Ungár Patrik, az emlékmentő: egy elfeledett grófné regényének a kéziratára bukkant a bolhapiacon
Egy kibírhatatlanul fülledt júliusi napon kaptam meg Ungár Patrik levelét, ami egy pillanat alatt felrázott a bágyadtságból. A 28 éves fiatalember – mint megtudtam, gépészmérnök, pilóta és repülőgép-építő – nem kevesebbet állított, mint hogy egy ócskapiacon rábukkant az egyik legkorábbi, magyar nő által írt regény kéziratára. A mű angol nyelvű, és Jane Austen világát idézi. Azonnal válaszoltam, és találkozót kértem. Kurucz Adrienn írása.
–
Lapozgatom az eredeti, gyöngybetűkkel sűrűn teleírt, vászonkötéses, láthatóan féltve őrzött kéziratot, és nem hiszek a szememnek. Velem szemben ül Ungár Patrik, és a mosolyában ott a büszkeség: „Ugye, megmondtam!”
Pár nappal korábban kezdtünk levelezni, és most itt ülünk a szerkesztőség alkalmi szaunájában (kevésbé forró napokon konyhának hívjuk), és bogarásszuk a XIX–XX. század fordulóján élt Ambrózy Mária grófné szellemi hagyatékát.
De ki is volt ő – és ki Ungár Patrik, akinek olyan fontossá vált ez a regény, hogy legépelte, megszerkesztette, betördelte, majd saját pénzből, magánkiadásban megjelentette?
Hogy megértsük, hogyan és honnan került elő ez az elfeledett mű, ismerjük meg először a megtalálót!
A szenvedélyes gyűjtő és a szenvedélyes írónő
Ungár Patrik gépészmérnök és pilóta. Édesapja, Ungár László hivatását folytatta: együtt is dolgoznak, legendás régi repülőgépeket építenek újjá. De fontos szót ejteni a nagypapáról is, idősebb Ungár Lászlóról, aki a honvédség légi fényképésze volt, térképek készültek a tevékenysége nyomán – tőle ered az unoka régi fényképek iránti gyűjtőszenvedélye.
A budaörsi bolhapiacon is fotók után kutatott két évvel ezelőtt, amikor véletlenül rábukkant Ambrózy Mária grófné regényére.
Így mesélt erről: „Régi fotókat, negatívokat, diákat gyűjtök 8-10 éves korom óta. Eleinte csak azokat kerestem, amelyek a repüléssel kapcsolatosak. Később elkezdtek érdekelni másfajta képek is. A családi fotográfiák. Mindig fájt a szívem, ha lomtalanításon láttam, hogy egész albumok, gyűjtemények végzik a kukában. Arra gondoltam, mekkora veszteség! Családok története van azokban a kihajított dobozokban. Nem fognak ezek a fotók egyszer még valakinek nagyon hiányozni, ha tudni szeretné, honnan jött?”
Elmondja: a piacra sokszor a lomtalanításból kerülnek ezek a fényképek, esetleg felvásárolt hagyatékokból, úgyhogy amit ezek az árusok csinálnak, az számára fontos értékmentés. Az ócskapiacon figyelt fel Ambrózy Mária könyvére is.
„Egészen véletlenül került a kezembe. Vagy ki tudja.
Úgy érzem, az efféle tárgyaknak lelkük van, magukhoz hívják az embert.
A piacokon, régiségvásárokon kora reggel mennek el az igazán értékes dolgok: fél 5 és 6 között. Dél körül járt már az idő aznap, épp indultam volna haza a bóklászásból. És akkor megláttam a földön egy stósznyi francia nyelvű naplót. Lapozgattam őket, kérdeztem, van-e más is ebből a hagyatékból. Ekkor került elő egy gyönyörű könyv, amely egy komplett, kézzel írt, angol nyelvű regényt tartalmazott, és egy másik kötet, amelyben volt húsz elbeszélés. Mint később kiderült, a szerző tinédzser volt, amikor ezeket írta, így az én tudomásom szerint, a magyar irodalom egyik legkorábbi és egyben legfiatalabb nő írójára bukkantam. Ő az első, aki – angol nyelven – romantikus, ma már történelmi romantikusnak nevezhető fikciós regényt írt hazánkban. Ebből az időszakból hazai női szerző által írt hasonló terjedelmű regény nem ismert.”
Az Ungár család kézbe vette a temesremetei grófné hagyatékát
Ungár Patrik elolvasta a regényt, és úgy döntött, publikálja a két angol nyelvű elbeszéléssel együtt, egy kötetben. Mivel a kiadók nem voltak nyitottak az együttműködésre, maga gépelte le a szöveget, a szép, finom illusztrációkat pedig a felesége, Ungár-Máté Julianna rajzolta, aki egyébként restaurátor. Idén jelent meg a mű Light & Shadow (Fény és árnyék) címmel. A magyar fordítás készül, egyelőre csak angolul olvasható tehát Ambrózy Mária műve.
A temesremetei bárónő 1869-ben született. Szülei taníttatták, nagyon művelt volt, folyékonyan beszélt, olvasott magyarul, angolul, franciául, németül. Megtalált művei valamikor 1884 és 1887 között keletkeztek.
Stílusukban Jane Austen (Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem, Emma stb.) és Louisa May Alcott (Kisasszonyok) regényeivel rokoníthatók, a szerző az említett műveiknek nagy rajongója volt. Walter Scott is nagy hatással volt rá, sokszor hivatkozik rá is írásaiban.
A Light & Shadow főszereplői a Malvern kastély lakói a viktoriánus kori Angliában. Lord Harold Clarence és felesége, Letty, életük egyik legszebb időszakát élik: megszületett a fiuk, ifjabb Harold. De az örömük nem tart sokáig, sógornője, Violet, megbetegszik. Harold megfogadja az orvos tanácsát, és a család Franciaországba utazik, hátha a levegőváltozás segít. A családi szeretet, a hit és az összetartás átsegíti őket a legnehezebb akadályokon is. Természetesen nagy szerelem is van a regényben, amelynek a beteljesedéséig sokat kell szenvedni.
Ez dióhéjban a regény története – a két publikált novella pedig közül az egyik személyes ihletettségű, a másik fikció.
Írt, amíg férjhez ment
Ambrózy Mária sajnos nem nagyon írt azután, hogy férjhez ment Dessewffy Aladár grófhoz. Legalábbis nem maradtak fenn írásai egy kivételtől eltekintve, amely nyomtatásban is megjelent. Négy gyereke született, egy közülük kicsi korában, egy abbáziai nyaraláskor meghalt. A fia emlékére írta a grófné a már említett, rövidebb elbeszélést 1902-ben. „Van nyoma annak, hogy egy gyűjteménybe bekerült 1915-ben ez a novella, de egyelőre nem találtam meg ezt a kötetet egy könyvtárban sem sajnos” – mondja Ungár Patrik.
Dessewffy Aladárral nem volt könnyű a grófné élete. Vagyonát eltékozolta, pszichés beteg volt. Éveken át apósa, Ambrózy Gyula gondnoksága alatt állt, ideggyógyintézetben kezelték. Miután gyógyultnak nyilvánították, Svájcba költözött a szeretőjével, és folytatta az esztelen költekezést. Ambrózy grófnéről még annyit tudunk, hogy 1927-ben halt meg Budapesten. Sajnos fénykép sem áll rendelkezésünkre róla. A bashalomi családi kriptában helyezték örök nyugalomra, ám a kriptát kifosztották, az ott található családtagok maradványai áldozatul estek a sírrablóknak.
Akár kötelező irodalom is lehetne
Ungár Patrik azt mondja, meglepte, hogy a meglelt Ambrózy-regény, úgy tűnik, nem igazán érdekli a ma irodalmárait, hiába kilincselt sokfelé. Szerinte ennek a műnek a megtalálása nagy irodalomtörténeti jelentőségű. Felidézi a Csontváry-képek esetét: a remekműveket majdnem kidobták, illetve takaróponyvaként próbálták értékesíteni, amikor is szerencsére Gerlóczy Gedeon felfedezte, és megmentette őket. „Ambrózy Mária esete kísértetiesen hasonlít ehhez: lényegében ő a magyar Jane Austen, egyelőre mégsem foglalkoznak vele azok, akiknek kellene. Nem vesznek komolyan.
Mert mi köze lehet egy 28 éves gépészmérnöknek egy romantikus lányregényhez? De nem adom fel, szeretném beemelni Ambrózyt az írók közé. Mert ez a nő igenis megérdemli, hogy ismerjék a nevét. A kötelező olvasmányok között helye lenne a művének!”
Ungár Patrikot tehát nem törte le az Ambrózy-könyv (eddigi) visszhangtalansága: tele van tervekkel. Az értékmentés továbbra is célja, jelenleg Kinszki Imre életművével foglalkozik. Kinszki a modern európai fotográfia egyik kiemelkedő alakja lehetett volna, de életének, és pályafutásának véget vetett a második világháború. A munkaszolgálatról nem tért haza. Munkásságáról készült már több, rövid terjedelmű, alapvetően a képeire fókuszáló könyvecske, de a teljes életművet bemutató még nem, Ungár ezen dolgozik.
A másik nagy vállalása Freiwirth Lászlóhoz kapcsolódik, aki szintén egy elfeledett fotográfus a múlt századból. Akárcsak az Ambrózy-regény esetében, egy bolhapiaci kalandozáskor tett szert Ungár Patrik egy Freiwirth-fotóalbumra, és nagyon szeretné, ha az alkotó méltó helyére kerülne a magyar fényképezés történetében.
Azt mondja, imádja a bonyolult feladatokat, amikor valakit az ismeretlenségből kell újra a köztudatba emelni.
Értékmentés. Életmentés. Keresgélem a szavakat a tevékenységére. De ő csak mosolyog, azt mondja, nem küldetéstudat vezérli, csak egyszerűen fáj a szíve, hogy mennyi kincs mellett megyünk el nap mint nap figyelmetlenül. Amennyi tőle telik, azt megteszi, hogy megmutasson a világnak pár elfeledett csodát.
Fotók: Kerepeczki Anna / WMN
