„Kintik” és „bentik” világa

Végtelen, sterilfehér folyosólabirintus, rideg neonfények, egymásnak fordított dolgozóasztalok, négy kolléga, néhány fenyegető felettes, meg a monitorok, a fel-fel bukkanó számsorokkal. Így néz ki a Lumon Industries irodarendszere, és ide érkezik minden nap dolgozni Mark Scout (Adam Scott) „bentije”, a Mikroadat Finomító brigád vezetője, aki társaival közösen a számítógépén felbukkanó rejtélyes számokat finomítja – jelentsen ez bármit is. A „kintije” minderről semmit sem tud: neki bőven elég az, hogy a „gazdateste” nap, mint nap dolgozni megy, és addig sem törődik a magánélet fájdalmával, amit éppen elég a fennmaradó 16 órában kezelni.

Mark Scout és kollégái ugyanis „különválasztott” dolgozók: a felvételükkor – beleegyezésük mellett – 

egy olyan kis chipet ültettek az agyukba, ami szeparálta munkahelyi és privát énjüket, ami a munkahelyre való belépéskor és távozáskor átkapcsol.

„Kinti” és „benti” Mark tehát semmit sem tudnak a másikról, de az énrészeiket körülvevő világról sem. Míg a dolgozó-énnek fogalma sincs róla, hogy a kintije milyen lakásban, milyen szomszédságban él, hogyan gyászolja balesetben elhunyt feleségét, vagy milyen elakadásai vannak párkeresés terén, addig a civil-én számára rejtély, hogy a másik énje pontosan hol, kikkel, mivel keresi a kenyerét, és hogy érzi magát a szervezeti kultúrában.

Ez szolgáltatta a kiindulási alapot a Különválás első évadához, ami 2022-ben óriási sikert aratott, és nagyjából innen rugaszkodtunk el a másodikhoz is, aminek utolsó része éppen múlt pénteken landolt az AppleTv-n. Bevallom, én némi fáziskéséssel érkeztem, így egyben néztem végig a kettőt – viszont mivel azt látom, Magyarországon sokan szintén csak most találkoztak a teljes sorozattal, bátorkodom egyben tálalni a benyomásaimat. 

sorozat Ben Stiller Különválás appletv
Kép forrása: AppleTV

Rendezte: Ben Stiller

Még mielőtt mélyebben belemennénk a sorozat elemzésébe, hadd szenteljek pár szót a Különválás egyik legnagyobb meglepetésének: mégpedig annak, hogy a rendezés Ben Stiller keze munkáját dicséri. Noha az alapötlet nem tőle származik – azt az elsőfilmes(!) Dan Erickson írta – a színész a pilot olvasása után rögtön igent mondott, és nemcsak producerként, de rendezőként is beállt Dan mellé. Stiller a vizuális és narratív vonalért felelet, és elmondása szerint ezekhez Kubrick és Lynch műveiből merített inspirációt. Ahogy egy interjúban fogalmazott, 

„nem az volt a cél, hogy furcsa sorozatot készítsen, sokkal inkább az, kogy kényelmetlent. Hogy amit látunk, az egyfajta alternatív valóság legyen, ami nem is annyira alternatív"

– fejtette ki, ezzel is utalva rá: a Különválás által taglalt probléma nagyon is életszerűnek hat az MI térnyerését elnézve. De erről majd később. 

Ami Stillert illeti, az egyszer biztos, hogy ez a rendezés komoly szintlépés az olyan korábbi próbálkozásai után, mint a Trópusi vihar volt, és ezt a kritikusok is elismerték. A sorozatot a New York Times például „a modern irodai élet kafkai szürrealizmus mesterművének” nevezte, míg a The Guardian egyenesen azt írta:

„ritkán látni ennyire tudatos és stílusos sci-fi thrillert a képernyőn.”

sorozat Ben Stiller Különválás appletv
Ben Stiller és a sorozat sztárjai – Fotó: Michael Buckner/Variety/Getty Images

Ki vagyok és ki lehetnék?

Na de vissza a képernyőhöz, a lényeg ugyanis ott teremtődik meg. Az univerzum, amit Dan Erickson és Ben Stiller felépített, egy kicsit olyan, mint egy kétévadra nyújtott Black Mirror-epizód. A Különválás zavarbaejtő, közben ijesztően életszerű morális, társadalmi és filozófiai kérdéseket feszeget – olyanokat, amik az MI térnyerése, a társadalom digitalizálódása óta már egyáltalán nem tűnnek olyan futurisztikusnak. Sőt!

A Különválás első blikkre pont egy olyan, sokunkat érintő problémára tálal alternatív megoldást, mint a munka-magánélet egyensúly dilemmája. Ha nem indulna viszonylag borúsan már az első rész is, szinte biztos, hogy sokan szimpatizálnánk egy olyan világgal, amiben a kettő élesen elválik egymástól, és pontban 6-kor úgy hagyhatnánk magunk mögött a munkahelyi teendőket, hogy azoknak ne legyen keresnivalója se az étkezőasztalnál, se a baráti találkozónál, se a családi programban, se a hálószobában. Vagy épp fordítva: hogy legalább, amíg az irodai gép felett görnyedünk, addig ne szabotálja a munkavégzést egy friss szakítás, egy új, mindent elsöprő szerelem, a számlabefizetés, vagy egy rokon betegségének gondolata. Nem is hangzik rosszul, nemigaz?

sorozat Ben Stiller Különválás appletv
Kép forrása: AppleTV

Azonban még mielőtt túl hosszan eljátszanánk ezzel a gondolattal, a Különválás viszonylag gyorsan elénk tárja a téma árnyoldalait is. Mark Scout a cégből titokzatos módon kilépő barátja, Petey felbukkanása fontos kérdéseket ébreszt a főszereplőnkben. Mégis milyen élet az, amiben napi 8 teljes óra kiesik a tudatából, és valójában fogalma sincs arról, mivel keresi a kenyerét? Vagy megfordítva: jó-e úgy lehúzni egy komplett munkanapot, hogy azt sem tudhatja, várja-e haza valaki, milyen színű az ég, tartozik-e ott „kinn” felelősséggel valaki iránt? Ezek mentén aztán olyan további dilemmák is felmerülnek, minthogy van-e köze a benti énnek ahhoz, hogy a kinti kihez hűséges, vagy megetette-e a kutyát? Van-e köze a kinti énnek ahhoz, hogy a benti hogy érzi magát a munkában? Továbbmegyek:

mennyire van fontos, identitásképző szerepe annak, amivel pénzt keresünk? És ha az én két részre szakad, és a két részből két, egymással akár teljesen ellentétes identitás növi ki magát, vajon melyik hozhat döntéseket?

Ha össze kéne foglalni a két évad tartalmát, megannyi rengeteg dilemma mellett talán ez adhatná meg a vezérfonalat. És ezt nézve rögtön eszembe is jut a pszichológiában gyakran tárgyalt nature-nurture topik: vajon mi formálja erősebben a személyiségünket? A bennünket meghatározó gének, az „alapbeállítottságunk”, vagy sokkal inkább a környezet, ami körbevesz bennünket? Mi lesz akkor, ha egyazon embert két, egymással ellentétes helyzetben figyelünk meg gondolkodni, dönteni, fejlődni, szeretni?

És csakhogy még további pszichológiai fogalmakkal dobálózzak, itt feljön válaszul a biopszichoszocio-modell is: bár a sorozatban megjelenő karakterek „kintijének” és „bentijének” biológiai alapja, a születésükkor kapott huzalozás azonos, az őket érő ingerek és lelki hatások mentén nagyon is eltérő utakat járhatnak be. A kérdés már csak az lesz, hogyan békíthető ki egy olyan ellentét, ami gyökeresen meghatározza mindegyikőjük működését.

sorozat Ben Stiller Különválás appletv
Kép forrása: AppleTV

Az irodában dologozó négyesfogat, Mark, Helly, Irving és Dylan karakterei mind-mind a különválasztott lét egy újabb kihívására reagálnak. Sztorijaik és az általuk megfogalmazott kérdések egyesével is érdekesek, és akár külön sorozatot is megérnének, a központi szerepet viszont most Mark és Helly viszik el.

Az etikai dilemmákkal és szerelmi szállal átszőtt történetben pedig egy idő után nincs jó és rossz döntés, sokkal inkább csak különböző perspektívák: ez hozza el a második évad központi bonyodalmát is, ahol Marknak a kinti és benti énje más-más nőért kel harcba. 

sorozat Ben Stiller Különválás appletv
Kép forrása: AppleTV

Egy nagy puzzle, aminek még mindig hiányzik pár darabja

Nem nehéz észrevenni, a sorozat csípős kritikát fogalmaz meg a „digitális magzatburokról” (ezt a kifejezést Sipka Bence környezetpszichológustól kölcsönöztem), amiben vagyunk. Amellett, hogy rámutat arra, a kapitalizmus hogyan próbál még produktívabb, még eredményorientáltabb kis katonákat gyártani a dolgozóiból – sokszor egyben infantilizálva őket – , górcső alá veszi a közösségi médiával történő „személyiséghasadást” is, az önmagunktól való elidegenedés jelenségét.

Ha kicsit filozofikusabb szemléletben nézzük mindezt, szóba jön a felelősségvállalás kérdése is – a „kintik” és „bentik” közötti állandó, feszülő konfliktussá válik, hogy vajon tehetnek-e arról, amit a másik énrészük tett, döntött, akár éppen pont a közösen használt testtel.

sorozat Ben Stiller Különválás appletv
Kép forrása: AppleTV

A Különválás kemény nézői élményt hoz, ráadásul mindezt fordulatos, soktényezős részekkel. A puzzle összerakása igénybe veszi a néző kognitív képességeit és figyelmét – nem csoda, hogy TikTok-videók tömkelege tárgyalja a sorozat titkos jeleneteit - , és még most, a 2. évad legvégén is bőven maradt kérdés megválaszolatlanul. Persze az is érdekes, hogy ezek közül mennyire kaphatnánk választ, ha minden részt újranéznénk a rejtett részletek után kutatva, mennyi az, amit jó a nézőre bízni, és mit tartogatnak a rendezők a 3. évadra (merthogy lesz).

A két évad, noha arra jó volt, hogy képet kapjunk a Lumen felépítéséről, megtudjuk, pontosan min is munkálkodnak a finomítók, és kiderüljön, a különböző szereplők milyen oldalon állnak, rengeteg szál még így is elvarratlan maradt. Azt már garantáltan tudjuk, hogy Mark aláveti magát a reintegráció cseppet sem veszélyteljesen folyamatának (tehát, hogy a két énrésze újra egyesüljön – ez indul el a második évadban), na de hogy ez sikeres lesz-e, van-e értelme, túléli-e egyáltalán, az még várat magára. 

Takács Dalma

Képek forrása: AppleTV