Petrányi Viktória: „Azonnal világos volt számunkra, hogy ezért az alkotásért érdemes küzdeni”

–

Both Gabi/WMN: Aki valamennyire is követi a filmes világot, már régóta tudhatja rólad, hogy – bár mindig a háttérbe húzódva, de – főként Mundruczó Kornél elkötelezett munkatársaként dolgozol a Proton Cinema független produkciós társaságban. Több mint húsz éve a világon létező összes probléma megoldására képes vagy producerként, és a nemzetközi filmes színtéren is megmutatkozott az, hogy egy-egy filmes projekt megvalósításának érdekében nem ismersz lehetetlent. Hogyan kerültél bele a világhírű Brady Corbet csapatába társproducerként, és mi volt a legfőbb feladatod?

Petrányi Viktória: Brady Corbet kifejezetten Mundruczó Kornél és Jancsó Dávid biztatására keresett meg minket mint lehetséges szervizpartnert. A forgatókönyv elolvasása után azonnal világossá vált számunkra, hogy ez olyan alkotás, amiért érdemes küzdeni. Akkoriban még bizonytalan volt a finanszírozás, és az is, hogy hol fog forogni a film.

Így egy több évig tartó párbeszédet kezdtünk el, amelyben újabb és újabb javaslatokkal álltunk elő, a film pedig végül Magyarországon készülhetett el.

Évekkel korábban kezdtem a stratégiai és költségvetési munkát, és amikor eldőlt, hogy itt fog forogni, onnantól napi szinten irányítottam a hazai folyamatot az előkészítésen és a forgatáson át a külföldi producer partnerekkel.

B. G./WMN: Független produkcióként nem volt könnyű a film finanszírozása, a Nemzeti Filmintézet, az NFI tudtommal mégsem támogatta a filmet, pedig a sokrétű magyar vonatkozása miatt ez elvárható lett volna az intézménytől. Folytak egyáltalán érdemi tárgyalások az NFI-vel?

P. V.: Nem kértünk támogatást az NFI-től. Egy koprodukció létrehozásához amúgy is nagyon komplex finanszírozási összefüggések megteremtésére van szükség, ami itt nem feltétlenül lett volna ideális a produkció számára. Valamint úgy éreztem, hogy ameddig a hazai alkotóink küszködnek, hogy megvalósíthassák a filmjeiket, addig nem szívesen nyitok újabb frontokat.

B. G./WMN: Miért ragaszkodtál ennyire a magyar helyszínekhez?

P. V.:

A film egy magyar építész története. Bradynek és Adrien Brodynak is magyar gyökerei vannak. A könyv különleges és nagyszabású gondolat, a mindenkori bevándorló életútja az Újvilágban, a háború utáni évek zsidóságának hiteles és újszerű nagyregénye.

Szóval rengeteg szempontból rezonált velünk a projekt, és nem volt kérdés, hogy Magyarország lenne a legautentikusabb hely a megvalósításához. De az igazság az, hogy a döntést nem mindig ilyen tudatosan hozzuk meg. Egyszerűen csak éreztük, hogy ez olyan valami, amit nem engedhetünk el.

B. G./WMN: Sok magyar munkatársa volt a produkciónak, többek között Jancsó Dávid vágó és Fillenz Ádám second unit operatőr, de kisebb szerepekben magyar színészek is feltűntek. Mennyire tudtak belesimulni egy ilyen nagy nemzetközi produkcióba a magyar alkotók?

P. V.: A hazai csapat csupa fantasztikus munkatársból állt. Ligosztájeva Annamari és Téni Gábor gyártási vezetésével nekifogtunk a lehetetlennek tűnő feladatnak, hogy egy ekkora víziót tető alá hozzunk, de a szereplők és stábtagok is mind kiválóan bizonyítottak ebben a munkában. Érezni lehetett, hogy egy olyan produkcióban dolgoznak, amihez közük van, ahol számít nekik, hogy a maximumot nyújtsák.

Brady ilyen szempontból inspiráló vezető, a legkisebb szereplővel is időt töltött, mindenki megbecsülve érezhette magát.

B. G./WMN: Mi volt a legnehezebben megoldható probléma a forgatások során?

P. V.: Az 50-es évek Amerikájának vizualitását nem volt könnyű megidézni. Néha sarkokból, fragmentumokból, részletekből kellett építkeznünk. Szerencsére a film látványért és helyszínekért felelős csapata minden tőlük telhetőt megtett, és az alkotók nagyon pontosan tudták, mit akarnak, ahogy azt is, hogy meddig mehetnek el ebben az illúziókeltésben.

B. G./WMN: Bár A brutalistát csak most mutatják be Magyarországon, máris óriási érdeklődés övezi a filmet. Ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy az építész főhős, Tóth László, magyar emigráns. Sokan találgatják, vajon kiről mintázták a karakterét, ami sok mindenkire hasonlít, de mégsem azonosítható be róla egyetlen személy. Kik voltak vajon azok az élő építészek, akiknek az életét a forgatókönyvírók, Brady Corbet és Mona Fastvold, beledolgozták a figurába?

P. V.: Úgy tudom, hogy a legfontosabb inspirációt Breuer Marcell jelentette, de több építész és művész is hatással volt a történetre. A háború utáni modernizmus szellemi nagyjai így vagy úgy mind képviselve vannak a filmben. A tehetségüket külföldre vivő tudósok, művészek nehézségeiről sok hazai példát mondhatnánk. 

B. G./WMN: A film világpremierje szeptemberben volt, de rengeteg díjat bezsebelt, és még több listán szerepel jelöltként. A velencei filmfesztiválon Brady Corbet megkapta a legjobb rendezésért az Ezüst Oroszlánt, de a nemzetközi filmkritikusok díját is elhozta, és a hét Golden Globe-jelölésből hármat is megkapott: a legjobb főszereplő, a legjobb film és a legjobb rendező díját is ez a produkció nyerte. Ez is pontosan jelzi az értékét. Mennyire feldolgozható számodra az, hogy egy újlipótvárosi irodából irányítva az eseményeket, a munkád és a szereped ennyire erősen befolyásolhatja a világszínvonalú kortárs film történéseit?

P. V.: Nem így élem meg. Tényleg nem. Az én munkám nem befolyásolja ezeket a folyamatokat. A mi dolgunk, hogy teret biztosítsunk ezeknek az alkotásoknak. Elég levegőt ahhoz, hogy a legjobb formájukat megtalálhassák. A szervizipar ilyen szempontból egy különleges tér. Rengeteg kreativitást igényel, de végső soron mások vízióit keltjük életre. Ebből mindig van mit tanulnunk természetesen.

Mi azzal dolgozunk, amit az alkotók és producerek energiája lehetővé tesz számunkra. Ha jól működünk, ők is visszakapnak ebből az energiából.

B. G./WMN: Bár fiktív személyről van szó, Adrien Brody mégis nagyon magáénak érezte a figurát, hiszen az édesanyja magyar származású, és a nagypapája még nem igazán beszélt angolul. Emiatt az emigráns sorsról is zsigeri tudása van, amit jól bizonyít, hogy megkapta a Golden Globe-on a legjobb főszereplő díját. Torokszorító volt, amikor átvette a díjat. De mintha nem is csupán a díjtól érzékenyült volna el ennyire, hanem attól a sorstól, amit a zsidó felmenői átéltek. Szerinted is így van ez?

P. V.: Biztosan így van.

Brody felmenőinek sorsa sok ember számára ismerős lehet. A film a zsidó bevándorló, az asszimilációs nehézségek, a háború utáni hitehagyott ember története. Ha ezek kapcsán a jelenkori történésekre gondolunk, van mitől elérzékenyülni.

B. G./WMN: Ma jelentették be az Oscar-jelöléseket, A brutalistát tíz kategóriában is a legjobbak közé sorolták. Köztük a film vágóját, Jancsó Dávidot is. Ha nyerne a film, az mit jelentene számodra?

P. V.: Rettentően boldogok és büszkék vagyunk már a jelölések miatt is. Egy film értékét persze nem a díjak jelentik számomra. Nekem ez mindig különleges munka marad. Ha nyer, ha nem, az már önmagában is óriási öröm számunkra, hogy ennyi pozitív szakmai visszajelzést kapott a film és a magyar stáb is. A díjakkal amúgy is óvatosan bánok. Mindig öröm az elismerés, de a kánon szerintem kétélű fegyver az alkotók életében. Lehetőségeket nyit, és új problémákat okoz. Remélem, ez számunkra is újabb olyan lehetőségeket jelent majd, amelyek által izgalmas tartalmakkal és emberekkel találkozhatunk. 

B. G./WMN: A végére két személyes kérdés, ha nem bánod: az AKG-ba jártál, ami már akkoriban is egészen kivételes értékeket képviselt a magyar oktatásban. Megjelenik-e a mostani munkádban az tudás, világszemlélet és érték, amit ott kaptál?

P. V.:

Mindennap AKG-s vagyok. Mindannak, amit gondolok, része az a pár év, amit ott töltöttem. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az egyik legmeghatározóbb időszak volt számomra. Sok barátság, sok alapvetés, sok alapkérdés eredője.

B. G./WMN: Mi régóta ismerjük egymást, Újlipótvárosban sokszor láttalak évekkel ezelőtt babakocsit tologatni, de mindig ott volt a telefon a kezedben, láthatóan akkor is dolgoztál. Hogyan tudod összeegyeztetni az anyai teendőidet a nagyon fontos, minden pillanatban ugrásra kész, ezer problémára azonnali megoldásokat követelő munkáddal? Mennyire segíti, illetve nehezíti egyik a másikat?

P. V.: Nem mindig tudom összeegyeztetni. Lavírozom, próbálkozom, aztán felborul az egyensúly, és kezdem elölről. Nekem nem kérdés, hogy anyaság vagy munka, mert számomra az „anyaság és munka” fogalma létezik. Így nőttem fel, ezt láttam anyutól és a nővéremtől is. Az igazság az, hogy fantasztikus lányom, férjem és barátaim vannak. Ők teremtik meg az egyensúlyt helyettem is a legtöbbször.

Both Gabi