (NIOK) indult. Csak bele akartam nézni, hiszen már vagy tízszer elolvastam a Vesztegzár a Grand Hotelben című Rejtő-klasszikust, aztán mégis képtelen voltam letenni a kézbe simuló kötetet.

Egészen más olvasási élményt kaptam tőle, mint az eddigi kiadásoktól. A Tigrisvér című, kevésbé ismert Rejtő-regény pedig csak hab volt a tortán! Ez a western-történet szerintem abszolút kiemelkedik a többi közül.

Igazán méltó ez a szépséges kötet Rejtő Jenő unortodox írói tehetségéhez.

Az is nagyon tetszik, hogy a Libertine nem csupán egy új kötetet kínál a régi életműből, hanem gazdag kultúrtörténetet is ad mellé. Tágítja a Rejtő-horizontot, ami a végtelenbe vezet és tovább…

Szép-Bíró Erika tervezte a pazar borítót, és Németh Luca szerkesztette a könyvet, aki amúgy a nyelvtudományok doktora.

Szakértői segítséget is kapott Thuróczy Gergelytől (alias „Izzadt Greg kapitány”) irodalmi muzeológus-Rejtő-kutatótól, aki A megtalált tragédia címmel mindent elmesél Rejtőről, amit évtizednyi kutatómunkával gyűjtött össze.

Tehát egy igazán autentikus Rejtő-szöveget olvashatunk a kötetben, mert mind a Rákosi-korszakban, mind pedig később, a szocialista könyvkiadás idején sérült az eredeti a cenzorok beavatkozásai miatt, akik az épp aktuális politikai széljárásnak megfelelően csonkították a történeteket.

Rejtő figurája még ma sem kopott meg

Elmondhatatlanul sokan és sokféleképpen dolgozták föl Rejtő műveit: számos műfajban a hangoskönyvtől a színdarabokon át a képregényekig és az animációs filmekig terjed a skála. (Érdemes meghallgatni Rudolf Péter előadásában a Vesztegzár a Grand Hotelben első fejezetét ITT, és a Piszkos Fred animációs feldolgozásának teaserét is nézzétek meg, melyet Varsányi Ferenc rendezett!)

Emlékét őrzi a róla elnevezett utca az író egykori lakóházának környékén, és a híres rivalizáló páros, Piszkos Fred és Fülig Jimmy immáron saját szobrokkal büszkélkedhet, a mobil műalkotások az ország számos pontján vendégszerepeltek már Dobó Ferenc Levente jóvoltából, sőt: Kolodko Mihály a 14 karátos autóról is alkotott egy miniszobrot, ami a Hevesi Sándor téren „száguldozik”.

Ó, ha tudta volna a szerény körülmények között nevelkedő erzsébetvárosi zsidó fiú, hogy ekkora utóélete lesz a történeteinek… Nagy kár, hogy ő ebből igen keveset tapasztalhatott meg.

A Reich-fiúk

A Reich-néven született három fiútestvér egyike sem tartotta meg eredeti vezetéknevét: Rejtő Jenő fiatalabbik bátyja, dr. Révai Gyula, ügyvédként praktizált és versenybridzs-játékos volt, az idősebbik pedig Egri Lajosként lett ismert sakkmester és sakkszakíró. Rejtőnek fotografikus memóriája volt egyébként, és mindhárom fiú kimagaslott a logikai, valamint a kártyajátékokban. (Erre majd még visszatérek.)

Ebben pedig igen nagy szerepe lehetett édesapjuknak, Reich Áronnak, aki bonyhádi születésű papírkereskedő volt, és ördögi ügyességgel forgatta a kártyalapokat is, a fiúk pedig belenőttek ebbe a tudásba. Édesanyjuk, Wolf Ilona a háztartást vezette. (Született egy kislány is a családban negyedik gyerekként, de ő sajnos két és fél éves korában meghalt Szegeden.)

Rejtő az Izabella tér 5. számú ház első emeletén gyerekeskedett, de a Szövetség utca 22.-ben született, és

igen vézna, beteges kisfiú volt, ám kamaszként hirtelen megnyúlt, és a bokszolásnak köszönhetően meg is erősödött,

(ez persze az orrán is látható nyomot hagyott), felnőttként pedig egy fejjel magasabb volt szinte mindenkinél a maga kábé 195 centijével.

A mostani Pesti Magyar Színházzal átellenben laktak, Rejtőt talán ezért is igencsak vonzotta a színészi pálya. Még Rákosi Szidi színiiskoláját is elvégezte, mégsem lett belőle színész, viszont a színpad végig jelent volt az életében: különböző műfajú szövegek szerzőjeként sikert sikerre halmozott, de előtte még világgá ment egy kicsit.

Három évig járta a világot

1927-ben, huszonkét évesen, üres zsebbel indult: megjárta Prágát, majd Berlinbe utazott, hogy Max Reinhardtnál folytassa színházi tanulmányait, mint oly sok más magyar, de nem volt pénze a tandíjra, ezért kénytelen volt lovakat csutakolni iskola helyett, így aztán hamarosan továbbállt. 1930-as hazatéréséig megfordult Hamburgban, ahonnan a csodálatos kikötői történeteit hozta, állítólag balhés ügyekben is részt vett, és pár börtönt is látott belülről. Svájcban hamisított parfümökkel házalt, Párizsban hotelekben mosogatott, aztán Lyon mellett egy vándorcirkusznál dolgozott, majd Marseille kikötőiben rakodott, és hajókon is matrózkodott.

A légiós történetek biztosan itt találták meg, de az valószínűleg inkább csak legenda, amit saját maga is előszeretettel terjesztett, hogy az idegenlégióba is elszegődött volna.

Korzikán egy erőd építési munkálataiban is alkalmazták, persze feketén. Végül Olaszországból kecmergett haza nagy nehezen, de egy egész életre és sok-sok Rejtő-regényre elegendő muníciót hozott magával.

Az életműből eléggé kilóg a posztumusz közreadott Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című útinaplója, ami egyáltalán nem vicces, hiszen az emigránsok nyomorúságos életét tárja föl.

Kalandorból jól kereső író

Rejtő rémes költő volt fiatalon, nagy hatást tettek rá Ady versei, de nem ez bizonyult az ő pályájának. Először egy lapot adott ki hazatérése után, Nagykörut címmel, ami azonnal megbukott. Aztán nyelvtanárként próbált boldogulni, végül zsurnalisztaként dolgozott különböző lapoknak, de közben már ígéretesen beindultak színházi munkái is gyerekkori barátja, Nádasi László közbenjárásával. Librettói és kabaréjelenetei rendre sikert arattak. A Terézkörúti Színpad háziszerzője lett, sok közös munkát jegyzett Nádasival, emellett Salamon Béla, Kabos Gyula és a Latabár-testvérek színpadi szövegeit gyártotta szakmányban, és az Úrilány szobát keres című film forgatókönyvét is ő írta, de az Aki mer, az nyer című operettje is sikerszériát hozott, Honthy Hannával a főszerepben. A Tévedésből jelentik című kötetből kiderül, hogy több mint 120 kabarét és bohózatot írt, ám ezek közel felének nem maradt meg a szövege, csupán a korabeli sajtóból ismerjük a címüket. 

Sok legenda kering Rejtőről, az egyik, ami egészen biztosan nem igaz, hogy kéziratokkal fizetett volna törzshelyén, a Japán kávéházban, hiszen akár 2000 pengőt is keresett akkoriban, amikor a „havi 200 pengős” sláger született.

(„Havi 200 pengő fixszel, ma az ember könnyen viccel”.)

Igenám, csakhogy Rejtő ezt a rengeteg pénzt mind elitta és elkártyázta: ebben is hű társa volt Nádasi és Harmath Imre is, aki szintén az egyik szerzőtársa volt. Súlyosan szerencsejáték-függő volt. Néha nyert persze, épp a fantasztikus memóriájának köszönhetően, de sokkal többet veszített. 

Talán kevésbé ismert tény, hogy bipoláris alkat volt, ezért a jó kedélyű, kenyérre kenhető, bolondos figurából, pillanatok alatt agresszív, dühöngő óriássá tudott változni. Ám a pesti bohémvilág ezzel együtt is nagyon szerette az írót.

Szentkuthy Miklós például ezt írta róla:

„Rejtő Jenő minden sorát elolvastam. Nagyon sok barátom és barátnőm szurkál és piszkál, hogy írjak Rejtő Jenőről: amit ő írt, az sem nem ponyva, az sem nem útszéli krimi, hanem igenis nagy művészet és – hamarjában használom a szót, noha ki nem állhatom – humánum. Rejtő Jenőben mennyi melegség, emberközelség, megértés, nagyszerű humor, kedvesség, gyengéd elnézés van az emberi botlásokkal szemben. Minden könyve megvan, kívülről tudom, izgató, meglepő, jobb, mint egy csomó, hozzá képest híres krimiíró, például Simenon Maigret-történetei, melyek között sok a sápadt ködkép és pasztell, Rejtő Jenő tobzódó és szédítő plasztikus és színes bábjátékai mellett.”

Rejtő tudatmódosítót is használt, (mint akkoriban oly sokan Kosztolányitól Csáth Gézáig), hogy a feszített munkatempót és a rengeteg alkoholt, kávét és cigarettát ellensúlyozza valahogy. Az Aktedron néven forgalmazott amfetamin-származék akkoriban recept nélkül is kapható volt a patikákban. Folyamatosan pörgött tehát Rejtő, hogy eleget tehessen a kiadói megrendeléseknek, de a szervezete egyre nehezebben bírta az éjszakázást és a nonstop munkát. 

P. Howard

A Nova Kiadónál kezdte el írni szintén szakmányban P. Howard néven légiós regényeit, az első A pokol zsoldosai volt. 

Bő négy év alatt 14 könyvet írt ezen a néven, köztük volt A láthatatlan légió, a Menni vagy meghalni és a Csontbrigád is. A western-témájú regényein pedig a Gibson Lavery név szerepelt szerzőként. 

Egész életében ragadtak rá a nők, ő pedig képtelen volt ellenállni nekik, kétszer is megnősült. A kellemest összekötötte a hasznossal, ugyanis szinte olvashatatlan volt a kézírása, ezért mindkét felesége profi gépírónő volt. Bár úgy tűnik, könnyű kézzel írta történeteit, a fennmaradt kéziratokon látszik, hogy rengeteget dolgozott a szövegein.

Habár igen népszerű szerzőnek számított P. Howard, a nagyközönség egyáltalán nem tudta, hogy Rejtő rejtőzik (bocs!) mögötte. Ám amikor kiderült, ez sajnos az író életének végét jelentette.

Az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali lapban jelent meg egy rosszindulatú cikk 1942. október 9-én, amelyben leleplezték az akkor már idegszanatóriumban kezelt, P. Howard álnéven alkotó Rejtőt, és azt is megírták, hogy zsidó számazásúként munkaszolgálatra kellene jelentkeznie. Úgyhogy hamarosan megkapta a behívót Rejtő, aki annyira rossz mentális állapotban volt, hogy be se kellett volna vonulnia, ám az orvosi igazolás ép akkor járt le, és amikor családja utánavitte, már késő volt. A „nagykátai hóhér”, Muray (Metzl) Lipót parancsára egy gyorstranszporttal indították útnak a Szovjetunió megszállt területére, 1942. november 27-én.

A legyengült szervezetű írónak nem volt megfelelő ruházata a Don-kanyar negyvenfokos mínuszaihoz: 1943 elején, ismeretlen körülmények között veszett nyoma – hivatalosan „a jegyzőkönyvek alapján” nem halt meg, hanem eltűnt. Egy Voronyezs környéki, Jevdokovo nevű faluban teltek az utolsó napjai, de hogy pontosan mi történt, valószínűleg sosem fogjuk megtudni.

A hivatalos értesítő pedig így szól:

„A m.kir. I. közérdekű munkaszolgálatos zlj. pótkeret parancsnokságtól a mai napon 9655/ptk. 1943. sz. alatt azt az értesítést kaptam, hogy Reich Jenő a 101/19. táb. munkasszázad veszteségkimutatása szerint a hónap elején meghalt.”

Egy szám és egy név, na meg az úgynevezett közérdek. Ennyit jelentett egy élet akkoriban. A Csontbrigád című egyik utolsó regénye pedig – innen olvasva –, egészen hátborzongató.

Ha ma éppen kedvetek támadna, hogy egy rá való méltó megemlékezésen vegyetek részt, akkor feltétlenül menjetek el az író születésének 120. évfordulójára rendezett nagyszabású eseményre! 

De legfőképp olvassatok Rejtőt, aki ma is üzen, nézzétek csak, mennyire érvényesek a gondolatai:

„A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.”

„Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.”

„Az igazságot olykor eltemetik, de a hazugság mindig kiderül.”

„A semmiből is hatalom lesz, ha valaki meggyőz egy tömegnyi keserű életű embert, hogy jogában áll jogtalanságot cselekedni.”

„Az igazságot nem lehet hinni... Azt tudni kell, vagy hagyni. De ez a világ a dilettánsoké.”

„Az emberek azt akarják olvasni, amit szívesen elképzelnek, és nem szeretik, ha a valóság ellentmond ennek.”

„Ha az emberek gyűlölni akarják egymást, akkor képesek arra, hogy a legnemesebb szándékot is a rontás szellemében tudják felhasználni.”

„Nem olyan tehetséges a világ, hogy néhány okos ember ne tudná becsapni.”

„Ahol társadalom van, ott törvény kell, és ahol törvény van, ott feltámad az igazság... És ahol az igazság van, ott megszületik az igazságtalanság is.”

„Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.”

A Magyar Elektronikus Könyvtárban Rejtő Jenő összes művének első kiadása elérhető, de azért könyvben az igazi!

Külön köszönet Thuróczy Gergelynek a segítségért!

Both Gabi